A somogyi frontokon nagy veszteségeket okoztak a németek az oroszoknak, sokszor cseréltek a frontba eső községek gazdát, bizony itt nagy anyagi veszteségeket szenvedek a lakosok, ezeket a falvakat kiürítették az oroszok, a lakosságnak menekülni kellett. 1945 tavaszán aztán megkezdődött a nagy orosz támadás minden vonalon, így a német és magyar csapatok megkezdték a visszavonulásukat. Április 4-én hagyta el az utolsó magyar és német harcos alakulat az ország területét. Sok vér öntözte ezt a magyar földet ebben a háborúban, nagy veszteség, véráldozat árán jutott országunk birtokába a szovjet hadsereg. Április 4-én elhallgattak a fegyverek a magyar földön. A háború német földön dúlt tovább. Azonban most már nem sokáig tartott a háború, mert mind jobban összébb szorult a német s vele szövetséges országok hadserege. Bécs is hamarosan elesett, Berlin május 2-án esett el.
Május 9-én ért véget hivatalosan az európai háború. A japán hadsereg még tovább folytatta a reménytelen küzdelmet. Az amerikaiak Hirosimára és Nagaszakira atombombát dobtak, amely borzalmas pusztítást okozott, mire a japán hadsereg is letette a fegyvert. Az atombomba volt az az új fegyver, amelynek az előállításán a legjobb német vegyész atomtudósok dolgoztak. Az atomtelepük Norvégiában volt, a nehézvizet szállító hajóra a norvég partizánok pokolgépet csempésztek, a tenger közepére érve felrobbant, s az egész értékes rakomány megsemmisült. A német kísérletek alapján az amerikaiak aztán előállították az atombombát, amely aztán befejezte a háborút.
A háborút az amerikai hadigépezet és az orosz vér nyerte meg Anglia és Amerika számára.
Az ideiglenes magyar nemzeti kormány törvényerejű rendelettel 1945. március 15-én kimondta a földbirtokreformot, a nagybirtokok felosztását. A földművelésügyi miniszter akkor Nagy Imre volt, akit földosztó miniszternek is neveztek. A nagybirtokrendszert tehát a XX. században végre eltüntette az idő. Nem tudtuk a békeidőszakban ezt megvalósítani, mert a vezetőségünk a „felső tízezer”, vagyis a történelmi néposztály soraiból kerültek ki, akik önmaguk is nagybirtokosok voltak, s mentették a menthetőt, a földbirtokukat, a hatalmukat, amíg csak lehetett. Egy nagy háború vérzivatara, szörnyű ember- és anyagvesztesége kellett ahhoz, hogy eme régóta vajúdó nagy problémának a parasztság honfoglalása, a cselédség felszabadítása, a földreform égető kérdése valósággá lett. Tehát a véráztatta magyar föld, a kalászt termő róna visszaszállt a nemzetre, s az odaadta azoknak, akik eddig dolgoztak, verejtékeztek, harcoltak, vért hullajtottak érte. A nagybirtokos vagy a magukat „történelmi néposztály”-nak nevező réteg kezéből kicsúszott a hatalom, a vezető szerep, amelyet évszázadokon keresztül olyan féltve őriztek. Ők könnyen elszórták külföldön a magyar föld termését, áldásait. Nem birtokosai, hanem bitorlói voltak a véráztatta magyar földnek. mert csak az volt a fontos, hogy ők jól éljenek, az nem számított, hogy a cselédségnek és a parasztságnak milyen nehéz a sorsa. Az úri Magyarország korszaka lezárult, nekik félre kellett állni az útból, mert többé nem jogosultak az ország kormányzására, vezetésére. Az ő érdekük és a nép érdeke nem egyezett meg. A parasztság, nincstelenek, volt cselédség igazi honfoglalása volt a magyar föld birtokba vétele.
Amely község határában nagybirtok húzódott, ott megalakultak a földigénylő bizottságok. Ide jelentette be mindenki a föligénylési kérelmét. A mi falunk határában nem volt nagybirtok, egy volt, de azt már az 1914-i világháború után kiosztották túlnyomó részt 3 holdas parcellákban. Ebből a gombkötősi gazdaságból nemcsak a tótszentgyörgyiek, hanem a poklosi és a merenyei gazdák is kaptak.
A volt uradalmi cselédség, föld nélküli nincstelenek mellé a régi gazdák is kaptak a földreform kapcsán földet. A nagy nemzeti alapvagyon, a föld végre valóban méltó kezekbe került.
A földreform, a földosztás után következett még a dolog nehezebbik része, nagyon sok munkaképes férfi, mint katona, fogságba került, s a fogságból 1945-ben még csak kevesen tértek haza, a hadifoglyok nagyobb mértékbeni hazaszállítása 1945 vége felé, s 1946-47-ben következett be.
Megkezdődött a régi parasztság és az új gazdák hősi küzdelme, hogy a juttatott földet megtarthassák, bizony ez nagy áldozatot és lemondást követelt. „Minden kezdet nehéz” – így ez is az volt. Főképpen azoknak, akiknek még a családtagjaik is hiányoztak.
