Moldova György író

Budapest, 1934. március 12.

     Hogy jutott egy 74 éves budapesti író arra az elhatározásra, hogy 2007 őszén szüreti időszakban Baranya megye Ormányság tájegységébe utazzon, itt hónapokat eltöltsön és könyvet írjon a falvakban élő emberekről és erről a vidékről, amelyről Kiss Géza az Ormányság c. könyvében írt 1937-ben, majd Kodolányi János a Földindulás c. paraszt drámájával hívta fel az egész ország figyelmét a jelenleg 42 helységre 1939-ben.

     Erről így emlékezik meg Ha az Isten hátranézne c. kétkötetes könyvében az író: „Maga a riport ötlete egy hetilapot olvasva jutott az eszembe. A cikk a 138 magyarországi kistérség rangsorát közölte különféle mérési szempontok alapján, számításba vette a regisztrált munkanélküliek számát, a csatornahálózatba bekapcsolt lakások arányát, az egy lakosra eső éves személyi jövedelemadót, és így tovább. Az élen a gazdag fővárosi települések álltak. Budaörs, Dunakeszi, Érd, a ranglista egyik utolsó helyére pedig a sellyei kistérséget sorolták – ez a kistérség foglalja magába az Ormánság vidékét”.

     Egy vasárnap leutazott Ormányságba, felkereste Sellye polgármesterét, együtt átutaztak Vajszlóra, az itt tartott rendezvényen Szili Katalin az országgyűlés elnöke is részt vett, sikerült vele találkozni, előadta neki a terveit, aki támogatásáról biztosította.

     Megállapodott a polgármesterrel, hogy szeptember 18-án utazik le Sellyére. A sellyei vasútállomáson találkoztak, majd a Mezőgazdasági Technikum vendégszobájába helyezte el.

     Másnap a városházán felkereste a polgármestert, a falugazdász a következő héten tudott volna időt szakítani az íróra, majd elvitte az idősek klubjába, majd felkereste a mentőket. Telefonon kérték, hogy látogasson el a Mezőgazdasági Szakképző Iskolába.

     Onnan a szállása felé tartott, találkozott az alpolgármesterrel, aki a közelben lakó édesanyjához vitte, itt elmondta, hogy az eddig látottak nyomasztó hatást tettek rá, majd ismét a szállására ment.

     Másnap reggel mikor felkelt, leemelte a táskáját a szekrény tetejéről és csomagolni kezdett, az egészségi állapota és a környezet nem csábította további itt-tartózkodásra. Az iskolaigazgató és a polgármester felkereste, másnap délelőtt közölte velük, hogy mivel a polgármester nem biztosított megfelelő kísérőt, útbaigazítót, a vállalkozását nem látja biztosítottnak, hazautazik. A délutáni órákban visszautazott Budapestre.

     A következő hétfő reggel Sellyéről a város jegyzője kereste telefonon, hogy térjen vissza, majd a kiadója is kérte, hogy kezdje el újra a riportot, majd Nagy Attila Sellye polgármestere is kérte, hogy menjen vissza az Ormányságba, sőt még a Pécsett megjelenő Dunántúli Napló riportere is arra biztatta, hogy folytassa a munkát az Ormányságról. Belátta, hogy elhamarkodva döntött, folytatnia kell ezt a munkát. Telefonon felhívta a sellyei polgármestert, készségesen beleegyeztek a folytatásba, megállapodtak az érkezésében.

     Lényegesen jobb körülmények fogadták, mint az első érkezésénél. A sellyei termálfürdő vendégszobájában helyezték el, itt töltött 5 hónapot. Egy megfelelő kísérőt is rendeltek mellé, Pál Csaba sellyei tanítót, aki Zalátán született, a Zalátán megszüntetett általános iskola igazgatója volt. Elkezdték az adatgyűjtést, naponta 2 település jutott. A polgármester gondjaira bízta az írót, dél tájban elment érte, elrendezte az ebédjét, és mentek a másik faluba.

     Könyvében az alábbi helységekről emlékezik meg:

Sósvertike, Kórós, Kémes, Szaporca, Tésenfa, Cún, Hirics, Sellye, Gyöngyfa, Kákics, Vejti, Páprád, Marócsa, Baranyahídvég, Vajszló, Piskó, Kemse, Besence, Bogádmindszent, Markóc, Drávapiski, Zaláta, Révfalu, Diósviszló. Nem ormánysági falvak: Magyartelek, Ózdfalu.

     Ormánysági helységek                  24

     Nem ormánysági helységek            2

                                    Összesen:      26

     Kár, hogy mind a 42 ormánysági helységben nem járt; ezeket a községeket és az ország többi községét a legnagyobb részben földműves lakosság lakta.

     A föld közgazdasági értelemben termelőeszköznek számít, a falusi lakosságnak az életet jelentette, hiszen a falusi családok részére a föld teremte meg a búzát, az állatállomány részére az abrak és szálastakarmányt.

     Az ormánysági falvak határaiban is voltak 1945 előtt közép- és nagybirtokok. A Nagyatádi földreform 1 millió kat. hold földet juttatott a földnélkülieknek, törpe- és kisbirtokosoknak 20 évi törlesztésre, de még így is az ország földterületének kb. a 40 %-a kis létszámú közép- és nagybirtokosok tulajdonában állt, akik vagy maguk gazdálkodtak vagy kiadták bérbe.

     Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945-ben megszüntette a nagybirtokrendszert. A nagy létszámú földműves lakosság nemzetfenntartó rétege volt a hazának, termelés és adófizetés mellett katonáskodott is. A könyvben megszólaltatott idősebbek még emlékeznek a falvakban lévő magas ló-, szarvasmarha- és sertésállományra. A jelenlegi helyzet kiöregedett, elnéptelenedett, a helységekbe nagymérvű a cigány lakosság betelepülése. Mi idézte ezt elő?

     A szovjet megszállás, ami 1945. április 4-től 1991. június 19-ig, 46 évig tartott.

     A túlzott adó, beszolgáltatás, a szovjet típusú nagyüzemi gazdálkodásba való bekényszerítés, a téeszekben az alacsony kereset.

     Rákosi Mátyás szerint „csak a nagyüzemi gazdálkodás hozhat a falvaknak jólétet és kultúrát”. Az ezt megelőző megszorítások kifosztották a földműves lakosságot és üres zsebbel bekényszerült a téeszekbe. Megkezdődött a földműves lakosság nagyarányú elvándorlása a jobban fizetett városi munkahelyekre. Egész családok, vagy a családok fiatal munkaképes tagjai hagyták el az őseik földjét, ami nagyobb népességcsökkenést okozott, mint a kevés születés. Ez nemcsak ormánysági, hanem országos jelenség is. A felekezeti iskolák államosításával az iskolák körzetesítésével a falusi kis közösségek elveszítették a tanítójukat, az egyházi ingatlanok, lelkészi, kántori javadalom föld államosításával a lelkészüket is, a falu két szellemi vezetőjét. „Akié a föld, azé az ország”, így szólt a régi szólásmondás, az ormánysági földek nagy része ilyenek kezébe került. A szocialista rendszer egyházromboló hatására az ország lakosságának a 25 %-a felekezetnélkülivé lett, egyre több a társadalmi temetés, a hitüket elhagyók száma, a templomi orgonák, harmóniumok is elnémultak, nincs felekezeti tanító, aki kezelje őket.