Somogyország
Somogyország ősi földje,
Sok emlék fűz engem ide.
Szép és gazdag vidék ez,
Van itt síkság, halom és hegy.
Koppány vezér földje volt ez,
Paripái itt legeltek.
Őseink kurjantásától
Volt ez a szép vidék hangos.
Északon a Magyar tenger,
Dráva folyó meg lent délen.
Majd Zala és Baranya,
Tolna, Veszprém határolja.
Nagy helyen fekszik e megye.
Dunántúlnak a gyöngye ez.
A nép ajkán él a mondás:
Itt megy egy „somogyi bicskás”.
Régen a fokos és bicska
Előkerült nagyon hamar.
Idők folyamán a népünk
Átalakult, megszelídült.
Nagyon fejlett fokon van
A megye gazdálkodása,
Somogy állattenyésztése
Az egész országban híres.
Jószívű, vendégszerető nép
Gazdagságban, jólétben élt,
Somogynak a lankáiban
Terem jó acélos búza.
A régi harcias szellem
Élni fog mindig e népben.
A múlt világháborúban
Híres volt a „rosseb baka”.
Ebben a háborúban is
Apáinak nyomdokain
Mindvégig megállta helyét
A somogyi harcias nép.
Találkozunk sok mindennel,
Régi idők emlékeivel,
Szigetvár régi szép vára
Dacol az idők fogával.
A dicső múlt emlékeit
Ezek örökké hirdetik,
Hogy a jövő nemzedéke
Ebből majd erőt merítsen.
Neuburg a. Donau, 1945. szept. 3-án
Eső
Az éjszakának a csendjét
Villámlás, dörgés veri fel.
Haragos felhők az égen
Nyargalnak nagy mérgesen.
Most vihar van készülőben,
Zúg a szél, mert ő is mérges.
Megcibálja a fák ágát,
És a felhőknek taraját.
Majd elkezd esni az eső,
Epedve várja a szomjas föld,
Az eltikkadt növények
Az esőtől felüdülnek.
Jó eső volt az éjszaka.
Szomjas földet megáztatta,
A felhők az éjszaka
Elszálltak más határra.
Friss és üde a levegő,
Áldást hozott ez az eső,
A jó tavaszi esőnek
Aranyat ér minden cseppje.
A gazda kimegy földjére,
Elnézi a növényeket.
Éjszakai eső után
Az öreg nap kisütött már.
A föld kérgét felszárítja,
Megkezdődik majd a munka.
Párolog a föld felszíne,
Növekednek a növények.
Neuburg a. Donau, 1945. szept. 6-án
Odahaza Dél-Somogyban
Odahaza Dél-Somogyban
Búsan sír a harang szava,
Elsiratta már azokat,
Kik nincsenek a falukban.
Pedig valamikor régen,
Hangja teli volt örömmel,
Az ő szelíd búgó hangja
Örömöt vitt minden házba.
Szép élet volt itt lent délen,
Folyt a munka nagy serényen,
Vidáman és nótás ajkkal,
Boldog idők hangjaival.
A hajnali harang szava,
A kakas kukorékolása
Szolgáltatta az ébresztőt,
Falvak népe korán kelő.
A gazda és a családja
Korán indul a munkába.
Itt a magyar falvakat
Szorgalmas, dolgos nép lakja.
Reggel, délben és este
Falu népét üdvözölte.
Mindenki boldog volt itten,
Munkát örömmel végezte.
Kicsiny falum, most másképpen
Folyik az élet tebenned.
Nyoma sincs a vidámságnak,
Látod a síró arcokat.
Nóta helyett csak zokogás,
Felöltötték a gyászruhát.
Ajkukon a panasz szava,
Nem látsz most boldog arcokat.
A régi szép boldog élet
Átviharzik most előttem.
Szomorúság tölt el engem,
Hogyha rágondolok erre.
Szép fiatal életemet
Széttörte az idő szele,
Boldogságból nem maradt más,
Töltve a keserű pohár.
Hallom a harangnak szavát,
Amint szól a síró hangján.
Sírva, ríva hívogatja
A híveket a templomba.
A padsorok megtelnek
Szomorú arcú hívekkel,
A fekete ruhás hívek
Imádkoznak az Istenhez.
Kiöntik a bánatukat
Sírva az Egek Urának,
Arra kérik, hallgassa meg,
Amit mostan tőle kérnek.
Hozza, hozza, hozza vissza
Szeretett családtagjukat!
Amióta elment ő,
Nincsen a házban öröm.
Amíg itthon dolgozott,
Addig minden másként volt,
Szép volt, szép volt az életük,
Most pedig, hej de keserű.
Odahaza minden házban
Csak a szomorúság, bánat.
Odahaza Dél-Somogyban
Elnémult a nóta hangja.
Neuburg a. Donau, 1945. szept. 14.
Janinak!
Somogyország ősi földje
Ringatta a te bölcsődet,
Egy kis somogyi faluban
Jöttél erre a világra.
Te itten nevelődtél fel,
Édesanyád örömére.
