IV. AZ ANJOU-URALKODÓHÁZTÓL A MOHÁCSI CSATÁIG (1301-1526)

1. Európai hírű uralkodók kora

III. Endre 1301-ben bekövetkezett halálával leányágon hat trónkövetelő is szóba jöhetett. Ez a tény és a főurak anarchisztikus törekvései következtében végül is a francia Anjou-házból eredő, Nápolyban született Károly Róbert (1301-1342) nyerte el a magyar királyi hatalmat. Sok külső és belső viszályt kellett elrendezni hadserege segítségével, s e csatározások közepette történt, hogy hadával 1316. májusában Szigetvár és Zsibót körül táborozott.
Uralkodása végére erős központi hatalmat teremtett, letörte a nagybirtokos nemesség ellenállását, új vagyonos főnemességet hozott létre.
Fia I. vagy Nagy Lajos (1342-1382) folytatta apja munkáját és méltó utóda lett.
Kettőjük uralkodása alatt volt Magyarország a legnagyobb. Az ország Európa nagyhatalma lett, ami a társadalomban és a gazdasági életben bekövetkezett kedvező változások következménye volt. Megjelentek az első céhek, s a kereskedelem is megélénkült. Elterjedt az írásbeliség. Az arany forint bevezetése stabilabb pénzügyi helyzetet teremtett az uralkodó számára. A hadsereg technikai fejlesztése mellett megjelent a zsoldos katonaság. Csatadöntő erejű volt a páncélos lovasság, melyet a kunok könnyű íjász serege egészített ki.
Az Árpád-korban fektették le a városok alapját. Az Anjou-korban a határvárosok erősödtek meg a ki- és bevezető utak mentén. Sajátos bányavárosok, királyi városok, valamint az 1370. évektől mezővárosok, nem erődített településként, de városi funkcióval alakultak.
(31.ábra)

Luxemburgi Zsigmond (1387-1437) energiáit uralkodása alatt belviszályok, pártütések, külső hadjáratok kötötték le. 1414-ben Aachenben római királlyá majd császárrá koronázták. Párthíveit, a katonai dicsőséget szerzett főurakat és katonákat bőségesen jutalmazta. Igy Somogy megyében a Kanizsaiak és Marcaliak szereznek jelentős birtokokat, többek között Tótszentgyörgyön és környékén is.
Zsigmond uralkodása alatt a társadalom és a gazdaság ellentmondásokkal terhelten működött, a magánvagyonok jelentősen növekedtek, a királyi jövedelmek rovására. Uralkodása alatt megerősítette a végvárakat és a déli határvidéket, ahol a török fenyegetettség és térhódítás évszázadokra bekövetkezett. Hunyadi János hadvezér és az ország kormányzója 1456-ban Nándorfehérvárott világraszóló győzelmével ugyan tönkreverte a török sereget, de 70 év múltával a magyar hont az 1526-os mohácsi vereség évszázadokra visszavetette.
Egy kiváló uralkodó, Hunyadi Mátyás (1458-1490) némileg késleltette a törökök győzelmét. Mátyás a rendet és az igazságot képviselve, erős központi hatalmat teremtett. Híres "fekete serege" az ország védelmét megszilárdította. Humanista, az itáliai reneszánsz elkötelezettje. Igazi reneszánsz uralkodó.
Uralkodásának utolsó időszakában telepedtek meg Somogy megyében a Báthoriak.
Marczali László, a nagynevű - többek között Tótszentgyörgyöt és környékét birtokló család - utolsó férfi tagja, kinek felesége Báthori Kató volt, 1474-ben kölcsönös örökösödési szerződést kötött Báthori Istvánnal és testvéreivel. Halálával, 1488-ban a Báthoriak kezébe kerültek: Babócsa és Zákány várak, Somogyvár, Marczali és Segösd városok körül csoportosuló nagybirtokok.
Pata és tartozékai - Tótszentgyörgy kivételével - a Toldi-i (Segösdvár mellett) pálos rend birtoka lett.
Mátyást II. Ulászló, majd II. Lajos követte a trónon, aki a törökök ellen vívott csatában maga is elesett.

