Másnap lett meg a nagy szüret, október 8-án. Sokan, több mint 20-an voltunk. Így a szüret még abban a napban be is fejeződött. Édesapám is kint volt a szüreten, a szőlőhegyen lévő ismerősök mind felkeresték.

     Édesapám mindent megnézett, megtekintett, mert mindenre kíváncsi volt. Különösen tetszett neki a padlás azon részének a lebetonozása, ahol a búza szokott lenni, a disznófürdető is tetszett neki. Édesapámnak ezt nem írtam meg, mert meglepetésnek szántam.

     A Füle-féle kert utcai kerítéséhez is megvolt a folyosóléc, és a drót meg volt Szigetváron sodronynak fonatva. A cölömpök is ki voltak faragtatva. Édesapám megírta, hogy ne csináljuk meg addig, amíg ő haza nem jön, mert a kerítés felállításánál ő is szeretne segítkezni, így nem is állítottuk fel, megvártuk vele az ő hazaérkezését, 1950 tavaszán lett elkészítve.

     Édesapám gyomorbaja miatt már idehaza is sokat szenvedett, ez a gyomorbaja, gyomorfekélye a fogság ideje alatt nem hogy gyógyult volna, hanem még inkább súlyosbodott, úgyhogy az orvoshoz került vele. Majd a szigetvári belgyógyász főorvos műtétet végzett, Pécsre küldte, itt azonban nem operálták meg, diétás koszttal és injekciókkal akarták gyógyítani. 7-8 napi kezelés után hazaküldték, szigorú diétát írtak elő neki, majd amikor visszament felülvizsgálatra, a borsószem nagyságú fekélyes rész begyógyult. A klinikán azt mondták neki, hogy borsószem nagyságú sebért nem fognak 20-25 cm nagyságú sebet csinálni.

     Míg édesapám nem volt idehaza, a jószágállományunkban változások történtek. 2 db 1 éves herélt lovunk volt, s az anyósomnak is 1. Mikor nála látogatóban voltam július 10-én, Szigetváron egy pótvásár volt, s meghagytam idehaza, hogy a herélt lovakat, ha csak lehetséges, adják el. Úgy is történt, eladták mind a három herélt lovat. A mi lovaink helyett a nagyapám Mester Pista bátyám segítségével Markócon Fábián Jánosnál vett 2 db 1 ½  éves kanca csikót. Az anyósomnak Kétújfaluban vettünk egy 3 éves sodrott sárga kanca lovat. Mi a herélteket 6500 Ft-ért adtuk el, a két kanca csikó is ugyanannyiba került. Az anyósom lovát 3000 Ft-ért adták el, helyette 4000 Ft-ért vettük a kanca lovat.

     Így mind a két gazdaságnak a herél lovak helyett kanca lovak lettek beállítva. Bár még a mi csikaink kissé gyengék voltak, így az erősebb munkákat mamának az erős lovai végezték el a mi gazdaságunkban is.

Az apósom halála után nagyjából egyben gazdálkodunk, de külön háztartás van vezetve.

     Egy nagyon szép 4 éves tehenet is el kellett adni a fizetnivalók miatt, 2.200 Ft-ot kaptunk érte Gombos Gyula szigetvári lakos, volt grófi gyümölcskertész vette meg. Az árából megmaradt 1.200 Ft. 1.150 Ft-ért Buzási József somogyapáti lakostól vettünk 6 db keresztezett választási malacot, mert úgy gondoltuk, hogy így jobban jövünk ki, mint ha egy éves üszőt veszünk.

     A bányákat 1945. december 4-én államosították a nemzetgyűlés határozata szerint, majd később a bankokat, gyárakat, nagyobb üzemeket is államosították, vagyis volt tulajdonosaiktól elvették, s állami kezelésbe vették. A magántulajdonban lévő méneket is átvette az állam a tulajdonosaiktól, természetesen olcsóbb áron, mint azt a magánforgalomban el lehetett volna adni.

     1948. június 13-án a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt egyesült Magyar Dolgozók Pártja néven. A Szociáldemokrata Párt jobbszárnya Peyer Károly, Kéthly Anna vezetésével kiváltak a pártból, mert ellen voltak a Kommunista Párttal való egyesülésnek. Ők aztán ki is menekültek nyugatra. Velük együtt sok-sok magyar szökött ki nyugatra.

