A temetőben

Kicsiny falum temetője,
De sok virág nyílik benne,
Szomorúfűz hajló ága
Betakarja a sírokat.

A falutól délre fekszik.
Már hamarosan megtelik,
A falunak két harangja
Búcsúztatja a holtakat.

Hogyha majd hazamegyek,
Kimegyek a temetőbe:
A sírokat végignézem,
Ők már csendesen pihennek.

Kő és egyszerű keresztek
De sok mindenről beszélnek,
Fiatalok és öregek
Pihennek itt egymás mellett.

Egy éve, hogy elkerültem
Kicsiny falum tebelőled,
Hosszú idő ez az egy év,
Ezalatt sok minden történt.

Születés és haláleset,
Sok minden történt tebenned.
S ki tudja, megtalálom-e
Szüleim és feleségem.

A temetőben megállok,
Nézem a virágos sírok,
S amint-amint nézegetem,
Könnyeim csendben peregnek.

Ezt is, meg ezt is ismertem.
Olvasom a neveket,
A halálnak nagy kaszája
Őket már mind rendre vágta.

A családok szorgalmasan
Gondozzák itt a sírokat.
Kifejezésre jut ezzel:
Él az itt nyugvó emléke.

Itt a csendben elmerengek.
Arcuk megelevenedik előttem,
Itt egy féllábú nyugszik,
Emitt meg egy hősi halott.

Lehunyta szemét örökre
Falunk féllábú embere.
A háború ezt így hozta,
Itt az új féllábú rokkant.

A másik egy hősi halott,
Sírján nyílnak a virágok,
Csak harmincegy éves volt ő,
Itt nyugszik Rinyai Ernő.

Kedves Komám! – a hazáért
Áldoztad az életedet.
Megpihenni hazatértél
A mi csendes temetőnkbe.

A sírod előtt térdelek,
Érted egy imát rebegek.
Te tudod, hogy mennyire
Szerettelek tégedet.

Lezárult a nótás ajkad
Az egerszegi kórházban.
Bánatot hagytál magad után:
Szülőt, özvegyet és árvát.

Sajnos nem lehettem jelen
Szomorú temetéseden.
Így most utólag teszem meg
Sírodnál a végtisztességet.

A komád is nyomorék lett:
A bal lábát elvesztette,
Már nékem se sok örömet
Jelent ez a földi élet.

Szeretnék melletted pihenni,
Bút-bánatot elfeledni.
Mindent-mindent elfeledni,
Itt csendesen megpihenni.

Neuburg a. Donau, 1945. aug. 26-án

Lombos erdő

Kora tavasszal az erdő
Ünneplőbe felöltözött.
A rügyeket mind kicsalta
Az éltető nap sugara.

Csak így zölden szép az erdő,
Pormentes itt a levegő,
A zöld és üde levelek,
De szép vagy te ó, természet!

Az Isten nagy bölcsességét
Látod itten te mindenben,
A zord hideg tél után
A tavaszi napsugár.

Szép látvány a lombos erdő,
Friss és üde itten minden,
Mintha feléd intene,
Megpihenni jöjj ide.

Reggel, amint felkél a nap,
A harmatot felszárítja,
A zöld erdő néma csendje
Madárénekkel lesz tele.

Kis lakói az erdőnek
Tavasszal itt raktak fészket.
Megjöttek hozzánk tavasszal,
Mert a hazájuk nálunk van.

Ágak között, lombtól rejtve
Van a puha pelyhes fészek,
A fészekben a fiókák,
Apa, anya vigyáz reá.

Különféle kis madarak
Dalban dicsérik az Urat.
Megköszönik néki dalban,
Hogy új napra felvirradtak.

Majd ők is munkába állnak,
Etetik fiókájukat.
Fiókák a fészek szélén,
Sivítanak élelemért.

A jó apa és az anya
Etetik őket szorgalmasan
Különféle rovarokkal
Mind, amíg csak jól nem laknak.

Majd a fürge kis mókuska
Ugrándozik ágról-ágra,
A gólya is kelepelget,
Viszi ő is az élelmet.