2. Társadalom és gazdaság

A XIV. században vált jogilag egységessé a magyar társadalom, egyik alapvető osztálya a nemesség. Az 1351-es ősiségi törvény kimondta az "egy és ugyanazon nemesség" elvét, ezzel az addig különféle helyzetű és jogállású rétegek - várjobbágyok, szerviensek, allodiális nemzetségi birtokosok, milesek, comesek és bárók - jogilag egységes társadalmi osztállyá, feudális nemességgé ötvöződtek. A főnemességből új családok emelkedtek ki mérhetetlen nagy vagyonokkal. A közép és kisnemesség továbbra is kötődött a bárókhoz, és a megyei nemesség függetlensége érdekében igyekezett megőrizni közvetlen kapcsolatát az uralkodóval.
Kialakult a másik alapvető osztály is, a jobbágyság.
Az 1351-es törvények egységesíteni igyekeztek a különböző jogállású és vagyonú rétegek szolgáltatásait: a földesúrnak kilencedet és egyéb szolgáltatásokat (robot, útépítés, fuvarozás stb.), az egyháznak tizedet, a királynak hadi- és egyéb adót kellett fizetniük.

A városi polgárság a XIV. században még jelentős részben németekből, olaszokból, franciákból, csehekből állt. Buda, Pest, Óbuda mellett 17 jelentősebb város és néhány száz kisebb-nagyobb kiváltsággal bíró város - többségében mezőváros - volt ekkor az országban. Egy részük egyre intenzívebben kapcsolódott be a nemzetközi kereskedelembe. Az importáruk - posztó, kelmék, fűszer, kés áruk - ellentételét a XV. század egyre nagyobb marhakereskedelme és a nemesfém bányászat adta.

A XIV. század végén, a XV. század első felében a nemesség osztályán belül megkezdődött annak rétegződése, az ún. rendiség kialakulása. A jobbágyság terheinek fokozódása miatt - szabad költözködési jogukkal élve - azok az irtványföldekre, a földesúri függőségben élő mezővárosokba és városokba igyekeztek letelepedni. Ezért a jobbágyporták száma a század folyamán 30-35 %-kal csökkent.

A társadalmi ellentétek Erdélyben 1437-ben felkelést robbantottak ki. Hasonló okokra vezethető vissza az 1514-es Dózsa-féle parasztfelkelés, amely a társadalmi osztályok ellentétének sok paraszt és nemes halálát okozó megmozdulása volt. A következmény: a jobbágyok szabad költözködési jogának megvonása, a paraszti szolgáltatások kiterjesztésének földesúri joga és parasztközösségek kényszerítése, hogy az általuk vagy az egyes tagjaik által okozott károkat megtérítsék.

3. Földbirtokok, várak, városok, falvak Tótszentgyörgy környékén

A nagybirtokok igazi korszaka a XIII. században teljesedett ki, amikor szétesett a királyi birtokrendszer és a királyi adományok folytán azokból zömében egyházi és világi nagybirtok lett. A világi nagybirtokot a "prédium"-ot a földesúr maga tartotta fenn, saját eszközeivel folytatott termelőmunkát, alapvetően rabszolga, szolgaállapotú vagy legalábbis rabszolga eredetű munkaerőkkel. E szolgák, minden termelőeszköz birtoklása nélkül a földesúr házában, az ő élelmén és általa ruházva éltek, a családalapítás lehetősége ki volt zárva.(89)
A XIII. század végén, a XIV. század elején e termelési rend felborult és kialakultak az örökölhető jobbágytelkek. A telek a földesúr tulajdona volt, a jobbágyparaszt birtokolta, aki használatáért a földesúrnak szolgált és fizetett.(90)

A földesúri gazdasági birtokoknak, üzemeknek, a prédiumoknak neve a XI.-XII. században a falvak neveiben mintegy 15-50 %-ban jelent meg.
Ahol a prédium a falu egy része volt, lakói beolvadtak a faluközösségbe.
Ahol viszont a prédiumok a faluközösség határain kívül jöttek létre, ott önálló feudális jobbágysági vagy kisnemesi falvakká lettek. A falvakhoz kezdetben nagy határ tartozott, de később új falvak sora jelent meg.

