Neuburgi gondolatok
De messze vagy jó anyám!
Lent születtem Dél-Somogyban,
Valamikor régen.
Boldog voltam és vidám,
Bizony az idő eljár.
Szép Dél-Somogy, de szeretlek!
Hogy ha rád gondolok,
Fáj a szívem tiértetek,
Aggódom miattatok.
Itt, a messze idegenben
Élem búsan napjaimat.
Az élet, mely eddig szép volt,
Búbánatra változott.
Távol vagyok titőletek.
Gondolatom hazaszáll.
Megölellek, megcsókollak
Álmaimban jó anyám.
Kezed simogatását érzem
Még most is az arcomon.
Már egy éve, hogy nem látom
A jóságos arcodat.
Szép szülői hajlék,
De messze vagy tőlem!
Egy éve, hogy elvezérelt
Belőle az Isten.
Érzem azt, hogy hazamegyek
Nemsokára hozzátok,
De nem úgy, amint eljöttem.
Bénán és nyomorékon.
Anyám, nyomorék a fiad,
Azért nem vidám az arca.
Nem így gondoltam a hazatérést,
De majd megsegít az Isten.
Imádkozz, anyám, az Istenhez,
Mert Ő akarta úgy,
Hogy nyomorékon éljem le
A hátralévő napjaim.
Neuburg, 1945. aug. 11-én
De jó volna boldog lenni!
De jó volna boldog lenni,
Mint ahogy volt régen,
Mikor lepkét kergettem
A vadvirágos réten.
Az az idő, hej! elmúlt már!
Köd borítja fátylát rá.
Ebből maradt a legszebb:
A sok kedves emlékem.
Ez az emlék a vigaszom
Lesz nékem már ezután,
Mert kiittam én fenékig
A szenvedések poharát.
De az idő majd begyógyít
Minden sebet egyszer csak.
Én is viszem a keresztet,
Ezután már minden nap.
Ha az élet nehéz és fáj,
Az Úr Jézusra gondolok:
Mert ő még nagyobb keresztet
Hordozott a vállain.
Imádságos ajkkal kérem,
Adjon énnékem erőt,
Hogy meg tudjam harcolni
A hátralévő időt.
Neuburg a. Donau, 1945. aug. 12-én
Irmuskám, ha rád gondolok
Irmuskám, ha rád gondolok,
Könnybe lábad a szemem,
Mert a szüleim után,
Te voltál a mindenem.
Majd fogunk még találkozni:
De nem úgy, mint régen,
Mikor sokat sétálgattunk
A virágos réten.
Tervezgettük jövendőnket,
Szépnek láttunk mindent.
Sajnos másként történt minden:
Nyomorék a férjed.
A szívemben él a képed!
Látom szőke fejecskédet.
Mikor vállamra hajtottad,
Ajakadra csókot loptam.
Egy nyomorék ember mellett
Nehéz már a nőnek.
Ha nyomorékon elfogadsz,
Áldjon meg az Isten.
Ha eltaszítasz magadtól,
Akkor sem átkozlak.
A jó Istent arra kérem:
Légy boldog még valaha.
Neuburg a. Donau, 1945. aug. 12-én
Jó apám
Jó apám, őszülő fejedet
Magam előtt mindig látom.
Néked köszönhetek mindent:
Felneveltél becsületben.
Arcodat a gond megszántotta!
Az élet nyomot hagyott rajta.
Mindig a harcot kerested,
A nyugalom rád férne.
A szigorú tekinteted
És jóságos, meleg szíved
Nevelésem fő eszköze
Volt a gyermekéveimben.
Mikor együtt munkálkodtunk
Kicsiny gazdaságunkban,
Családunknál boldogabb
Nem volt a kis falunkban.
Akkor még nem gondolhattuk,
Hogy szomorú lesz a sorsunk,
Hogy együttlétünk szétszakítja
A háború vad vihara.
Messze kerültünk egymástól,
Nem mint alma a fájától.
Itten Németországban
Vagyok még egy kórházban.
A hosszú távollét után
Fájó lesz a találkozás,
Kitárom feléd kezemet,
Hogy keblemre öleljelek.