Erdők mélyén őz és szarvas
Gondtalanul játszadoznak,
Élelmük az erdő füve,
Italuk a forrás vize.

Víg élet van az erdőben,
Jó az erdőkerülőnek.
Lombos fák alatt sétálgat,
A vállán van a puskája.

Ő az erdő védangyala,
Néki mindenre gondja van.
A ragadozóktól megvédi
Az erdőnek a lakóit.

Az árnyas lombos erdőbe
Most kirándulók érkeztek:
Játszanak és énekelnek,
Madarak hallgatják őket.

Jókedv, ének közepette
Levélből koszorút kötnek,
A cser és tölgy leveléből
Már sok koszorú elkészült.

Lassan eljön már az este,
Kirándulók hazamennek.
Koszorúval, nótás ajkkal
Térnek haza otthonukba.

Mert most már a nap is lemegy,
Csordás, kondás is hazamegy.
A csorda és a konda
Jóllakottan ballag haza.

Már sötét van, eljött az est,
A madarak is elülnek.
Alszanak pelyhes fészkükben.
A csend ráborul mindenre.

Neuburg a. Donau, 1945. aug. 26-án

Az én jó tanítóm

Szép város vagy Nagykőrös,
Ott fekszel az Alföldön.
Gyümölcs és szőlő hazája,
A Duna és Tisza tája.

A jól termő sárga homok
Terem gabonát és rozsot.
Nagykőrös meggyje, zöldségje
Nagy népszerűségnek örvend.

Nagykőrös gazdag város lett,
Lakói gazdaemberek,
Tanultak és művelődtek
Fáradtságot nem ismerve.

Híres város lett belőle,
A kultúra otthona lett,
Gimnáziumát, képzőjét
Messziről is felkeresték.

Falai között egykoron
Arany János is tanított.
Azóta ki lett bővítve,
Régi idők szép emléke.

Gazdasági iskoláját
Gazdaifjak látogatják.
Az ifjak itt megtanulják
Az okszerű gazdálkodást.

Nagykőrös azért is híres,
Jó tanítóm itt született,
Gazdaembernek gyermeke,
Tanítói pályára ment.

Tanulmányát bevégezte,
Messze elkerült belőle,
Somogyország kis faluja
Meghívta tanítójának.

Ifjú ember volt még akkor,
Falunkban talált új otthont.
Falunk lakóinak körében
Egészen somogyivá lett.

Megszerette a falunkat,
Falunk is szívébe zárta.
Közel negyven esztendeje
Tanítja a gyermekeket.

De nem csak a gyermekeknek,
Felnőtteknek is atyja lett.
Ővelük is foglalkozott
Nem ismerve fáradságot.

A hosszú téli estéket
Az ifjúsággal tölti el.
Ha van kis szabad ideje,
Maga köré vonja őket.

Apostoli munkát végez:
Felnevelt egy nemzedéket
A negyven esztendő alatt
Az iskola padjaiban.

Apák, anyák és gyermekek
Ő előtte nevelődtek.
Körülveszi a tisztelet,
Megbecsülés és szeretet.

Ez az elmúlt negyven év
Sok mindenről szól – beszél,
Ez a nevelői munka
S idő nyomot hagyott rajta.

Fején deres lett már a haj,
Arcát az év megszántotta.
Vele érez a népünkkel,
Bánatban és örömben.

Olyan ő mint a magvető,
Tudás magvait hinti ő
Szét a gyermeklelkekben,
S kicsiny falum tebenned.

Még vakáció alatt is
Fáradhatatlanul dolgozik,
Néki nincsen pihenése,
Mert ő a munka embere.

A jószívű felesége
Segít őnéki mindenben.
Nem érez hiányt semmiben,
Körülveszi a szeretet.

Ő csak a vakációban
Tud élni a családjának.
Körülveszik gyermekei,
Boldogan telnek napjai.

Nagyon értékli mindenki,
Az egész környék szereti,
Felettesei becsülik,
A munkáját értékelik.

Tudásának tárházából
Ő mindenkinek juttatott,
Semmit se kért cserébe,
Ő mégis megkapott mindent.