Boldogságtok megzavarta
Az édesapád halála.
Kis húgoddal egyetemben
Ő nevelgetett titeket,
Azt a kezet ő pótolta,
Amelytől a sors megfosztott.
A jóságos meleg szíve,
Mindent e szívnek köszönhetsz,
Értetek sokat dolgozott,
Sok éjszakát átvirrasztott.
Ifjú ember lett belőled,
Dolgoztál kis földecskédben.
Jó anyáddal együttesen
Tervezgettél te sok mindent.
A munkához hozzáfogtál,
Erős hittel, s nem lankadtál,
Te vetted átal a munkát,
A család irányítását.
Felkerültél Budapestre,
Városi lett tebelőled,
A zaj, lárma közepette
Faludról nem felejtkeztél meg.
A szerény keresményedet
Jó anyáddal osztottad meg.
A levelek egymást váltva
Összeköttek otthonoddal.
Majd otthagytad a szép Pestet,
Hazavitt a honvágy téged.
Folytattad te az a munkát,
Melyet otthon abbahagytál.
Ifjú szíved lángra lobbant,
Egy kis leány meggyújtotta.
Kőkútnak a legszebb lánya
Szíved-lelked Márikája.
A világot rózsaszínben,
Szépnek láttatok ti mindent,
Jövendőtök szépnek látszott,
Ámde a sors is beleszólt.
Katonának kellett menni,
Faludat el kellett hagyni.
Kaposvárra, majd Pécsre
Vezérelt a sors keze.
Innét kerültél Atádra,
Te is somogyi bakának.
Negyvennégyesek utódja
Lett a hatos rosseb baka.
Te is rosseb baka lettél,
Innét a frontra kerültél.
Lengyelország sík vidéke
Lett sok hatos temetője.
Majd Kárpátok hegyvidéke,
Az Alföld is látott téged,
Haláltól a sors megkímélt,
Nagy árat fizettél ezért.
Jobb lábadat elvesztetted,
Vele minden szép reményed.
Keserű lett az életed,
Az öröm elszállt belőle.
Magyar honból – Német honba
Találtál egy új otthonra.
Meggyógyultál, visszanyerted
Újra az egészségedet.
Somogy helyett idegenben
Találkoztam én teveled,
Sorsodban én is osztozok,
Mert én is féllábú vagyok.
Együtt töltjük az időnket,
Szomorúnak látunk mindent.
Az otthonunkat feldúlta
A háború vad vihara.
Jani! Jani! nyugodj bele!
Ez volt írva sorskönyvedben,
A boldogság napsugara
Örömöt hoz a bánatra.
Boldog leszel, majd meglátod,
Kitárt karral vár otthonod,
Édesanyád és testvéred
Százszor elsirattak téged.
Menyasszonyod szép két szeme,
Örömtüzek gyúlnak benne.
Boldogok lesztek ti újra,
Nem lesz párotok Kőkútban.
Kovács János barátomnak és földimnek, szeretettel a neuburgi bús napok emlékére.
Neuburg an der Donau, 1945. szept. 17.
Címe: Kovács János, Kőkút, Up. Kadarkút, Somogy megye
***
„Emlékül” Sanyi barátomnak
1945. év/ X. hó 16. nap
Itt ismertelek meg messze idegenbe,
Téged is úgy vert meg, mint engem az Isten.
Csonka hőse lettél te is a hazának,
És méltó utóda a rosseb bakának.
Ilyen bénán, csonkán hogy mi is lesz veled,
Ezzel a kérdéssel ostromlod az eget.
Nyugodjál bele az Isten akaratába,
Életed meghagyta, lesz is gondja rája.
Szeretteid imái nem szállnak hiába,
Közeleg az óra a viszont látásra.
S akkor boldog béke, öröm száll a házra,
Hova téged mindig szeretettel vártak.
Szeretettel várnak haza jó szüleid,
Édes feleséged mosolygó szemei,
Kicsi fiad karját ölelésre tárja,
Könnyezve adsz csókot pici orcájára.
Régi boldog ember leszel te majd újra,
Ábrándozva gondolsz a Najburgi napokra.
Ahol megismerted fűzfapoéta barátod,
Vele ábrándoztál szép-szép Somogyországról.
Ahol boldog voltál s boldog leszel újra,
Ahol ismer téged erdő, mező, róna.
Bölcsőd is ott ringott, vár a temető is,
És a sírodon majd a nefelejcs nyílik.
Sírod az utókor meghatottan nézi,
Szívében emléked nagyon soká őrzi.
Fejfádra rávésik: nyugodjál békével,
Te, ki hőse voltál vitéz nemzetünknek.
Szeretettel Szabadi Sándor
feledhetetlen szép emlékű és jó barátnak
a németországi szomorú napok emlékére.
Bajtársi szeretettel: Kocsis János földműves, Kőkút, Up. Kadarkút, Somogy
Ige.
Ő gondot visel rólad!!!
Zsolt. 55.23.
***
Az úton egy vándor halad
Az úton egy vándor halad,
A lábát alig vonszolja.