Bárcsak segíteni tudnék,
Drága apám terajtad!
Hogy ezzel megháláljam
Eddigi jóságodat.
De örömmel felmentenélek
Én a nehéz munkától!
Másként döntött a jó Isten:
Összetörte az életem.
Drága apám, a fiad
Nem tud segíteni rajtad.
Sajnos így van, nyugodj bele
Mert az isten így rendelte.
Jó Istenem! Légy mellette
Hogy nyugodt élete legyen.
Álld meg őtet bölcsességgel,
Boldog és hosszú élettel.
Majd ha elmegyünk haza,
A szép magyar hazába,
Egy féllábú nyomorékban
Ismersz rá a fiadra.
Neuburg a. Donau, 1945. aug. 12-én
Visszahív az ősi rög
Nem születtem én városban,
Hanem csak egy kis faluban,
Szigetvár szép vidékében
Kicsiny falun, Tótszentgyörgybe.
Közel van hozzánk a Dráva,
Még közelebb van Baranya.
Baranya és Somogy népe
Békességes jó emberek.
Foglalkozásomnál fogva
Vágyódom én mindig oda.
Megnyugvásom ott találom,
Távol a város zajától.
A természet nagy műhelye
Csodás titkokkal van tele.
Rügyfakadás, virágnyílás,
Ősszel meg a levélhullás.
Hisz itt játszódik le minden,
A természet műhelyében.
Itten minden olyan csodás,
Isteni megnyilatkozás.
Azért vágyódom oda,
Akáclombos falumba.
Szép volt itten minden álom,
Boldogságom megtalálom.
Visszahív az ősi rög,
Melyet sok vér öntözött.
Azért olyan termékeny,
Minden megterem benne.
Minden úgy lesz, mint volt régen.
Dolgozom majd békességgel.
Művelem majd a földemet.
Szántok, vetek újra benne.
Termelek majd újra búzát,
Gyümölcsöt és kukoricát.
Nevelem az állatokat,
Gondozom a gyümölcsfákat.
Kicsiny falum két harangja
Kísér utolsó utamra,
A virágos temetőben
Lesz majd csendes pihenésem.
A drága anyaföld méhében
Álmodom majd békességgel,
Az élet nagy harca után
Nyugodalmat csak ez ád.
Neuburg a. Donau, 1945. aug. 13-án
Paraszt vagyok
Paraszt vagyok, nem úr lettem.
Szeretem a természetet,
Hiszen itten nevelődtem,
Kis falumba békességgel.
Most is haza fogok menni!
Az én kicsiny falumba
Mert a falusi illatot
Vágyom magamba szívni.
Ott a falusi magányban
Érzem én majd jól magam,
Ott találok nyugodalmat
Az én szülőfalumban.
Ez a nyugalom szigete,
Boldog leszek újra benne.
Boldog és megelégedett,
Ez a célja életemnek.
A földműves ember élte
Kemény munkával telik le.
Kérges néki a tenyere,
Mégis boldog az élete.
A napkelte kint köszönti
Kicsiny földecskéjében.
A napnyugta ott találja meg,
Búcsúcsókot int néki.
Becsüld a falusi népet,
Kalapot emelj előtte.
Mert a nemzet napszámosa
A magyar falu lakója.
Mégis de sok városi
A falusit lenézi.
Bizony nem így kellene,
Hiszen ő is testvéred.
A falusi ember lelke
Békességgel van tele.
Elvégzi a munkáját,
Az Isten áldást ad rá.
A nap fáradalma után
Fejét álomra hajtja.
Álma boldog és nyugodt,
A munkáján áldás volt.
Egész heti munka után
Jól esik a pihenés.
Megbeszélnek, megvitatnak
Minden apró eseményt.
Vasárnap a templomba megy
Jó keresztyénhez illően.
Imádkozik az Istenhez,
Hogy áldja és segítse meg.
Álld meg Isten a munkáját
A földműves embernek,
Hogy szép magyar hazánkban
Ne éhezzen senki se.
Neuburg a. Donau, 1945. aug. 14-én
Vissza a Tartalomjegyzékhez Előző oldal Következő oldal
|