I. A FÖLD ÉS AZ EMBERISÉG ŐSKORA

1. A Föld őstörténete

Az ember kialakulásának története - amely több millió évet számlál - csak röpke percként mérhető a Föld kialakulásának sok száz millió éves történetében.

A Föld felszínének alakulása egyrészt a földkéregben működő belső erők, másrészt a földfelszínt érő külső erők (hő, fagy, szél, víz) működésének következménye. A földkéreg aránylag egy vékony "acéltömöttségű" rugalmas forró láván fekszik. Ha a súlyos lávatömegek a felszínre ömlenek, ezek súlyukkal a földkéregre nyomást gyakorolnak. Ha a kéreg a nyomást nem bírja el, akkor a kéregnek süllyednie kell. Ez pedig nyomást gyakorol a szomszédos kéregrészre, amely a felszínből kiemelkedik. Ami pedig magasra emelkedik, az többnyire a külső erők hatása alatt le is pusztul. Ezért a földkéreg örökérvényű törvénye a mozgás: emelkedés-süllyedés, lepusztulás-feltöltődés.

Tengerek a Kárpát-medencében

A magyar föld őskora akkor kezdődött, amikor az egész Európát elborító nagy, mély és általános ún. "Tan-Thalassa" tengerből a geológiai ókor végén egy hatalmas hegyrendszer-csoport a Karboniumi hegyrendszer, a tengerszint fölé emelkedett. Ekkor vált ki végérvényesen a Kárpát-medence a mély tengerből.
A magyar föld története két részre osztható.
Az első az ún. mezeta korszaké, amikor a magyar medence helyén egy magasan kiemelkedő, hegyes-völgyes, magasföldnek nevezhető terület jött létre.
A második, amikor az ún. Tisia-tömb süllyedése folytán vízzel borított belső medence képződött. A belső medence peremein viszont óriási vulkán kitörések jöttek létre.
A Kárpát-medencében, különösen északi és déli övezetében hegylánc rendszerek keletkeztek.
(1.ábra)

A magyar föld, szomszédságával együtt, már hosszú ideje emelkedett a tengerszinthez képest.
A Kárpát-medence belső területei viszont süllyedőben voltak. Ezen ellentétes mozgásoknak végeredménye a Kárpát-medencét kitöltő tenger folyamatos összehúzódása volt. A Mediterrán-tengertől ekkor elszakadt a Tisiai-tenger, s helyét részlegesen a Pannóniai-tenger foglalta el. Majd a fentebb jelzett földkéregmozgások következtében az is tóvá vált. Később pedig, döntően a mai Alföld és a Kisalföld helyén a Levantei tavaknak és mocsaraknak adta át helyét.
(2.ábra)

Mindezek után a levantei tó is feltöltődött s térségében medret vájtak a folyóvizek.(3)

A jégkorszak

A magyar föld arculatának alakításában jelentős szerepe volt a jégkorszaknak.
A földtörténeti múltban több jégkorszak is volt, de közülük jégkorszak névvel az utolsót illetik.
A csillagászati teória szerint az elmúlt 600 ezer esztendő alatt négy eljegesedési és közöttük három felmelegedési időszak volt. Természetesen az eljegesedésen belül több kisebb jelentőségű felmelegedés mutatható ki.
A jégtakaró, amely ma a sarkok környékén mintegy 15-20 millió km2 -nyi területet borít, a legnagyobb eljegesedés idején 55-60 millió km2-re növekedett. Vastag és hideg tömege lefolyt az északi féltekén a mai Csehországig. Magyarország területén - tartósan fagyott talajviszonyok mellett - kisebb eljegesedési centrum csak az Északi-Kárpátok területén volt.
(3.ábra)

Az eljegesedési korszakok - mivel a megfigyeléseket az Északi-Alpok térségében végezték - nevüket alpesi folyókról nyerték: Donau, Günz, Mindel, Riss és Würn. A felmelegedési korszakokat pedig a szomszédos eljegesedési korszakok megjelölésével jelezték: Donau-Günz, Günz-Mindel, Mindel-Riss és Riss-Würn(4)
(4. ábra)