Hosszú utat tett már meg ma,
Már nagyon el van fáradva.
Csizmáját a por belepte –
Nagy út van a háta megett.
Vége van a háborúnak,
Hazafelé visz az útja.
Magyar ember ez a vándor,
Sokfelé járt, sokat látott.
Állj meg, állj meg magyar bajtárs!
Mondd el nékünk, merre jártál.
Az országutak vándora
Megáll az ismerős szóra.
Magyar szó hangzik feléje,
Megered lassan a nyelve.
Elmondja, hogy hol, merre járt,
Régen látta a családját.
Csak sír és aggódik értük,
Nem tudja, hogy mi lett velük.
Mikor elmondja ezeket,
Szeméből a könny megered,
De bízik a jó Istenben,
Hogy megtalálja még őket.
Kezét búcsúzásra nyújtja,
Az útját újból folytatja.
Végül eltűnik alakja,
Napkeletre visz az útja.
Mostoha a sors mihozzánk,
Csatatér lett a szép hazánk.
A Golgotha népe vagyunk!
Szenvedünk és imádkozunk.
Neuburg an der Donau, 1945. október 29-én
***
Márikám névnapjára
Verset írok ismét tőled messze távol,
De a választ rája mind hiába várom.
Pedig amit ma egy éve írtam néked,
Választ kaptam rája egy hét elteltével.
Akkor még örömkönnyek hulltak rája,
Messze írtam azt, még kint Lengyelországba.
Akna robbanása zavarta a csendet,
Mégiscsak boldogan írtam azt a verset.
Gondolatban voltam akkor is tenálad,
Lágyan megcsókoltam halovány orcádat.
Virágot szórtam a pici köténykédbe,
Örömkönny csillogott a két szép szemedbe.
Verset írok most is, körülöttem csend van,
De a verset nem a régi honvéd írja.
Csonka lett azóta, elveszett a lába,
Vele együtt minden álma, boldogsága.
Csak a múlt emléke maradt meg lelkembe,
És te, ki magadat beloptad szívembe.
Édes mosolyodat nem tudom feledni,
Versemet a bánat sok könnye öntözi.
Mit szívembe érzek, csak az Isten tudja,
Áldást kérek tőle a te névnapodra.
Áldjon meg az Isten, szívemből kívánom,
Sok boldog névnappal ezen a világon.
Mosolyogjál mindig, bánat sose érjen,
Életed egére felhő ne kerüljön,
A te utadon csak mindig virág nyíljon,
A te két szemedből a könny sose hulljon.
Ezt kívánja neked tőled messze távol
Csonka vőlegényed, akit hazavártok.
Jóságos Istenem, hallgasd meg imámat,
Tartsd meg az én édes kicsi Marikámat.
_________________________________
Mezei pacsirta éneklő daláról
jusson eszedbe a te jó Barátod.
Emlékül Sanyi barátomnak ezt a kis verset, mit menyasszonyom névnapjának alkalmával írtam.
Kovács János földműves, Kőkút, Somogy
***
Feleségem névnapjára
Névnapodat messze távol
Töltöttem el kis falunktól.
Tavaly még odahaza
Együtt voltunk nagy boldogan.
A legszebb hónapban volt
Irmuskám a névnapod,
A tavasznak lágy szellője
Megsimogatott bennünket.
Szép volt, csak nagyon rövid volt
Az otthoni boldogságunk,
Nem úgy történt, mint terveztük,
Irmuskám a mi életünk.
Azóta csak egy év telt el,
Nagyon hosszú idő volt ez,
Amit távol tetőled
Kellett nékem eltöltenem.
Távol tőled idegenben
Szomorúság közepette
Töltöttem el ezt a napot.
Azóta minden megváltozott.
Mikor írom ezt a verset,
A könnyeim megerednek.
Boldogságunkat siratom,
Rád nagyon sokat gondolok.
Álmodoztunk odahaza
Házunk előtt a kis padon.
Most arra gondolok itten,
Vajon mi is lett teveled.
Hogyha ismét hazamegyek,
Megismersz-e majd engemet,
Vagy pedig elfordulsz sírva,
Hogyha meglátsz így mankóval.
Álmaimban sokszor látlak,
Megcsókolom homlokodat.
Álmatlan éjszakáimban
Mindig magam előtt látlak.
Sokat köszönhetek neked,
Boldogságot, szeretetet.
Gondolj rám néha-néha
Szívem-lelkem Irmuskája.
Az én életem hajója
A tengeren léket kapott.
Nem tudom, hogy a sorsomban
Osztozol-e odahaza.
Nem! erre nem számíthatok!
Hogy a sorsomban osztozol.
Az életedből elmegyek
Szomorúan és könnyezve.
A jó Istent arra kérem,
Hallgassa meg könyörgésem,
Hogy sok névnapot érjél meg
Erőben és egészségben.
Neuburg a. Donau, 1945. szept. 19-én
Vissza a Tartalomjegyzékhez Előző oldal Következő oldal
|