3. Vallásügyek Tótszentgyörgyön és környékén

E terület sem maradt ki az országos, de különösen a Dunántúlon történő események befolyása alól.

A reformáció bázisai. Szigetvár és Kálmáncsa

Szigetvár

Mátyás király Szigetet 1479-ben Török Ambrusnak adta.
1478-ben Török Imre lakott a várban, akinek fia 1521 óta bírta.
Török Bálint, nejével Pemflinger Katalinnal - a Szerény káplán által ún. "lutheránus nőoroszlánnal" - s gyermekeivel együtt, több mint egy évtizedig (1531-43) itt lakott, s itt is buzgó védője és terjesztője volt az evangéliumi hitnek. Tinódi Sebestyén, a lantos, a Török gyerekek nevelője a Bibliát már itt olvasgatta. Tinódi is protestáns volt.

1555-1561 között az új kapitány Horváth Márk, különösen Szegedi Kis István református püspöknek buzgó pártfogója, aki itt Szigetvár jól őrzött falai között szokta "bárók, grófok és nemes urak jelenlétében" a papjelölteket felavatni.

Protestáns maradt Szigetvár Zrínyi Miklós idejében is. Zrínyi hősi halálának szemtanúja volt Siklósi Miklós protestáns, később nagymarosi lelkész, ki szerint Zrinyit az evangélium, a buzgó evangélikus prédikátorok éneke, imádsága és igehirdetése lelkesítette, nem "a feszület és a Mária kultusz". Szigetvár elestével a reformációnak is nyomavész a városban.(206)

Kálmáncsa

Egyik legkiválóbb központja a somogyi reformációnak. Első ismert reformátora Zigerius Imre, azaz Eszéki Szigeti Imre, aki Tolnából jött és másfél hónapot prédikált itt és a környéken. Őt követte a Wittenbergben tanult Szegedi Máté, későbbi Sárvári püspök (1560). Utódja 1558-1563 között a nagyhírű Szegedi Kis István, aki Laskóról jött. Mint lelkész és püspök működött. Tanítóként Endericus Máté, Béllyei Tamás dolgozott.
Szegedi Kis püspöksége Baranyában és Somogyban sok gyülekezetre terjedt ki, többek között Babócsa, Berzence, Darány, Szigetvár, Nagy- és Kisdobsza, Kadarkút, Merenye egyházaira. Kálmáncsán papokat is nevelt, nem csak avatott. Másfél évet ült török rabságban, majd családjával Ráckevére költözött.
Prédikációinak vázlatát itt készítette el a papi pályára készülő ifjak számára.(207)
Szegedi Kis magánélete fájdalmas és szomorú volt. Háromszor nősült, két felesége és hét gyermeke a pestis áldozata lett. Egyetlen életben maradt fia, ki a baseli egyetemen tanult, adta közre apja irodalmi hagyatékát.

A falvak kálváriája

A Tótszentgyörgy és környéke egyházközségeinek történetét kortörténeti leírások és emlékezéseik alapján Tóth Endre püspök adta közre.(208)

Basal reformációja bizonyos, hogy Patával együtt alakult.
A prédikátor feljegyzése szerint 1773-ban 170-en voltak a 12 éven felüliek. Istentiszteletre Patára jártak. A patai prédikátor a szigeti franciskánusok engedélyével és a stóla (szertartási díj) előzetes lefizetésével keresztelt, házasulókat adott össze, temetett.
A gyermekeket a prédikátor öregsége miatt senki sem tanította.

Gyöngyösmellék
1721-ben az új templommal alakultak új gyülekezetté. 1745-ben el akarták venni templomukat, de a helytartótanács újabb vizsgálata során be tudták bizonyítani vallásgyakorlatuk régi voltát.

Hobol

1576-ban már volt református gyülekezete, de 1763-ban templomuk leégett. 1767-ben fából új templomot építettek királynői engedéllyel. 1774-ben 256 református volt. Prédikátoruk a gyermekeket is tanította.

Kálmáncsa

1742-ben az akkori földesúr, mivel a prédikátor a földesura helyett egyik tisztjét köszöntötte, az öreg prédikátor halála után nem engedett új prédikátort tartani, ezért istentiszteletre és úrvacsorára Dobszára jártak.