A jégkorszak utolsó ciklusában Magyarország éghajlata hideg és száraz volt. Az évi középhőmérséklet 2 C fok lehetett, a legmelegebb hónapé 10 fok körül alakult. Az ország belsejét puszták, mezők foglalták el.
A jégtakaró fokozatosan szorult vissza az Északi-sark felé. Ez lehetővé tette, hogy az atlanti ciklonok és az európai monszun esős szelei eljussanak a Kárpát-medencébe és megváltoztassák éghajlatát, földjének növény- és állatvilágát.
A nyír és az erdeifenyő mellett megjelentek a tölgy és a hárserdők, bennük a gimszarvas, a vadtulok, a bölény és a barnamedve.
Az időszámítás előtti (továbbiakban i.e.) 6700 és 4700-as évek között, mikor a jégtakaró még északabbra, Finnország fölé húzódott, Közép-Európa éghajlata újabb kedvező változáson ment keresztül. Kialakult a négy évszakos - a tél hideg, a nyár meleg és száraz, a tavasz és ősz hűvös, esős - éghajlat. Mindezek következtében a növény- és állatvilág számára kedvező feltételek jöttek létre a Kárpát-medencében.

2. Az emberi faj kialakulása

Az emberi faj korai fejlődése hosszú és bonyolult folyamat eredménye.
A tudomány mai állása szerint a mai ember őse valamikor i.e. nyolc és öt millió évek között ágazott el a törzsfejlődés folyamán az afrikai majomtól. E korai előemberek felegyenesedett tartása szabaddá tette kezüket különféle tárgyak használatára és eszközök készítésére.

Az emberré válás döntő mozzanata a szerszám (eszköz) készítés volt. Nem véletlen, ha az előember (hominida), sőt még az embertanilag kialakult értelmes ember (Homo sapiens) régebbi korszakát is aszerint osztjuk kisebb periódusokra, hogy miből, milyen anyagokból és hogyan készítette szerszámait.
A korábbi szakaszt jelentő kőkor három részre különül el: a korai kőkori (paleolitikum), a középső kőkori (mezolitikum) és az újkőkori (neolitikum) időszakra.
Az első ismert eszközök Kelet-Afrikából kerültek elő. Nemrégiben röppent fel a hír, hogy ötmilllió éves majomember maradványaira bukkantak a tudósok Etiópia észak-keleti területén, az Awash-völgyben.
Ugyancsak a közelmúltban jelentették be, hogy Dél-Afrikában a Sterkfontein-barlangban 3.6 millió éves emberszerű lény csaknem teljes csontvázát találták meg nyolcméteres mélységben, mésszel összecementálódott üledékben.
Az eszközfejlődés és az agykapacitás folyamatos növekedése tette lehetővé, hogy a korai hominidák eredeti hazájukból - Afrikából - eljussanak Ázsiába és Európába. E folyamatos terjeszkedéshez a ruházat és a lakóhely készítésének ismerete elengedhetetlenül szükséges volt, mivel ebben az időszakban a Föld klímája egyre hidegebb lett. A mintegy 1.5 millió évvel beköszöntött jégkorszak és a viszonylag 80-100 ezer évenként megismétlődő jégkorszakok az akkori emberek találékonyságának és alkalmazkodóképességének rejtett forrásait fejlesztették ki.
Az ember megismerte és használatba vette a tüzet. Kialakította fennmaradásának és terjeszkedésének stratégiáját, a vadászó-gyűjtögető életmódot.
Az ember biológiai fejlődésének utolsó szakasza, a mai ember - Homo sapiens - kifejlődésével kb. 100 ezer évvel ezelőtt Afrikában fejeződött be, s a Föld nagy részén - beleértve Amerikát és Ausztráliát - mintegy 30 ezer évvel ezelőtt már jelen volt. Mire az utolsó jégkorszak i.e. mintegy 10 ezer évvel ezelőtt a végéhez közeledett a mai ember már a világ legelterjedtebb és legeredményesebb faja lett.