A Dunántúl településhálózata a XIV. század végére, Nagy Lajos király uralkodása alatti időben kialakult, s a legmagasabb sűrűségi szintet érte el.(91)

Tótszentgyörgy a XIV. és XV. században

A Rátót nemzetség leszármazottjának, IV. Lesták somogyi ispánnak, 1361-62-ben pedig horvát bánnak tulajdonaként ismerjük a Szentgyörgy és Pata 1283-1345. évek közötti prédium, földbirtok voltát (92),  amelyet a patai uradalomban székelő ispánság kormányzott. Hogy mekkora és milyen volt valójában a (tót)szentgyörgyi uradalom és mely időben zajlott le a jobbágy- vagy nemesi faluvá való átalakulása, a korabeli leírásokból nem ismert. Csupán annyit tudhatunk meg az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék alapján, hogy Róbert Károly uralkodása idején plébániája és temploma volt. Egyes kutatók szerint, ahol plébánia volt (amely akkor művelődési központnak is számított) ott iskolai oktatás is folyt.
Szentgyörgy neve a XIV. században, 1390. február 17-én kelt okmányban fordul elő az alábbi szövegkörnyezetben:
"János jászói prépost és a konvent előtt Kapulya-i Desew mester fiai: Domonkos, László, István és Leutsák tiltakoznak az ellen, hogy Zsigmond (király) a Nógrád és Hont megyei Dregul és Lythwa várakat Elswa-i Péter fia Lesták, Tary-i István fia László és Puthuski János és László mestereknek adta, ezek a panaszosoknak Somogy megyei Patha és Zenthgewrgh (93)  nevű birtokait adták Bálint pécsi püspöknek, aki viszont Abawar megyei Zywne birtokát átadta a két várért a királynak cserébe."(94)   Pata és Szentgyörgy 1390-ben a pécsi püspök tulajdonába került. Ezen okiratban foglaltak Gyöngyöspatát is érintik. Csánky Dezső viszont az oklevélről nem szól. Az 1391. júl. 16-i Zsigmond-kori oklevél szerint "A pécsváradi konvent előtt Bálint bíboros pécsi püspök, Alsáni János volt bán...örökösei 'kiegyeznek'...a Pata és Zygeth birtokok határának megállapítása alkalmával a silva Haaserdew, továbbá berkek és szántóföldek miatt kitört viszályukban s megvonják a határt."(95)

1431-ben a patai uradalom tartozékai: Szent-György, Milován, Márványfalva, Poklosi, Basal, Csertő, Kotosd, Ági, Hosszútóti, Keresztút, Gargócz, Mindenes helységekkel s Endrefalva és Teleksár pusztákkal együtt, melyekben ekkor összesen 200 népes és néptelen egész jobbágy-curiát számítottak össze.(96)
1437-ben Zenthgywrgh(97) és 1438-ban Zenthgyergh alakban fordul elő, amikor is Marczali Miklós fiai, Imre és János nyerték adományul,(98) és 1453-ban Patát tartozékaival együtt 2000 Ft-ért a Rozgonyiaknak elzálogosították.
1448-ban és 1455-ben Kisszentgyörgy néven fordul elő. E névadás valószínű, a Marczaliak tulajdonában lévő több Szentgyörgy nevű helység megkülönböztetése miatt történt. Ugyanis a Marczaliak voltak ezidőben az egyik legnagyobb birtokcsoporttal rendelkező főúri család Somogy megyében. Ővék volt: Marczali, Kálmáncsehi, Lábad, Köröshegy, Segesd, Somogyvár, Babócsa, Zákony, Pata város tartozékaikkal együtt.
1455-ben 50 jobbágytelke volt Kisszentgyörgynek(99) és kőtemploma fatoronnyal. A XII-XIV.században épült templomok átlagos alapterülete 65 m2, mely 290 fő befogadására volt alkalmas. Viszont a XIV-XV. század folyamán a településszerkezet megváltozott, a falvak lakossága csökkent, a XIII. századi átlagos 140 főről, a XIV. századra 131 főre, a XV. századra 115 főre esett vissza.(100)
1494-ben Szent-György neve Hodosszentgyörgy alakban fordul elő(101) Hodospuszta-Kadarkút mellett a ma Gyöngyösnek nevezett folyó forrásvidékén - a középkorban falu volt. 1443-46-ban Hodosfew (Hodosfő) alakban fordul elő, mint Hedrehely tartozéka. 1726-33. években már puszta.(102)
A Hodos folyó említést nyer Merenye (Tótszentgyörgy szomszéd faluja) történetében. Merenye eredetileg a budai káptalan birtoka volt, amely 1417-ben itteni birtokait, a Hodos folyón szedett vám felével, Anthimus fia Jánosnak engedte át cserébe.(103)
A Hodosszentgyörgy elnevezés pontosítást igényel, különösen azért, mert az előtte volt és 1494. év után következő évtizedben, 1448 -től kezdve Kisszentgyörgy a település neve, kivéve 1495. évet, amikor Zenthgyewrgh néven jegyzi Csánky.