Magyarújfalu

1673-ban szalmatetős fatemploma épült. Prédikátora mindig volt. 1774-ben temploma igen "rongyolódott", kértek engedélyt új templom építésére, de az csak a türelmi rendelet után épült újjá. 1774-ben 142 református és 7 katolikus volt. A gyermekeket a prédikátor tanította.

Merenye

A török világban volt itt református gyülekezet és templom.
A templomot a török lebontatta és Szigetvárra hordatta. A hívek a prédikátorukkal "egy bizonyos tiszta házba" gyűltek egybe könyörgésre. Templomuk 1692 körül épült újra, majd 1724-ben újabb templomot építettek. 1774-ben 267 református és 23 katolikus volt. A prédikátor tanította a gyermekeket. "Ha a legény a faluból kiházasodott, akkor a szigeti barátok vallásokkal ellenkező szertartásokra és feltételekre kényszerítették őket, s ha kívánságuk szerint nem tudtak felelni, "vexálták őket".

Nagy- és Kisdobsza

Huszita eredetű templomát a törökök Szigetvár építésére elhordták. 1602-ben építettek fából, majd 1707-ben megint újabbat. Vallásgyakorlatuknak mindvégig birtokában voltak. A gyerekeket a prédikátor tanította, mesterük nem volt.

Nemeske

Valószínűleg huszita település volt. Reformációja is korai. Vallásgyakorlatát, minthogy lakói nagyobbrészt nemesek voltak, nem háborgatták. 1774-ben el akarták venni templomukat, de a helytartótanács meghagyta. 1774-ben 106 református élt itt. Templomuk csak "egy arra rendelt közönséges házban" volt, a prédikátor házához "ragasztva". Az egész épület egy "karókból földbe levert, megfont s szalmával befedett kunyhó forma ház". Vallásukat a közeli kistamásiakkal gyakorolták. A gyermekeiket a prédikátor tanította.

Pata

Reformációja korán bekövetkezett. A törökök által elhordatott templom helyére fából építettek szalmafedelű templomot. 1774-ben 104 református és 12 katolikus volt. A prédikátor földjét a földesúr elvette. 1769-ben iskolamestert fogadtak, de azt a vármegye a tanítástól eltiltotta, a megyei főbíró pedig kikergette a faluból. A stólát előre le kellett fizetni a szigetvári franciskánusoknak.

Szőrény

A zádori prédikátor járt át hozzájuk minden héten kétszer könyörgéseket végezni és vasárnaponként, valamint keresztelni, temetni. A stólát is neki fizették. Eleget háborgatta is emiatt őket a "ladi szürkebarát". Amikor 1756-ban a prédikátort eltiltották "ők katolikus mestert nem akartak, így aztán a halottakat maguk temették, ahogy tudták."

Tótszentgyörgy

A törökök által elhordatott kőtemplom helyett fatemplomot építettek, amelynek ajtajául a régi kőtemplom ajtaja szolgált. Ezt az ajtót a kuruc háborúk idején, mikor a falu lakossága elmenekült, az egyik református polgár magával hordozta, s mikor a háborús idők elmúltával újra visszatelepedtek s templomot építettek 1711-ben, akkor új templomuknak megint ez lett az ajtaja. Akkor is volt még prédikátoruk, de a következő évtől kezdve csak mester szolgált közöttük, aki ugyan a könyörgéseken kívül prédikált és temetett is. 1745-ben a vármegye templomukat bezáratta azzal az indokkal, hogy vallásgyakorlatuk új keletű, s így törvénytelen. Ez ellen folyamodtak is a helytartótanácshoz, de eredménytelenül. 1748-ban a földesúr tiszttartója a mestert kiűzette közülük. A földesúr és a vármegye csak azt engedte meg nekik, "hogy olyan személyt vihetnek, aki mester titulus alatt a gyermekeket taníthatja, de hogy a templomban könyörögjön, prédikáljon és temessen is, azt nem engedték meg". Ilyet azonban nem akartak beállítani s így 1750 tájától mester nélkül voltak. 1750-ben a vallásgyakorlat Tótszentgyörgyön megszűnt. Templomukat az uradalom gazdasági épületnek használta. Az egyházat a németladi barátok felügyelete alá rendelték. Istentiszteletre, úrvacsorára Merenyébe jártak. 1774-ben volt itt 205 református és 18 katolikus. Mindenféle szertartást a merenyei prédikátor végzett, de a stólát előre le kellett fizetni a ladi barátoknak (keresztelés 17 krajcár, prédikációs temetés 1 forint, esketés 2 forint).(209)