3. Az ősember Európában és a Kárpát-medencében

Európába a korai előemberek mintegy egy millió évvel ezelőtt érkeztek. A rájuk vonatkozó 700 ezer év előtti bizonyíték kevés, de 700 ezer évtől kezdve nyomaik Franciaországban, Jugoszláviában, Lengyelországban a talált eszközök, szerszámok alapján bizonyítható. Az i.e. 400 ezer és a 120 ezer éves időszak között új megmunkálási technika vette kezdetét, az előmunkált magkőtechnika. Lényege: a kovatömböt megformálták és olyan módon pattintották le, hogy az eszköz végső formája könnyebben alakítható legyen.
A Kárpát-medence legrégebbi időkből ismert lelete a Dunántúlon Vértesszőlősön(5) található. Itt az öt alkalommal megtelepedő előember nyoma 350 ezer évnél bizonnyal régebbi, de 500 ezer évnél nem korábbi rétegekben volt található. Egy férfi nyakszirtcsont, három gyermekfog, továbbá kisméretű kavics eszközök alkotják a leletegyüttest.

A neandervölgyi emberek, akikhez általában a barlanglakó ősember képzetét társítják 120 ezer évvel ezelőttről ismertek s mintegy 35 ezer évvel ezelőttig lakták Nyugat-Európát. Eltérő viszonyok között éltek Közel-Keleten, Közép- és Kelet-Európában. Ők az első emberek, akikről biztosan tudjuk, hogy halottaikat eltemették, s voltak rituális hagyományaik, vadászatból éltek. Az összes ősember típus, például a Homo erectus és az archaikus Homo sapiens közül a neandervölgyiek állnak legközelebb a mai emberhez. Bár egyes kutatók szerint nem tekinthetők a mai emberek közvetlen ági őseinek.
Afrika déli részén kb. 100 ezer évvel ezelőtt megjelent az anatómiailag egyértelműen mai ember, a Homo sapiens. Egyre fejlődött a képességük a problémák leküzdésére és a természet adta lehetőségek kihasználására, így lehetővé vált számukra a vándorlás. A mai Európa területére a neandervölgyi embereket felváltva i.e. kb. 35 ezer évvel vándoroltak be.

A Kárpát-medencében a korai kőkor (paleolitikum) i.e. 100 és 40-35 ezer évek közötti idejéből jelentős számú régészeti lelőhely ismert. A legfontosabb a Déli-Bükk hegységben található Subalyuk-barlang, ahol az ember kétszeri megtelepedése igazolható. A Dunántúlon az érdi és a tatai telepek, a Gerecse hegységbeli Jankovich barlang leletei arra bizonyítékok, hogy a kőszáli kecskére, orrszarvúra majd a jegesedés korában a mamutra, rénszarvasra vadászó ősemberek vadászatból éltek és barlangokban laktak.(6)

A korai kőkor felső szakaszában (felső paleolitikum) i.e. 35 ezer és 8 ezer között, vagyis közel 30 ezer éven át a Kárpát-medencében már három kultúra létezett.

Az egyik a keleti Bükk területén, a Szeleta-barlang lakóiról elnevezett Szeleta-kultúra.
A másik a Nyugati-Bükk területén (elsősorban az Istállóskői-barlangban) virágzott az ún. aurignacieni régészeti kultúra.
E kultúrák nagyjából egykorúak, de kapcsolat közöttük nincs. Vadászok és barlanglakók, de eszközeik és fegyverzetük eltérő.
A szeletai kultúra népe kőlándzsás, műhelyeik terméke a lándzsacsúcs. Az aurignacié az íjas vadászat, műhelyük csontfeldolgozó.
A felső paleolitikum utolsó szakaszában mintegy 25 ezer évvel ezelőtt a Kárpát-medence közepén a harmadik, a gravetti kultúra vált általánossá. Ennek népe kerülte a hegyeket és inkább a folyópartokra települt. A Bodrog, a Duna (Pilismarót, Dunaföldvár), és a Tisza (Szeged-Öthalom) mellett, a Dunántúlon pedig Ságvár mellett találhatók a legfontosabb telephelyeik.

A gravetti kultúra népe jelentős lépést tett előre a letelepedett életmód felé. Egyfelől nagyfokú mozgékonyság jellemezte a kultúra hordozóit, mivel olykor több száz kilométeren át követték a vadászott állatokat, másfelől például a ságvári Likas dombi lelőhelyen az i.e. 18600-17400 közé tehető időből, emberi lakhelyek, földbe süllyesztett "házak" nyomai kerültek elő. Itt a löszrétegben két "lakószintet" találtak.