     Tehát a magyar politikai életet a balra tolódás jellemezte. Rákosi Mátyás, a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkára, 1948. augusztus 20-án Kecskeméten az új kenyér ünnepén bejelentette, hogy a népi demokrácia teljes erejével támogatja a termelőszövetkezeteket, mert szerinte „Csak a nagyüzemi gazdálkodás hozhat a parasztságnak jólétet és kultúrát”. Tehát az oroszországi állapotok kezdete itt is megkezdődött. Az orosz kolhozokról (termelőszövetkezetek), szovhozokról (állami gazdaságok) nem sok t mondtak az Oroszországot megjárt, de Isten segítségével hazakerült magyar hadifogoly véreink.

     Novák Béla barátom is megkérdezte fogságának ideje alatt az oroszoktól, hogy hogyan lett náluk kolhoz, mire az oroszok így feleltek neki „Mindig csak fizetni, s egyszer csak nem tudsz fizetni. Ha nem tudsz fizetni – mondja az állam - akkor nem is tudsz gazdálkodni, s majd mi gazdálkodunk”. Sokszor elgondolkodom ezen a mondáson, s igazat lehet adni ezeknek az egyszerű orosz embereknek, mert a folyamat itt is ugyanaz, hisz’ onnét hozták az ország emigrált vezetői. A terhek évről évre emelkednek, a bevétel rohamosan csökken, s így odajutunk, hogy fizetésképtelenek leszünk. Tehát odajutunk, ha akarunk, ha nem, ahova az orosz kolhozparasztok jutottak. Őket sem a tudatlanság, hanem az állandó zaklatás, s fizetésképtelenség vitte bele, hogy kolhoztagok legyenek.

     Egészen másként hangzik, amikor valamire azt mondom, hogy az enyém, mint amikor azt mondom, hogy a miénk. Mert az előbbivel szabadon rendelkezem, míg az utóbbihoz csak nagyon kis közöm van. A proletárdiktatúra nagy csodája itt játszódik le a szemünk előtt, a magántulajdon felszámolása. Emberi életek szorgalmas munkájával összegyűjtögetett kicsiny vagyonkák sorsa milyen bizonytalanná válik. A magántulajdon szentségének elvét belepte a proletárdiktatúra pora. A föld valamikor érték volt, ma aki csak teheti, menekül tőle.

     A Rákosi beszédtől kezdődött Magyarországon a T.Sz.Cs. (termelőszövetkezeti csoport) mozgalom, és az állami gazdaságok megalapítása.

     Itt Görösgalban Stephaich Ferenc amikor a nagy adó és beszolgáltatási terheket, kollektív béreket nem bírta, gazdaságát a berendezéssel együtt felajánlotta az államnak, az el is fogadta. A szőlőjét is eladta Kátay Lajos szigetvári vendéglősnek. A mozsgói szőlőhegyen volt neki 2 hold szőlője, ezért 60.000 Ft-ot kapott. A családjával együtt elköltözött Görösgalból Budapestre.

     Tehát gazdaságából állami gazdaság lett, a 100 holdas Neuhardt-féle gazdaságot is odavonták, a Nádossy 80 holdját is, úgyszintén a patai Fodor, Pfeffer, a somogyhatvani Steinicz-féle gazdaságot. 1951 őszén a szentmiklósi volt Festetics-féle, de a földreform folyamán merenyei, poklosi, és a volt cselédségnek kiosztott földet a görösgali állami gazdaság elvette a földigénylőktől, s itt csikólegelőt létesített. A merenyei, cegléd-szentmiklósi földigénylők, illetve a földhöz juttatottak a merenyei leadott kulák vagyonokból, a poklosiak a patai leadott kulák vagyonokból lettek kárpótolva. Így a görösgali állami gazdaság 1300 holdra terjeszkedett. Tótszentgyörgyről Szabó János örökösei, a Ref. egyház adta át a vagyonát az államnak. Madarász Jenőtől 6 holdat elkoboztak, mert a büntetésében vagyonelkobzás is szerepelt. Édesapám ítéletében is szó volt 1 kat. hold szántó elkobzásáról, de az 1950-ben megjelent amnesztia rendelet folytán bizonyára elengedték neki, mert ezért sohse kerestek bennünket. Úgyszintén feloldották a rendőri felügyelet alól.