Megbecsülés és tisztelet
Kíséri az életében.
Néki boldog az élete,
Körülveszi a szeretet.

Jó Istenem! Légy ővele!
Hogy még sokáig élhessen,
Dél-Somogy kis falujában
Hintse a tudás magvakat.

Neuburg a. Donau, 1945. aug. 29-én

Boldog idő, te szép idő

Visszaszállok gondolatban
Az én víg gyermekkoromba,
Amikor az iskolában
Tanulgattam szorgalmasan.

Tanultam a betűvetés
És számolás mesterségét,
Jó tanítóm áldott keze,
Neki sokat köszönhetek.

Fáradságot nem ismerve
Tanított ő sok mindenre.
Sokat tanultam falaidban,
Kicsiny falum iskolája.

Az iskolánk padjaiból
Elkerültem öt év múlva.
A szigetvári polgáriban
Folytattam tanulmányaimat.

Jó tanáraim keze alatt
Tanultam tovább szorgalmasan.
Jókedvvel és vidáman
Teltek itten a napok.

Tanultunk és játszadoztunk,
Gond még nem szántotta arcunk,
Vidámak és jókedvűek
Voltunk mi valamennyien.

Jókedvtől és kacagástól
Volt a játszóterünk hangos.
Futás-ugrás, futballozás,
Súlydobás és kötélhúzás.

De az idő tellett gyorsan
Az iskola padjaiban,
Sok hasznos dolgot tanultam
A polgári iskolában.

Ez a négy év gyorsan telt el,
Bizonyítvánnyal a kézbe.
És kitárult előttünk
Az iskola kapuja.

Hazakerültem a falumba,
A munkához hozzáfogtam,
Szüleimmel együttesen
Dolgoztam kis földecskénkben.

Szomszéd község Merenye,
Ide jártam leventébe.
Az itt eltöltött szép órák
Hasznosak voltak és vidámak.

Majd egy év elteltével
Kaposvárra kerültem,
Gazdasági iskolába
Találtam egy új otthonra.

Itt töltött két téli évszak,
Ez is eltelt hamarosan,
Megtanultam, hogy lehet
Gazdálkodni szakszerűen.

Nóta, vidámság közepette
Az idő hasznosan tellett,
Jöttünk a messze tájakról
A tudás e forrásához.

Tanulmányunk végeztével
Ősz folyamán októberben
Bennünket felavattak
„Aranykalászos gazdáknak”.

Az iskolában tanultakat
Igyekeztem megvalósítani.
Fáradsággal és munkával
Sikerült sokat elérni.

Szüleimmel karöltve
Tervezgettem sok mindent.
Sajnos közbeszólt a végzet,
Széjjeldöntött minden tervet.

Minden reménynek vége,
Összetörve az életem.
Boldog idő, te szép idő,
Vissza már te sohase jössz.

Szép gyermekkor gyere vissza
Csak egy röpke szóra.
Nem úgy történt, mint terveztem,
Az én földi életem.

Neuburg a. Donau, 1945. aug. 30-án

A lélekharang

Harang sír az éjszakában
Hangját a szél elsodorja.
Lélekharangnak hangja ez,
Siratgatja a vidéket.

Siratgatja, mert sajnálja
Hogy a falvak kipusztulnak.
Magyar faluk halljátok meg,
A harangszó figyelmeztet.

Dél-somogyi kis falum,
Ha így megy, lassan kipusztulsz.
Több a koporsó mindig
Mint amennyi bölcső ring.

Csak komolyan gondolj bele,
Nem jó vége lesz ennek,
Dél-somogyi kis faluk,
Ormányság sorsára jutunk.

Ne félj a gyermekáldástól,
Legyen minél több utódod.
Addig, amíg nem késő,
Álljatok meg a lejtőn.

A kipusztulás veszélye
Fenyeget majd bennünket,
Sivár református falvak
Kevés benn a gyermekkacaj.

Rányomta a bélyeget
Halál a mi vidékünkre.
Falvaink néptelenednek,
Nemzetiségek ránk nőnek.

Falvainkba özönlenek,
Ezek az idegen népek.
Templomodat, iskoládat
Lefoglalják ők maguknak.