A paleolitikumot követő középső-kőkor - a mezolitikum - néhány ezer éves időszaka az i.e. 8000-5000 évek körüli kor, a Kárpát-medencében kevéssé ismert. A jégkort követő felmelegedés, amint arra az előzőekben utaltunk - átalakította a Kárpát-medence környezetét. A mamut kipusztult, a rénszarvas északra vonult. A népesség egy része is követte az állatok útját. A jég visszavonulásával újabb területeket foglaltak el az erdőségek. Új állatfajok jelentek meg. A megolvadt folyók mellé települt lakosság a vadászat mellett halászott is. Számuk kevés lehetett, telepeik közül a Győr és Sződliget környékiek ismertek.

A mezolitikumban megjelent a kutya(7) , megkezdődött a juh, a sertés, a patás állatfajok kézhez szoktatása, "háziasítása", a vadontermő növények és gyümölcsök tudatos kiválasztása az újratermelésre, ezzel kezdetét vette a "nemesítés"(8) .

A Kárpát-medencében i.e. 5000 körül az újkőkor (neolitikum) új periódusa, a "neolit forradalom" köszöntött be.
Csaknem ezer év alatt (5000-4200 között), elterjedt és általánossá vált az ú.n. "komplex termelő gazdálkodás", a földművelés és az állattartás egysége. Lényegében ez eredményezte a tartós emberi települések kialakulását.Az emberek búzát és árpát termesztettek, kecskét, juhot tartottak, felmenő falú házakat építettek. A csiszolt kőeszközök, a fejlettebb csonteszközök, a kerámia, a ruházati alapanyagok előállítása, a lenszövés a fejlődés gazdasági jellemzői. Ez a kultúra a Kárpát-medencében nyugat-keleti irányban a Dél-Dunántúltól Erdélyig, észak-déli irányban pedig az Alföld középső részétől az Al-Dunáig terjedt.
Mivel a kultúrát teremtő és hordozó népek nevét, faját nem ismerjük, ezért a kultúra nevét a fejlett és sajátos agyagművességéről csípett díszű kerámia kultúrájának nevezik. De inkább alkalmazzák rá a nagy elterjedtségéről és feltárási helyeiről, a Körösök vidékéről kapott nevét, a Körösi kultúra elnevezést. (A továbbiakban is a népek ismerete hiányában a kultúra elnevezését alkalmazzák)

4. Őskori kultúrák a Dunántúlon

A dunántúli népek élete és története szorosan kapcsolódott a Kárpát-medence nyugati térségének fejlődéséhez. A sajátos földrajzi adottságokkal rendelkező Dunántúl történeti eseményeit - egymást váltva - hol a balkáni mediterrán civilizáció, hol pedig a közép-európai területek népeinek kultúrája alakította, irányította.
E két nagy művelődési kör találkozási zónájában fekvő területnek gazdag és rendkívül változatos őstörténete van.
A dunántúli ősi kultúrák i.e. 4000 évtől számba vehető történetének alább összeállított képe bizonyítéka e változatosságnak.
(5. ábra)

5. Civilizációk Dél-Dunántúlon és Tótszentgyörgy környékén

A vonaldíszes kerámia népe

A Körös kultúrát hordozó népeket, az általuk elfoglalt területekről Európa északnyugati síkságairól érkezett népek az ú.n. dunántúli vonaldíszes kerámia kultúráját hordozók szorították ki, vagy olvasztották be maguk közé.(9)   Érkezésükkel a Kárpát-medence jelentős részén, így a Dél-Dunántúlon is egy fejlettebb, egységes irányultságú kultúra bontakozott ki. E kultúra népei a kapás-égetéses földművelést folytatva, de kissé háttérbe szorítva, a szarvasmarha- és sertéstartást részesítették előnyben. Ez képezte gazdálkodásuk alapját. Az előző kultúra népeihez hasonlóan folytatták a vadászat és halászat mesterségét is.