A földet gondozni, szántani, vetni kellett, de a kapott föld mellé igavonó jószág, felszerelés bizony nemigen jutott, mert amikor már ez is elosztásra került volna, akkor már nemigen volt a nagybirtok jószágállományából és felszereléséből. Ezt a legnagyobb részben elsodorta a háború zivatara. A felszerelés a gondozatlanság következtében alaposan megrongálódott, másrészt húzta-vonta mindenki, amíg volt valami vinni való.
A háború után nehéz volt még a régi gazdáknak is a kezdet, hát akkor még az újaknak, akik a kapott föld mellett a legnagyobb részben igavonó jószággal még nem rendelkeztek. Ekkor bizony még nagyon sok tehénfogatot lehetett látni. Az új gazdák sem riadtak vissza a kezdeti nehézségektől, hanem igazi magyar vasszorgalommal láttak neki a munkának, bebizonyították, hogy méltók a nemzet bizalmára, aki a földet adta nekik.
Sok nélkülözés, nehéz, verejtékes munka eredménye a tehénfogat után a lófogat, a felszerelés, majd később a házépítés, mert a földosztáskor házhelyeket is mértek. A régi nagy épületeket lebontották, ezek használható anyagából építették fel az új gazdák kicsiny házacskájukat és a gazdasági épületeket. Nemcsak a háborúban van hőstett, hanem idehaza a polgári életben is, mert az új gazdáink, s régi gazdák eme nagy eredményes munkája is minden túlzás nélkül igazi hőstettnek nevezhető.
Bizony hőstettnek nevezhető az a munka, amelyet a háború borzalmai alatt és közvetlenül utána a magyar parasztság és az új gazdák tettek. Senki se várt parancsra, mindenki tudta, hogy mi a kötelessége. Nagyon sok gazdatársunk életébe került ez, mert a földjébe telepített, vagy más úton odakerült akna vagy el nem robbant lövedék felrobbant, amikor szántás közben az ekevasa hozzáért. Ők a kötelességteljesítés igazi mártírjai lettek.
A tótszentgyörgyi földigénylők Nemeske község határához tartozó Stephaich és Mester (volt Nádossy) féle birtokból kaptak. Ezek a birtoktestek közvetlen a község határának a szomszédságában terülnek el. Ezeket a birtoktesteket a nemeskei földigénylő bizottság adta át a tótszentgyörgyi földigénylőknek, mivel ezekre már Nemeskéből és Görösgalból nem volt igénylő. Merenye községnek se kellett, mert az más irányban terjeszkedett. Az ő határukhoz tartozó Cegléd-Szentmiklóst osztották ki, amely Gróf Festetics Domonkosé volt, ezenkívül Gróf Széchenyi István lajosházai gazdaságából is kaptak 4 tábla szántóföldet.
A tótszentgyörgyi földigénylők 107 kh. földet kaptak.
A Stephaich-féle birtok:
A Stephaich Ferenc görösgali földbirtokos gazdasága két helyen volt: Görösgalban és Botykán.
A görösgali gazdasága területileg, közigazgatásilag Nemeske községhez tartozott.
A görösgali gazdaságának területe 400 kh. volt. Szántó: 300 kh. Szőlő: 2. Legelő: 4 kh. Rét: 43 kh. Erdő: 15 kh. Sík agyagtalaj.
A botykai gazdasága: 214 kh. volt. Szántó: 187 kh. Legelő: 17 kh. Kert: 1 Egyéb: 9 kh.
A Nádossy-féle birtok:
Nádossy Elek földbirtokos gazdaságának a területe: 1015 kh. volt. Szántó: 580 kh. Kert: 5 kh. Rét: 83 kh. Legelő: 187 kh. Erdő: 122 kh. Egyéb: 38 kh. Sík agyagtalaj.
Az előbbi a földreform előtt, az utóbbi az eladás és a parcellázás előtt. Nádossy Elek földbirtokos a múltban eladósodott, s így gazdaságának, s épületeinek legnagyobb, legjobb részétől kénytelen volt megválni. Egy részét a nemeskei gazdák vették meg. 100 holdat a szigetvári Maretics bőrkereskedő testvérek, de ezek eladták Neuhardtnak. A többinek a nagy részét Sipos Gáspár vette meg a gazdasági épületek nagy részével. Nádossy egy kendergyárat akart létesíteni, de ennek a megvalósítása se sikerült. A versenylovak nevelésével, trenírozásával foglalkozott nagyobb sikerrel, úgyhogy a budapesti ügetőn állandóan voltak versenylovai.
Sipos Gáspár eladta Mester János erdőfőmérnöknek a Nádossytól megvett gazdaságot. Úgyhogy amikor az ideiglenes magyar nemzeti kormány 1945. március 15-én törvényerejű rendelettel kimondta a földreformot, akkor már a Nádossy-féle nagybirtok a legnagyobb részben Mester Jánosé volt, tehát az ő gazdaságát osztották fel. Neki nem hagytak a földbirtokból. Azt hiszem, hogy őnéki volt még erdőgazdasága, így azt hagyta meg magának.
Stephaich a háború okozta anyagi veszteséget kiheverte, az ő 200 holdja mellé még Neuhardt 100 holdját is kivette bérbe.
Portál frissítések - új fotók, bejegyzések 