    1948-ban bő kukoricatermés volt az egész vidéken. Piac napok alkalmával a kocsi a kocsi érte, úgy szállították be Szigetvárra.

    A szigetvári járást a németladi körjegyzőség kivételével Baranya megyéhez csatolták. A németladi körjegyzőséget a barcsi járáshoz csatolták. Az egész vármegye- és járásrendszerünket átalakították, megreformálták. Évszázadok óta Szigetvár és a szigetvári járás Somogy megyéhez tartozott.

Somogy megye:                                  Lakói: 385.635 lélek

Területe: 1.164.38 kh.                        Szántó: 629.807 kh.

Kert: 12.701 kh.                                 Rét: 93.998 kh.

Szőlő: 19.071 kh.                               Legelő: 108.407 kh.

Erdő: 199.616 kh.                              Nádas: 1.782 kh.

Egyéb: 98.936 kh.

A szigetvári járás:                               Lakói: 32.867 lélek

Területe: 104.115 kh.                         Szántó: 59.060 kh.

Kert: 1.826 kh.                                   Rét: 9.339 kh.

Szőlő: 1.447 kh.                                 Legelő: 11.625 kh.    

Erdő: 15.324 kh.                                Egyéb: 5.474 kh.

Most Baranya megyeiek lettünk. Igaz, hogy Pécs Baranya megye székhelye közelebb van hozzánk. Jobban, gyorsabban, könnyebben megközelíthető, mint Kaposvár, Somogyország székhelye. Azonban mégis úgy vagyunk vele, hogy nehéz megválni Somogy megyétől, a régitől, s hozzászokni az újhoz, Baranya megyéhez. Szigetvár, Zrínyi ősi földje, a régi magyar dicsőség fellegvára és a járása Baranya megyéhez tartozik. A nagybirtokrendszer alatt eléggé mostoha gyermekei voltunk Somogyországnak, mert se villanyt, se országutat nem kaptunk tőle. nem tudjuk, hogy Baranya megye hogyan fog velünk törődni, milyen gyermekként fog bennünket kezelni, még idáig nem vettük észre, hogy a sok adófizetés mellett a községünk kapott volna valamit Baranya megyétől. Úgy látszik, hogy Baranyának is csak mostoha gyermeke lesz a szigetvári járás. Pedig a régi Baranya úgy villanyhálózat, mint bekötőút tekintetében nagyon jól áll.

     A köztársasági címert is megváltoztatták. A Magyar Köztársaság megalakulásakor a korona nélküli Kossuth címert választotta. Most ezt megszüntették, helyette az ötágú vörös csillagos címert tették kötelezővé a hivatalokban, sőt még az újonnan vert pénzekre is ezt a címert alkalmazták.

     1949-ben lett megtartva a képviselőválasztás. Most sem egyéni, hanem lajstromos volt a szavazás, vagy még ilyen se. Ugyanis most már nem is mint párt indult a Magyar Dolgozók Pártja, a Független Kisgazdapárt, a Nemzeti Parasztpárt, hanem mint Népfront. Bár a választási szabályzat szerint szavazófülkét is kellett volna felállítani, azonban itt nem csinálták, így a szavazás egy egész komédia volt. Odaadták a szavazólapot, a borítékot. A választási bizottság előtt kellett összegyűrni, majd a borítékba betenni, ezzel a szavazás meg is történt. Csak így történhetett meg, hogy a Népfrontra szavaztunk. Bár ellenzék se volt, mégis milyen nagy propagandát fejtettek ki a választás érdekében, hogy mindenki a Népfrontra szavazzon, majd ha a szavazás titkosan, szavazófülkében történt volna, akkor a Népfront nem aratott volna győzelmet ezen a választáson. A Népfrontba tömörült baloldal vette át az ország vezetését. A politikai élet a balra tolódás jegyében folytatódott tovább.