A Fejér megyei Sukorón végzett ásatások alapján feltételezhető, hogy dél-dunántúli telepeken is nagyobb méretű részben gödrös, részben döngölt padozatú gerendaszerkezetes lakóépületekben laktak. Halottaikat zsugorított "alvó" testhelyzetben a telep területén temették el, a halott használati eszközeivel, vonaldíszes gömbtestű edényeivel és élelemmel. Igy a közösség "meghalt" tagjai a csoporthoz tartozók maradtak.

Tótszentgyörgyhöz közel eső területek közül e kulturához tartozó népek hagyatékát Boldogasszonyfa-Margitta pusztán (kőbalta), Somogyapátiban (telepről származó kerámia töredékek), Somogyviszló-Bodonyán (telepre utaló felszíni kerámia ) és a Somogy megyei Görgeteg-Szőlőhegyen (telepről származó töredékek) találtak.

A Lengyeli kultúra népe

A vonaldíszes kerámia népének több évszázados életét, egy az egész Kárpát-medencét érintő népvándorlás zavarta meg. Az őslakosság szállásterületeire i.e. harmadik évezredben délről a Boszna völgyéből érkeztek és egész Bajorországig nyomultak. E népeket első lelőhelyükről a lengyeli kultúra népének nevezzük.
A lengyeli nép telepei és temetői számtalan helyen megtalálhatók, de nemzetközi hírű lelőhelye Zengővárkonyban került feltárásra. A telepen a házak omladékai alól előkerült csontból, kőből és obszidiánból készített fegyverek és szerszámok a vadászat és állattartás bizonyítékai. A különféle ültetőbotok és földlazító szerszámok földművelésre utalnak. 24 sírcsoportot és 368 sírt tártak fel. E népek zsugorított helyzetben temették el halottaikat K-Ny baloldali és Ny-K jobboldali tájolású, a napkeltéhez és napnyugtához igazodó fektetéssel. A "túlvilági életbe" távozó nőt életében használt szerszámaival, réz, arany és kagyló ékszereivel, a férfiakat fegyvereikkel, vadász szerszámaikkal, esetenként hatalmi jelvényeikkel temették el. A sírmellékletként talált művészi szintű ember- és állatszobrocskák a déli eredetű primitív termelékenység kultusz elterjedésének bizonyítékai.

A lengyeli kultúra Tótszentgyörgyhöz közel eső lelőhelyei: Hobol (telepre utaló adat), Somogyapáti (telepelőfordulás), Szigetvár (helyi múzeumi hivatkozás).

A Balatoni csoport

A lengyeli nép lassú északra húzódását újabb ÉNY-i balkáni népvándorlás idézte elő. Az új népességet, szállásterületük központjáról Balatoni csoportnak nevezzük. E korszak jelképének is tekinthető az ún. ellentett élű rézcsákány, amely szerszám és fegyver is lehetett. Tótszentgyörgyhöz közel eső lelőhelyek: Boldogasszonyfa (edénytöredékek), Somogyviszló (egy edény és agyagkanál), Szentegát (egy ellentett élű rézcsákány).

A Péceli kultúra

A közel-keleti magas kultúrák történeti eseményei i.e. 2100 táján újból megmozgatták a balkáni peremterületek népeit - kisebb-nagyobb támadásaikkal. Mígnem a rézkor utolsó időszakában i.e. 2100-1900 között az ún. Péceli kultúra népe (Pécel Pest megyei község után elnevezve) nagyobb tömege foglalta el a Balatoni csoport területét.
A kései rézkor magyarországi régészeti műveltsége, a Péceli kultúra különböző népeket és gazdaságokat foglalt magába. A síkságon élők pásztorkodtak vagy földművelő-állattartók voltak, a nagy folyók mellett élők pedig halászatból éltek.
Ásatások folytán Tés-Vasason a tapasztott falu, földbevájt putrik és földkemencék omladékai között finom karcolásokkal és pontokkal díszített edények, csuprok, tálak, egyfülű mericék és szarvasmarha csontok kerültek elő.
Tótszentgyörgyhöz közel eső lelőhely Szulimán, ahol telepről származó szórványok ismertek.