A fentebb felsorolt egyházakon kívül 1626-1686. évek között Tótszentgyörgy környékén a következő egyházak ismertek: Bürüs, Hedrehely, Istvándi, Kadarkút, Pettend, Somogyhatvan, Zádor, mint anyaegyházak és Várad, Patosfa mint leányegyházak.
1731. évi összeíráskor a felsőbaranyai egyházmegyéhez tartozó települések: Pata, Poklosi, Apáti, Csertő, Molvány, Bürüs, Várad, Basal, Viszló, Merenye, melynek fiókegyháza Tótszentgyörgy, Cegléd, Dobsza, Kisdobsza, Kálmán-Csehi, Homokszentgyörgy, Istvándi, Darány, Zádor, Újfalu, Gyöngyösmellék.(210)
Mária Terézia 1755-ben kiadott rendeletével mindazokat a községeket, ahol plébánosok nem voltak, az egyházi felügyelet (jurisdictio) szempontjából valamelyik plébániához rendelte beosztani. Igy a református árva- és leányegyházakat is a katolikus egyházszervezetbe helyezte el 1774-ben:
- a németladi plebániához tartozott Kistamási, Magyarlad, Kisdobsza, Patosfa, Szőrény, Tótszentgyörgy és Várad,
- a szigetvári plébániához Basal, Csertő, Molvány, Poklosi, Somogyapáti, Somogyviszló,
- a szulokihoz pedig Kálmáncsa, Homokszentgyörgy és Kastélyosdombón tartozott.
1778-ban a jogtalan valláshasználat miatt Viszlón, Homokszentgyörgyön, Kálmáncsán, Kastélyosdombon a református templomokat leromboltatták.
Az 1781-ben kibocsátott türelmi rendelet megengedte a protestánsoknak, hogy ahol legalább 100 család él együtt, ott imaházat emeljenek. Ezután számos egyház újul meg, új templomok épülnek, önálló anyaegyházak alakulnak. Igy Viszlón 1784-ben, Kálmáncsán 1785-ben, Tótszentgyörgyön 1788-ban, Magyarladon 1789-ben jött létre az önálló anyaegyház.(211)   Ezután felújul a hitélet és az iskolaügy.
Az ágostai (Luthert követő) hitvallású egyházak sorsa hasonló volt a református egyházakéval.

Kik keresztelték elődeinket?

Tótszentgyörgy, Magyarújfalu, Merenye és Pata prédikatorait, lelkipásztorait soroljuk fel Beck Gergely református lelkész összeállítása alapján, amely Tótszentgyörgy és Pata esetében az egyházközség anyakönyveiben található bejegyzésektől (Magyar Országos Levéltár Filmtára A 809, A 759. film) némi eltérést mutat:

Tótszentgyörgy

Magyarújfalu

Merenye

Pata

A hiányzó nevek a Baranyai Református Egyházmegye Levéltárában őrzött anyakönyvekben találhatók, amelyek 1999-ben, ideiglenes helyükön, nem voltak megtekinthetők.

____________________________________________________

(206) Payr Sándor: A dunántúli evangélikus egyházkerület története. I. köt. 1924. 469-473. old.

(207) Ungváry Sándor: A magyar reformáció az ottomán hódoltság alatt. Bp. 1994. 135. old.

(208) dr. Tóth Endre: A Belsősomogyi Református Egyházmegye Mária Terézia korában. 1940. 87-175. old.

(209) dr. Tóth Endre: A Belsősomogyi Református Egyházmegye Mária Terézia korában. 1940. 24., 63. old.

(210) Földváry László: Adalékok a dunamelléki református egyházkerület történetéhez. II. rész. 11. old.

(211) Beck Gergely: A belsősomogyi református egyházmegye története. I. rész. Kaposvár, 1935.

(212) Beck Gergely: A belsősomogyi református egyházmegye története. I. rész. Kaposvár, 1935.

 Vissza a tartalomjegyzékhez                    Előző oldal                    Következő oldal