VII. AZ ÚJKOR KEZDETE. A HABSBURG-URALOM

A török kiűzése idejével lényegében befejeződött a - régészeti-történeti - középkornak nevezett korszak, melyet 900 és 1700. évek között tartanak számon, s az 1700. év után következő szakaszt Újkornak nevezik.

1. A katonai megszállás és következményei

Még a török Magyarországon volt, amikor 1673 nyarán az ország német katonai megszállás alá került.
Ezt követte:
- az úgymond összeesküvő magyar főurak, Zrínyi-Nádasdy-Frangepán-Boris 1671. évi kivégzése,
- a magyar végvári katonák tömeges elbocsátása,
- 1673-ban pedig a protestáns prédikátorok százainak számonkérése, gályarabságra ítélése.
1688-ban a Habsburgok a pozsonyi országgyűlésen elfogadtatták az ellenállási jog eltörlését, az örökös Habsburg királyságot és 167 külföldi arisztokrata magyar honfiúsítását. Ez utóbbival megvetették az alapját a magyar földalap külföldiek részére történő adományozásának.
1689-ben Magyarországot s a nemzetet jelentő lakosságot - a nem adózó nemeseket kivéve - valósággal kirabolták: 20 millió adó fizetésére kötelezték.
Kötelezték a visszafoglalt területek birtokosait, hogy a korábbi birtokjogaikat igazolják - ami csaknem lehetetlen volt. Akik ezt nem tették, azok birtokait elvették és idegenek kezére adták.
1692-ben, Srott, szigetvári tiszttartó által összeírt falvak és tulajdonosaik Tótszentgyörgy és környékén(163) :
Basal - Grabarics Péter, Csertő - Házi Simon, Nemeske - Zrínyi, Görösgal - Szabó István, Molvány - Grabarics Péter, Kis-Tamási - Szántó Miklós, Pöttend - Király Ferenc, Várad, Újfalu - Draskovics, Szörény - Zrínyi, Tót-Szent-György - Sárközi György, Poklosi - Kun Péter, Kálmáncsa - Széchenyi György.
Néhány év múlva, ugyanazon helységek tulajdonosaként már más birtokosok találhatók.
Az óriási adóteher és a katonaság zsarolásai következtében az adózó nép helyzete még kedvezőtlenebb volt mint a török hódoltság alatt. A nép még azokból a falvakból is elköltözött - erdőkbe, nádasokba menekült - amelyek eddig nem pusztultak el, ezáltal is növelve a rablók és útonállók számát. Ezek annyira elszaporodtak - a fegyver beszolgáltatási kötelezettség ellenére - hogy a hadsereget kellett ellenük mozgósítani.

2. A kuruc felkelés - Rákóczi szabadságharc

1703-ban Rákóczi Ferenc szabadságharca Tótszentgyörgyöt és környékét is érintette.
1704-ben Pécs városát a kurucok megszállták, megsarcolták. Szigetvár, bár többször megtámadták, nem került a kezükre.
1705-ben Bottyán János fergeteges lovas hadával ismét megjelent Szigetvárnál, de az ostromról lemondott. A következő években átkelt a Dráván és a Dráva-Száva közét sarcolta.
A kurucok harcai és az ellenfél csapásai - délről a szerb határőrvidéki csapatok, a "rácok" betörései, a várakból a császári csapatok kitörései - sok élet- és vagyonáldozatot követeltek.
Pata lakosai a pusztító rácok elől a kaposi erdőkbe menekültek prédikátorukkal együtt. Tótszentgyörgy lakossága is elmenekült.(164)    Zádor, Hobol, Csokonya, Visonta jobbágyai Kecskemét környékén találtak új otthont.(165)
A kurucok harca elbukott. 1711-ben a nagymajtényi síkon letették a fegyvert.

3. Lakosság és betelepülés Tótszentgyörgy környékén

Az 1664-1700 között a harcok, az ellenreformáció, a kifosztottság következtében elmenekült és most nagyarányban visszatelepülő magyar lakosság mellett horvát, szlovén, szerb és német nemzetiségű lakosság is betelepült Dél-Dunántúl térségeibe. Ezek mozgásáról a kaposvári és szigetvári járások tanúskodnak, s nevük ismerete alapján következtet nemzetiségükre.