     A kulákság fogalmát is meghatározták. A kulák szó Rákosi kecskeméti beszéde után lett használatos. Kulák lett, akinek 25 kh. földje, vagy a kataszteri tiszta jövedelem a 350 aranykoronát elérte, vagy a felszorzás révén a felszorzott területtel a birtok nagysága a 25 kh-at elérte. A kertnél 4x, a szőlőnél 5x szorzószámot alkalmaztak. Akinek az ingatlana ugyan 25 kh-nál kisebb, az aranykoronája se érte el a 350-et, de vagy malma, vagy cséplőgarnitúrája volt, vagy korcsmáros is volt, az is kulák lett.

     A szőlőterület felszorzása miatt sok baranyai gazda lett kulák.

     Bizony a kulák sors nehéz, úgy is lehet mondani, hogy kibírhatatlan. A középparasztokat is zaklatják, de a kulákoknak nem hagynak békét. Osztályharcot hirdet a proletárdiktatúra, meg akarja gyűlöltetni a magyart a magyarral.

     Mi a bűne a kulákságnak? Az, hogy magyarnak születtek, vagy ő, vagy az elődei, vagy mind a ketten szorgalmas munkával egy kis vagyonra tettek szert. A rendszer szerint mindennek a kulákság az oka. Nagy adó és beszolgáltatási terhekkel sújtják őket, úgyhogy anyagilag, lelkileg tönkre vannak téve. Ezek a jól felszerelt, mintaszerűen vezetett paraszt gazdaságok teljesen tönkre vannak téve.

     Varasdy Imre ref. lelkészünk ellen rossz családi élete miatt fegyelmi eljárást indítottak. Királyi Ernő szerkesztette meg azt a beadványt, amelyre a belső-somogyi református egyházmegye esperesi hivatala megindította az eljárást. Itt a helyszínen Dr. Magda István szigetvári ügyvéd vette fel Varasdy Imre ellen a panaszokat jegyzőkönyv formájában, ez a belső-somogyi egyházmegye fegyelmi bírósága elé került, itt elmarasztalták, de ő nem nyugodott bele a fegyelmi bíróság döntésébe, megfellebbezte. Az ügy az egyházkerülethez került. Az egyházkerület helyben hagyta az egyházmegye fegyelmi bíróságának a döntését. Az egyházkerülttől a convent elé került az ügy. A convent is elmarasztalta, s Varasdy Imre lelkészünket nyugállományba helyezte. Rossz családi élete miatt helyezte az egyházmegye csere alapon Böhönyéről Tótszentgyörgyre. Az akkori lelkészünk, Bódis Sándor jelenleg is Böhönyén van lelkész. Míg a fegyelmi ügy tartott, Szombathy Antal, később Czippán János segédlelkész végezte az egyházközségben a lelkészi szolgálatot.  A conventi döntés folytán a megüresedett lelkészi állásra az egyházközség Czippán János segédlelkészt hívta meg. A beiktatása 1949. február 28-án ünnepélyes keretek között lett megtartva. A beiktatást Szabó Bálint, a belső-somogyi református egyházmegye esperese végezte.

     Varasdy Imre és családja Tótszentgyörgyről Szentesre, a felesége házába költöztek. Itt Varasdy Imre rövidesen meg is halt.

     1949 őszén bocsájtották ki az 5 éves tervkölcsönt, az 5 éves terv megindulására. Mitőlünk 500 Ft-ot kértek, én 50 Ft-ot ígértem, melyet nem fogadtak el, így nem is adtam, az anyósomtól elfogadták az 50 Ft-ot.

     1949. december 1-el megvonták a rokkantsági járulékomat. Mint 75 %-os hadirokkant 42 Ft-ot, ezenkívül 10 Ft gyermeknevelési pótlékot, összesen 52 Ft-ot kaptam eddig havonta. Nemcsak tőlem, hanem nagyon sok hadirokkanttól megvonták a járulékát. A falunkban most már csak a két hadiözvegy kapja a járulékot.

     Amikor édesapám kiszabadult a börtönből, a falunkból már Domján Gábor, Fülöp József, Lukács János a kaposvári börtönben voltak. Beszolgáltatás, szántás miatt. Majd utána id. Szabó János, özv. Sértő Jánosné, Madarász Jenő, Domján Gábor, Lukács János, a két utóbbi másodszor, ifj. Fülöp József, id. Fülöp József, id. Gencsi József, Lukács Jánosné lettek bezárva. Id. Szabó János ott halt meg Pécsett. A fogházban hirtelen rosszul lett, elszállították a kórházba, ott meghalt. A családja nem tudta hazahozatni, Pécsett temettette el.