Várak és városok(104)

Tótszentgyörgy tágabb környezetében több földbirtok - vár és város helyezkedett el. Nyugati térségében a Segösdi kerület érdekeltsége tettenérhető.

Dobsza. Segösd királynéi uradalmának tartozéka a három Dobsza (1277), Csehi (Kálmáncsehi) Erdőcsokonya, Szob és Dencs. Zsigmond király 1417-ben Dobszát is Marczali Miklós fiainak és testvérének Dénesnek, Somogy vármegye főispánjának adományozta.
Tótszentgyörgytől távolabb, nyugatra több nagy uradalom, a zákányi, gyékényesi, a csurgói és a berzenczei uradalom tartozékai terültek el.
Zákány vára 1325-ben fennállott, 1445-ben Hunyadi János és Újlaki kezén találjuk. 1495-ben a Báthoriak tulajdona. 1378-ban civitas (város), 1444-50-ben oppidumként (mezőváros) fordul elő.

Csurgó vár és város. A jeruzsálemi Szent János lovagrend birtoka. Várát valószínűleg a templomos rend építtette. Több település területe volt tartozéka. 1405-ben Zsigmond királytól jelentős kiváltságokat kapott.

Berzencze 1377-ben a Pécz-nembelieké. A vár még a XVI-XVII. században is jelentős erősség.

Babócsa. Eredetileg a Tibold nemzetségé, majd a Babócsai családé. Várát a Marczaliak a XV. században építtették. 1434-ben városi kiváltságokat élvezett és 1455-ben városnak is mondják.
Tótszentgyörgytől északra és északnyugatra találjuk:

Hedrehely város - 1339-ben még csak birtok - Henrik báné és fiaié. 1443-ban már város és vámhely.

Kálmáncsehi - Eredetileg Segösd tartozéka, királynéi birtok. 1395-ben városi kiváltságai vannak, amikor is Zsigmond király adományaként a Marczaliaké.
Tótszentgyörgy közelében, tőle keletre található Pata és Szigetvár.

Pata 1360 táján a Patai Porcz családé. 1390-ben a pécsi püspök tulajdona. 1391-1431-ben Alsáni János, aki a pécsi püspök rokona, építtetett itt egy árokkal körülvett tornyos erősséget. A várról 1438, 1448. évekből is megemlékeznek. A városnak 1435-ben vásártere is van, 1438-ban a Marczaliak nyerték adományul. 1448-tól városi kiváltságokkal bírt. A Marczaliak 1453-ban elzálogosították. 1494-ben II. Ulászló király, Zsigmond pécsi püspöknek és testvérének adományozta. Akkoriban tartozékai: Poklosi, Milovan (Molvány) Keresztút, Véged és Erdőallya.
1512. nov. 30-án pedig II. Ulászló Kubinyi Lászlónak (1491-1513) - apósának és nejének Gyulaffy Potentiának - a pathai uradalmat, Patha városával és az ott lévő kastéllyal, továbbá tartozékaival Poklosi, Molvány, Basal, Veget, Erdőalja és Mindenes falukkal, pusztákkal együtt adományozta.(105)

Sziget - Szigetvár mai helyén eredetileg premontrei rendi kolostor állt, melyet valószínűleg még IV. Béla király alapított. 1463-ban város volt, s ekkor a hozzátartozó uradalommal együtt Garai Jób kezére került. 1473-1543 között az Enyingi Török családé.

Falvak

Tótszentgyörgy és környékének a XV. században létező falusi települései és írásos ismertségük időpontjai(106)

Adorján (ma puszta) 1472. Ági (puszta Ladtól délkeletre) 1369. Alsó-Mer(e)ye, Merenye 1417, Apáti 1486, Basal 1217, Berencs (Szigetvártól északnyugatra) 1347. Csertő 1360, Czegléd 1468, Csokn(y)a 1269, Darán 1437, Datfalva (Patosfától délnyugatra) 1493, Dobsza 1277, Geresgal 1335, Hásságy (Somogy) 1346, Hatvan 1421, Hencse 1443, Hobol(y) 1260, 1409, Istvándi 1421, Kadarkút 1358, Kálmáncsa 1280, Lad 1452, Márvánfalva (Pata tartozéka) 1431. Merenye 1417, Nemeske 1492, Pata 1283, Patasfa 1468, Pettend 1413, Poklosi 1431, Sikota (Várad mellett) 1479, Szent Erzsébet (Szigetvártól északra puszta) 1436, Szent Mihály (Homokszentgyörgy és Lad között) 1421, Szent Mihály (falva) (Kétújfalu része) 1452, Szörény 1396, Szulok 1193, Tótszentgyörgy 1283, Újfalu (Magyarújfalu) 1479, Várad 1356, Viszló 1403, Zádor 1460.