Népes és erős családok,
Nem fél a gyermekáldástól,
Pusztulásodon nevetnek,
Ők nem éreznek teveled.

Kicsiny falum nem látod be,
Mindig kevesebb a gyerek.
Hiába várja az iskola
Ősszel majd a tanulókat.

Elnémul majd a harangszó,
Vele együtt a magyar szó.
Magyar szó helyett idegen,
Remélem nem kérsz belőle.

Pedig ha így megy tovább,
Magad ásod a sírodat.
Sírva kiáltom: vigyázz!
A tizenkettedik órában.

Neuburg a. Donau, 1945. aug. 30-án

Az öreg Duna

A neuburgi kertek alatt
Folyik el az öreg Duna.
Innen nem messze ered
A Fekete-erdőben.

Itt a mi jó öreg Dunánk
Csak egy közönséges forrás.
Ki itt látja, nem gondolja,
Hogy folyóvá lesz a Duna.

A szép Fekete-erdőből
Hosszú útra indul el ő.
Nagy tájakat jár addig be,
Míg belefoly a tengerbe.

Ez a régi öreg folyó
Látott örömöt, bánatot.
Hosszú századok alatt
Őrzi híven a múltat.

Sok-sok forrást szed magába,
Amíg nagy folyóvá dagad.
Nekiiramodik gyorsan
A nagyvilági útjának.

Fodrozva és tajtékozva
Szökken fel a vízsugara,
Játszik rajt’ a nap sugara,
Fickándoznak benn a halak.

Nyáron a vén Duna partja
Tele van víg strandolókkal,
Hűs habjaiban fürödnek,
Fürdés által felüdülnek.

A Duna egy idő múlva
Németországot elhagyja.
Szép hazánkban a Dunának
Meglassúdik a folyása.

Nálunk folyammá szélesedik,
Belé sietnek folyóink.
Hátán viszi a hajókat,
Árukat, s kirándulókat.

Majd érinti a szép Pestet,
Ez a Duna királynője.
A magyar hazánkba folyik,
Dévénytől le Orsováig.

A magyar hazát elhagyva
Lát szerb, bolgár, román tájat,
Folyásában hét országot,
Ő már sok-sok mindent látott.

Fekete-erdő és –tenger
Nagyon hosszú útvonal ez.
Hosszú évezredek óta
A víz ezt az utat járja.

Betorkollik a tengerbe
Zúgva-búgva és örömmel,
Összecsap folyó és tenger,
Egyesülnek ők örökre.

Bámulunk és tisztelünk,
Öreg Duna tégedet.
Hazánkba az üzenetünk
Nagyon kérünk, vidd el innen.

Neuburg a. Donau, 1945. aug. 31-én
 

Jobb lett volna meghalni

Itt a messze idegenben
A napjaim búsan telnek,
Otthon vagyok gondolatban
Érzem, hogy otthon is baj van.

Mert így szokott lenni már ez
A családok életében.
Hogyha baj üti fel fejét,
Szétzúz akkor minden reményt.

Megtörtént az első csapás
Télen a Balaton partján.
Szilveszterkor sebesültem,
Bal lábamat elvesztettem.

S lehet, hogy nem beszélhetek
Szeretteim tiveletek.
Jobb lett volna a halál,
Ennél a szomorú sorsnál.

Lehet, hogy a temetőben
Nyugosztok ti már csendesen.
Nékem meg így nyomorékon
Kell az életutat járnom.

Istenem! csak ne így legyen!
Találjam őket életben.
Magamfajta nyomoréknak
Szüksége van pártfogóra.

Pártfogást mástól nem remélek,
Csak szeretteim tőletek.
Mert nyomorék és gyenge
Lett a ti gyermeketek.

Tudom, nehéz lesz az élet
Ezután már énnékem.
Jobb lett volna ott halni meg,
Távolban a csatatéren.

Legalább nem fájna nektek,
Idővel begyógyulna a seb.
A szívetek mindig vérez,
Mert fél lábon láttok engem.

Neuburg a. Donau, 1945. szept. 2-án

 Vissza a Tartalomjegyzékhez                              Előző oldal                              Következő oldal