     Most jelenleg Domján Gábor, id. Lukács János, ifj. Fülöp József, id. Fülöp József, id. Lukács Jánosné vannak bezárva. Tehát a községből mindig van valaki a börtönben.

     1950. január 1-én kezdődött az 5 éves terv. A magántulajdon felszámolásának ennyi időt engedélyeztek.

    Tönkő László igazgató tanítónk 40 esztendei tanítói és kántori szolgálata után nyugalomba vonult. Hosszú idő ez a 40 esztendő, amelyet itt, ebben a faluban töltött. Mint ifjú ember jött ide az Alföld egy nagy gazda városából, Nagykőrösről. Most 40 esztendei itt-tartózkodás után megöregedve, deresedő fejjel, az egész falu tiszteletétől és szeretetétől övezve ment el Somogyországból – Tótszentgyörgyről, vissza szülővárosába, Nagykőrösre, hogy elfoglalja a szülőházát. Itt nevelődtek gyermekei, s közöttünk ő is egész somogyivá lett. Megszerette ezt a falut, ezt a határt, ezt a népet, bizony nehezen tudott innét elszakadni. Szülővárosába úgy ment haza, mint egy idegen, hiszen életének eddigi nagy részét attól távol töltötte. Gyermekei is itt vannak. Pál fia Sellyén körállatorvos. Zoltán előbb Nemeskén lett tanító, most a szentegáti állami általános iskola igazgatója. Gerzson fia Kétújfaluban tanító. Klára leánya Tabon van, férje katona állatorvos. Volt tanítónkkal, mióta elment, állandó levelezésben vagyok. Még most is érdekli minden, ami itt, ebben a kis faluban történik. Odahaza Nagykőrösön a szép, nagy szőlőjében dolgozik. Ott piheni ki a 40 esztendő nehéz szellemi munkájának a fáradalmait.

     1950. június 23-án a Dráva folyó vonalától 15 km mélységben határsávot létesítettek. A határsávban élők arcképes igazolványt kaptak. A határsávba a kívülállóknak csak szigorú igazoltatás után, rendőrhatósági engedéllyel szabad belépni. Abban az éjszakában Gyöngyösmellékről Dombai Gyulát és az egész családját kitelepítették, bár nem voltak kulákok, de politikailag megbízhatatlannak lettek nyilvántartva a helyi népi szervek részéről. Azután aztán sok kulák családot telepítettek ki a határsávból. Az ingó és az ingatlan vagyonukat a T.Sz.Cs.-nek adták.

     1950. október 22-én voltak az egész országban a községi tanácsválasztások. Az egész közigazgatási rendszerünket alaposan megreformálták. A régi közigazgatási rendszerben a rendezett és törvényhatóságú városokban a polgármester volt a város első tisztviselője. A vármegyékben az alispán, a járásokban a főszolgabíró, a jegyzőségekben és körjegyzőségekben a vezető jegyző, a községekben az elöljáróság és a községi bíró.

     Városokban a városi tanács, a vármegyékben a vármegyei tanács, járásokban a járási tanács, községekben a községi tanács vett át a közigazgatás vezetését.

     A múltban és a községi tanácsválasztásáig 6 község, Tótszentgyörgy, Merenye, Nemeske, Kistamási, Molvány és Hobol községek körjegyzőséget alkottak, a körjegyzőség székhelye Molványhídon volt, ahol a 6 község ügyeit intézték. A körjegyzőséget megszüntették. Az utóbbani időkben a körjegyzőségen már 6-an is dolgoztak az irodában.

     A tanácsválasztás is úgy ment, mint a képviselőválasztás. Három lapot kaptunk a szavazóhelyiségben. Az egyikre a községi tanácstag-jelöltek, a másikra a járási, a harmadikra a vármegyeiek voltak ráírva. A végrehajtó bizottságot is megválasztották az első tanácsülésen, ezt már a tanácstagok választották. Illetve Jancsi József tanácstaggal kineveztették, hogy kit javasol a végrehajtó bizottságba. A kinevezett végrehajtó bizottsági tagok aztán önmagukból megválasztották az elnököt, a titkárt, az alelnököt. Tanácselnök: Miholcsai János. Titkár: Tarjáni József, volt körjegyző. Alelnök: Földi Károly. Tagok: Kerti Sándor és Barkaszi József lettek. Iroda céljára a mi volt korcsma helyiségünket igényelték ki. Október 30-án ide költözte be. A körjegyzőségen 6 tisztviselő volt. Most, hogy minden község önálló lett, most a 6 községben 14 tisztviselő van. A tisztviselők száma nem hogy csökkent volna, hanem még inkább szaporodott. Nálunk a tanácselnök és a titkár látja el a község közigazgatási, beszolgáltatási, közellátási, adó és anyakönyvi teendőit.