4. Az egyház és művelődés

A feudális birtokrendszer fokozatos fejlődésével az egyház a XIV-XV. században már az ország birtokállománya 12,1 %-ának birtokosa volt.(107)
A királyi és egyházi alapításúakon kívül magánbirtokosok is alapítottak egyházakat, vagy jogokat szereztek azokban.
A köznemességgé felemelkedő középbirtokosok eredetileg a faluközösségek által emelt, ún. társulási templom résztulajdonosai, szerényebb magánegyházakat alapítottak.
A plebániák nagyrészben magán kegyúri joghatóság alatt maradtak, mert a patrónus jogának érvényesülését az egyházi törvényhozás vagy az uralkodók nem gátolták. A kegyúr gyakorolta a plébános-választás jogát. Ahol ez a függőség nem állott fenn, ott a polgárok választással határoztak. A plebános feladata volt a hívek lelki gondozása, kiszolgáltatta az egyházi szentségeket, végezte az egyházi szertartásokat. Megélhetését általában a papi tized - a parókia jövedelme létszámtól függő - 1/8 - 1/16-a szolgálta.(108)

Az egyház - amint arra korábban utaltam - a művelődés központja is volt.
A magyarok rovásírása a számolás és betűvetés ismeretére utal. A XIII. századtól a királyi és érseki udvarok, püspökségek, káptalanok, monostorok - amelyek közjegyzői munkát végeztek - voltak az első írásbeliség állomáshelyei.
A középkor nem ismerte a tankötelezettséget. Az írott nyelv sokáig a latin, a beszélt nyelv pedig mindig, mindenütt a magyar volt, így a középkori prédikációkban, a gyónásban, az imádságban is.

Az írott magyar nyelv kialakítását nehézsége - a kettős magánhangzók és az Ő, Ű hangok visszaadásának hiánya - késleltette.
A humanizmus és a könyvnyomtatás elterjedése szabadította ki a magyar nyelvű írást "a latinitás aranyketrecéből"(109) - A magyar költészet és a könyvészet terén, az egyházi férfiak elsődlegessége és meghatározó jelenléte elvitathatatlan.
A XV. században Magyarország kultúrális kapcsolatai Európával rendkívül szorosak. A középkori magyar egyetemek - a pécsi, a budai, a pozsonyi - mellett évente sok diák iratkozott be más egyetemekre is, mint pl. a Sorbonne-ra, a bécsi, a prágai és a krakkói egyetemekre. 1458 és 1490 között Krakkóban 1263, Bécsben 951 és Padovában 66 magyar diák tanult.(110)
A műveltség és az új eszmék ismerői, terjesztői között egyházi személyek és kereskedők, de letelepedett külföldi személyek is találhatók. Magyarország a középkorban olyan ország volt, ahol szívesen telepedtek le a külföldiek.

Egyházak Tótszentgyörgy környékén

Tótszentgyörgy és környékének egyik legfontosabb korabeli irata az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék. E környék egyházai továbbra is a veszprémi püspökség főhatósága alatt a segösdi és a somogyi főesperességhez tartoztak.
(31., 32. ábra)
A segösdi főesperesség egyházai közül Tótszentgyörgy környékéről a babócsai, a berzencei, a kálmáncsai, az erdőcsokonyai településnevek szerepelnek.
A somogyi főesperesség területén a következő egyházak településneveit írták össze: Apáti, Berencs (Viszló szomszédságában), Ceglédpuszta, Nagydobsza, Szenterzsébet (Basal mellett), Szentgyörgypuszta, Szentgyörgy (Tót), Hedrehely, Kadarkút, Szentmária Magdolna (1536. évi összeírásban Lad mellett), Szentmiklóspuszta, Pata, Istvándi, Viszló, Várad, Újfalu (Magyar?), Zádor, Szulok.
A felsorolt települések közül anyaegyházzal, paróchiával rendelkezett,(111) Apáti, Ceglédpuszta, Nagydobsza, Tótszentgyörgy, Hedrehely, Kadarkút, Lad, Szentmiklóspuszta, Pata, Istvándi, Várad, Zádor, Szulok.