A török kiűzése után Somogyba a bevándorlás Vas, Zala, Baranya, Tolna, Fejér és Bács megyékből történt, döntően magyar etnikumú lakosokkal. 1717-18-ban a Felvidék magyar és szlovák népessége, továbbá Szlavónia (Verőcze megye) és Muraköz adta a magyar és délszláv népcsoportokat.
Természetesen Tótszentgyörgyről és környékéről is történtek elvándorlások. Példaként említhető, hogy Magyarújfaluból és Gyöngyösmellékről két-két család Pest megyébe költözött.
A jobbágy és zsellér népesség betelepülése illetve elvándorlása földesúri telepítéssel vagy önként, engedéllyel vagy anélkül szökve történt.(166)
1712. évben Tótszentgyörgy és környéke: Kadarkút, Kálmáncsa, Merenye, Bürüs, Várad, Viszló, Basal, Apáti, Pata, Poklosi, Kistamási, Molvány, Hobol, Nemeske teljesen színmagyar lakosságú.
Nagydobsza, Kisdobsza, Zádor, Gyöngyösmellék, Pöttend, Istvándi, Darány csak magyar - de mellette más nemzetiségi lakossággal is bír.
1720 után "...Apáti, Poklosi, a korábban horvát lakossággal rendelkező Tótszentgyörgy magyar többségű, illetve teljesen magyar népességű településekként tűnnek fel. Merenye és Kadarkút tisztán magyar népességű..."(167)
1725., 1727., 1736. és 1740/41. években Tótszentgyörgy többségi horvát népességgel jelzett.
1730-40. évek összeírása a nemzetiségeket illetően alig mutat változást. Csupán feljegyzi: Magyarújfalu, Szőrény, Várad elég szegény, Gyöngyös-mellék, Istvándi pedig módos, de magyar falvak.

1761-ben készített feljegyzések (domestica) Tótszentgyörgy és környékén erős népességnövekedésre utalnak. Kadarkút, Hedrehely, Hatvan, Viszló, Apáti, Csertő, Pata, Basal, Hobol, Molvány, Poklosi, Tótszentgyörgy, Merenye teljesen magyar lakosságú falvak.

Kováts Zoltán vizsgálta Somogy megye népességének alakulását, stabilitását a XVII-XVIII. század fordulóján.(168)
Ezen adatokat kiegészítve az 1784/85. évi népszámlálási adatokkal Tótszentgyörgy és környéke népességéről az alábbi információt kapjuk:

 Kováts Zoltán Somogy megye népességére vonatkozó megállapításai, következtetései:

- a somogyi tájon szűkös anyagi körülmények között ugyan, de jelentős számú népesség maradt fenn,
- az adózó háztartások számának rohamos növekedése elsősorban nem a beköltözésekkel kapcsolatos, hanem a viszonyok kismérvű megszilárdulásával,
- az a népesség, ami 1720-ban megállapítható volt - leszámítva a természetes szaporodásból előálló növekedést - már korábban is Somogyban élt.
- a XVIII. században betelepülő népesség és annak természetes szaporulata csak kisebb hányadát tette ki az 1784-85. évi népszámláláskor összeírt népességnek (163 560 főnek),
- 1784-85-ben a német nemzetiségűek száma megközelítette a 10 %-ot (mintegy 15000 fő), a horvát nemzetiségűeké ennek kétharmadára (10000 főre) tehető.(169)
(43. ábra)

_______________________________________________________

(163) Németh Béla: Szigetvár története. 331. old.

(164) dr. Tóth Endre: A Belső-somogyi református egyházmegye Mária Terézia korában. 1940.

(165) Szita László: Somogy megyei nemzetiségek településtörténete a XVIII-XIX. században. 1993. 5. old.

(166) Szita László: Somogy megyei nemzetiségek településtörténete a XVIII-XIX. században. 1993. 13., 27., 38. old.

(167) Szita László: Somogy megyei nemzetiségek településtörténete a XVIII-XIX. században. 1993. 40-42. old.

(168) Kováts zoltán: Somogy megye népessége a XVII-XVIII. sz. fordulóján. Kaposvár, 1969. 13-19. és 34-38. old.

(169) Kováts Zoltán: Somogy megye népessége a XVII-XVIII. sz. fordulóján. Kaposvár, 1969. 21., 46. old.

Vissza a tartalomjegyzékhez                                                                   Következő oldal