     A korcsmai ipar gyakorlásáról, úgyszintén a trafikról is lemondtunk

     Voltak máskor is nagy szárazságok, de amilyen 1950-ben volt, olyanra még a legöregebb emberek sem emlékeznek. Kapásnövényekből bizony nagyon kevés termést takarítottunk be. Sarjú se termett. A kevés kórót a szarvasmarhák legelték le a réteken.

     1950-ben új kölcsönt bocsájtottak ki, békekölcsön névvel. Nekünk is kellett jegyezni, 150 Ft-tal úsztuk meg, az anyósom 100-zal.

     1950. év vége felé felállították a földművesszövetkezet boltját, amely a görösgali földművesszövetkezet fiókjaként működik.

     A földművesszövetkezetet ugyan már előbb megalapították, de a saját erejükből megindulni a bolttal nem tudtak. A Fülöpék házából egy szobát igényeltek ki bolthelyiség céljaira, ezt ellátták utcára nyíló ajtóval. A mi bolti és korcsmai berendezési tárgyainkat eladtuk. A boltit akkor még a tótszentgyörgyi földművesszövetkezetnek. Egy rendelet jött, amely szerint a kisebb szövetkezeteknek bele kell olvadni a nagyobbakba. A legközelebbi nagyobb szövetkezet a görösgali volt, így az vette át a tótszentgyörgyi névleges, de nem működő földművesszövetkezetet, csak a tejüzemág volt itt képviselve, amíg a görösgali itt meg nem indította a bolt üzemágat. A görösgali földművesszövetkezet terménygyűjtéssel is foglalkozik, ezenkívül korcsma és bolt üzemága is van. A terménybegyűjtéssel nagy forgalmat bonyolít le, mi is oda szállítjuk a beszolgáltatási terményeinket. A magán gabonakereskedést is megszüntették. A felszabadulás után Szigetváron egyéni gabonakereskedők is voltak, ma már nincs egyéni gabonakereskedő nemcsak Szigetváron, hanem sehol se, itt is a földművesszövetkezet gyűjti a terményt.

     Édesapámat, mivel a múltban vezetőségi tagja volt a tejszövetkezetnek, másrészről politikai ügye miatt kizárták a földművesszövetkezetből, úgyszintén az anyósomat, mert alkalmazottja volt neki. Rendes körülmények között, aki tagja volt a tejszövetkezetnek, az automatikusan a földművesszövetkezetnek is tagja lett. Majd amikor a berendezési tárgyakat eladtuk nekik, akkor édesapám helyett engemet bevettek a földművesszövetkezet tagjai közé, úgyszintén az anyósomat is, mert akkor már nem volt alkalmazottja, nem volt kizsákmányoló.

     Édesapám gyomorfekélye újból kiújult, s nagyon sokat szenvedett a gyomorfájástól. Utóbb már a gyógyszer se igen használt, csak a tej tartotta benne az életet. Amikor már nem bírta a gyomorfájdalmakat, elhatározta, hogy megoperáltatja magát. De a szervezete annyira le volt már gyengülve, hogy kétséges volt, hogy a nehéz és hosszú gyomorműtétet kibírja-e? Mi el voltunk készülve a legrosszabbra. Édesapám elég magas ember, 51 kg-ra fogyott le. 1951. július 2-án bement a szigetvári kórházba, itt előkészítették a műtétre, 5-én került a műtőasztalra. A műtét 2 óra 10 percig tartott, a műtétet Golovics András és Zalai József sebész főorvosok végezték. A műtét, hála Istennek, jól sikerült. Én közvetlen a műtét után voltam bent nála, de bizony elég rosszul volt. Majd fokozatosan javult, az Isten megsegítette. Legyengült állapota, de szívós természete kibírta a műtétet. A gyomrából eltávolították a fekélyes részt. A rokonok, a falusiak közül sokan, a városi ismerősök is meglátogatták. A seb szépen gyógyult, a varratokat is kiszedték. Július 14-én a mentőautó hazaszállította. Idehaza is még kb. 1 hónapig fekélődött, könnyebb ételeket fogyasztott, pihent, egészségi állapota napról napra javult, úgyhogy a vetegetési munkákban s az őszi mélyszántásban már ő hajtotta az egyik fogatot. Azóta gyomorfájdalmat még a legnehezebb ételek elfogyasztása után se érez. Most már a testsúlya 60 kg-on felül van.