5. Nemzeti nagyságunk nagy temetője - Mohács

Az előzmények

1490-ben hunyt el Mátyás király. Az ország urai már az 1492-es országgyűlésen nekiláttak a jobbágyi jogok csorbításának. Néhány év alatt odalettek a Mátyás király idején szerzett és kapott szabad paraszti jogok.
Az 1514. év virágvasárnapján kihirdették a templomokban a pápai bullát, amely bűnbocsánatot ígért a törökök elleni kereszteshadjáratok résztvevőinek. A hadjáratot Bakócz Tamás esztergomi érsek szervezte. A sereg vezetését Dózsa Györgyre bízta. A sereg délre indult az Alföldön keresztül, de nem jutott oda. Szembe találta magát és megütközött a nemesek és Szapolyai János erdélyi seregeivel. A felkelésben csaknem hetvenezer jobbágy, zsellér, szegényparaszt és városi polgár s közel négyszáz nemes pusztult el.(112)
1520-ban a török trónra került új szultán, az ifjú II. Szulejmán Budára küldte követét, hogy az érvényben lévő békeszerződést megújítsák. A törökök követét a megújítás helyett Budán fogták. Ezért a szultán 1521-ben Buda urainak megleckéztetésére indult nagy sereggel. Csupán Nándorfehérvárig jutott el, de azt elfoglalta.

A következmények

1526-ban a szultán ismét Magyarország ellen indult. Az év augusztus 29-én a mohácsi csatatéren II. Lajos király 16 ezer főnyi magyar és mintegy 8 ezer zsoldos seregét a 60 ezer főnyi török had rövid órák alatt szétverte. A törökök szeptember 11-én elfoglalták Budát. Majd szeptember 30-án útra kelve Pestet és Budát felégették, végigtarolták a Dunántúl északi részét, s a Pesttől Egerig elterülő vidéket és a Duna-Tisza közét is. A lakosságot kincseitől megfosztották, s mintegy 200 ezer embert pusztítottak el, s csak ezek után hagyták el az országot.(113)

A mohácsi csata nemcsak egy a vesztes csatákból, hanem maga a százötven esztendeje tartó török-magyar küzdelem végelszámolása. Egy minőségileg új szakasz kezdete: Magyarország 1526-tól újabb százötven esztendőre ütköző zóna lett két nagyhatalom, a Habsburgok és a török szultán világhatalma között.

_____________________________________

(89) Szabó István: A falurendszer kialakulása Magyarországon. 47-48. old.

(90) zsoldos Attila: Az Árpádok és alattvalóik. 224. old.

(91) Szabó istván: A falurendszer kialakulása Magyarországon. 68. old.

(92) Dr. Karácsonyi János: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig. 926. old.

(93) Csánky Dezső: Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában. 643. old. DL7563, 7565

(94) Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár I.köt. (1387-1399) Bp. 1951. DI 7565. 158., 238. old.

(95) Sugár István: Gyöngyöspata földrajzi nevei. Mátra Múzeum. 9. füzet, Eger, 12. old.

(96) Csánky Dezső: Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában. 581. old. DI. 12421

(97) DI 24727

(98) DI 13169, Csánky Dezső: Somogy vármegye. 127-128. old.

(99) Csánky Dezsp: Somogy vármegye. 168. old.

(100) Fügedi Elek: Koldulóbarátok, polgárok, nemesek. 395. old.

(101) Csánky Dezső: Somogy vármegye. 168. old.

(102) Csánky Dezső: Somogy vármegye. 84. old.

(103) Csánky Dezső: Somogy vármegye. 108. old.

(104) Csánky Dezső: Somogy vármegye

(105) Kubinyi Miklós: A Felső-kubinyi Kubinyi család leszármazása. Bp: 1906. 13. old.

(106) Csánky Dezső: Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában. II.köt. 567-707. old.

(107) Hóman Bálint - Szegfű Gyula: Magyar történelem. III. köt. Bp. 1934. 152. old.

(108) Mályusz Elemér: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. Bp. 1971. 120. old.

(109) Zolnay László: Kincses Magyarország. 1977. 432. old.

(110) Bucsay Mihály: A protestantizmus története Magyarországon. 13. old.

(111) Ortvay Tivadar: Magyarország egyházi földleírása a XIV. század elején. Bp. 1891. I.köt. 301-308. old.

(112) Varga Domokos: Emlékezzünk eleinkről. Bp. 1999. 93. old.

(113) Liptai Ervin: Magyarország hadtörténete I. köt. Bp. 1985. 161-163. old.

Vissza a tartalomjegyzékhez