     A nagyapámnak Poklosiban lakott egy testvére, Szabadi József. Még én is egészen élénken emlékszem rája. Egyszer mikor eljött hozzánk látogatóba, a nagyapámmal együtt le is fényképeztem. A nagybátyám 1872-ben született, a nagyapám 1865-ben, tehát a nagybátyám 7 esztendővel fiatalabb volt a nagyapámnál. A nagybátyám házasságából gyermek nem született. Poklosi községben évekig volt mezőőr, de előzőleg Tótszentgyörgyön is volt mezőőr. A feleségének a testvérének a gyermekét nevelték fel, az Poklosiba, Közép Vörös Jánoshoz ment férjhez. A nagybátyám O.P.B. házhelyre egy kis házikót építtetett a somogyapáti határban, 2 kh. O.P.B. földet kapott. A mezőőri állásáról öregsége miatt lemondott, beköltözött feleségével együtt a kis házikójába. Szarvasmarhája, szép sertésállománya volt. A felesége meghalt. A felesége halála után ő maga sütött-főzött. Mikor kezdett egészségi állapota gyengülni, akkor nevelt leányához húzódott, nem kérdezett meg bennünket, hogy jó lesz-e?

     A házát eladták Hegedűs Jánosnak, s ebből fizették ki Közép Vörös János adósságát. Szegény nagybátyámmal nem jól bántak, csak addig volt nekik jó, amíg a kis holmiját odavitte hozzájuk, meg az adósságukat kifizették, másrészt azt hitték, hogy a nagybátyám hamarosan meghal, s így könnyen hozzájutnak az ő vagyonához. Kb. ½ évig volt náluk. Nagyon bántotta a sorsa, elszánta magát, 1943. szeptember 2-án elment tőlük, azóta életjelt nem adott magáról, 71 éves volt akkor. Hogy mi történt vele, hova ment, azt senki se tudja. Valószínűleg bánatában a Drávába ölte magát. A 2 kh. földingatlanát nem hagyta írásbelileg Közép Vörös Jánosra. Az ingatlant a nagybátyám eltűnésétől 5 esztendeig használta, mivel a nagybátyám nem került elő, Somogy vármegye Árvaszéke mint legközelebbi vérágnak, édesapámnak adta azt a földet gondozásba. Azóta édesapám ennek a földnek a gondnoka. Közép Vörös Jánosék nem nyugodtak bele az Árvaszék döntésébe, úgyhogy az ügy a szigetvári járásbírósághoz került, a járásbíróság is nekünk ítélte a 2 kh. ingatlant. Édesapám nem volt idehaza, amikor az ügy a szigetvári járásbíróságon eldőlt, 300 Ft-ot kellett fizetni nekünk és neki is. A 300 Ft-nak felét a nagybátyám fizette Kálmáncsáról, ugyanis az ingatlanon elfeleztünk. Legelőször 1949-ben vetettük el a földet zabosbükkönnyel, utána búzával. Mind a két vetemény nagyon jó volt. 1950-ben a búza letakarítása után a kálmáncsai nagybátyám az ő részét is átadta nekünk, mivel őhozzá nagyon távol esik. Úgyhogy 1951-ben már mi vetettük az egészet. Az egyik felébe őszi árpát, a másikba zabot vetettünk. Az árpának egy részét kiette a gabonafutrinka, ezt napraforgóval vetettük el. A megmaradt őszi árpa, a zab és a napraforgó is jó termést adott.

 Vissza a Tartalomjegyzékhez                    Előző oldal                    Következő oldal