Somogyvár-Vinkovci kultúra

A péceli nép alig kétszáz éves békés életét szakította meg i.e. 1900 körül - amikor egész Európa forrongásban, népei mozgásban voltak - a Kárpát-medencébe délről és keletről új, eddig ismeretlen kultúrát, az első bronzkori civilizációt hozó nép, amelynek civilizációját Zók-Somogyvári kultúrának, illetve Somogyvár-Vinkovci kultúrának nevezzük. Ez időben vált általánossá a földművelés, mely a megélhetés legfontosabb forrása lett. Virágzó falvak létesültek. Kibontakozott a fémművesség, amely a déli eredetű civilizáció csúcsát jelentette a Dunántúlon.
A Tótszentgyörgy közelében e korból származó leletek találhatók:
Boldogasszonyfa (edénytöredék), Csertő-Szőlőhegy (szórványos kancsó), Somogyviszló-Bodonya (telepről származó edénytöredék), Kétújfalu-Szentmihályfa (két szórványos edény), Szentlőrinc (település, szórvány edény), Zók (magaslati település) településeken.

Vegyes kultúrák

A középső bronzkorban (i.e. 1700-1300) az előző korszak lokális különbségei továbbéltek a Kárpát-medencében. A terület déli részét elfoglaló, balkáni eredetű nép az égei-mediterrán gazdasági módot honosította meg: állandó, hosszú életű településeken lakott, komplex állattartó és földművelő termelő gazdálkodást folytatott, ezenkívül vadászott és halászott is.

Különböző helyi csoportok, helyi (Perjánosi, Füzesabonyi-) kultúrát hoztak létre. A Duna-Tisza közét és a Kelet-Dunántúlt benépesítő Vatai kultúra népessége a termékeny folyóvölgyekben földet művelt, másutt pásztorkodott. A Dunántúl többi részét lakó mészbetétes kultúra népe főleg állattartással, kisebb részben földműveléssel foglalkozott.

A mészbetétes kultúra

Dél-Dunántúlon a mészbetétes kultúra népe i.e. 1650 táján telepedett meg. A Baranya megyei Szebényben feltárt telep egy zárt családi házának élete feleleveníthető. A centrális udvar köré épülő lakóház és melléképületei önálló gazdasági egységet képeznek. Gazdasági életük jellemzője a gyakran helyet változtató állattartó-földművelő életmód. A földbevájt épületek sövényfalait kívül-belül sárral tapasztották. Különböző agyagedények, csontból és kőből készült szerszámok, számtalan apró tárgy (tű, véső, kés, simító) csont, bronz, kő edények, a gyerekek játékának vélt miniatűr edénykék, mint használati tárgyak megtalálhatók.
A talált kőből faragott öntőminta a bronzművesség ismeretét bizonyítja. A korábbi temetkezési mód helyett a hamvasztásos temetkezés vált általánossá. A változatos formájú és gazdag mészberakással díszített edények elsősorban a temetők sírjaiból kerültek elő.

Tótszentgyörgy "ősemberei"

A mészbetétes kerámia népe lelethelyeként tartják számon Tótszentgyörgyöt.
A nyilvántartott bizonyítékok az alábbiakról adnak tájékoztatást:

a./ "A község területén lévő öregmalom dombján telepre utaló kerámia szórványok kerültek elő. (JPM Régészeti Adattár. Tótszentgyörgy (2).(10)

b./ "Őskori leletek: edénytöredékek, hálónehezék, kőbalta"(11)

c./ Tótszentgyörgy "Gombkötő pusztán neolith-kori leletek Sz.M.L.sz.595"(12)

Az akkori telep a mai községtől északra lévő öregmalom (Domján-malom) közelében a vízparti dombra települt.
A Gyöngyös folyó és az általa kialakított nagy tó környékén, az egykori mészbetétes kerámiák népe talált letelepedésre alkalmas területet.
Elképzelésem szerint - megismerve a helyet - az ősemberek lakóházai és gazdasági épületei egységes épületegyüttest és családonkénti egységeket képeztek.
Több gödörház alkotott egy zárt települési egységet. Több, egymástól távolabb álló házcsoport alkothatta a falut. A házak gödrös szerkezetűek, egy esetleg két gazdasági tűzhellyel, egy imatűzhellyel, több pihenő- és alvóhellyel, kerekded vagy ovális udvarral és ugyancsak gödrös kiképzésű egy vagy több melléképülettel.
Egy nagy család - több családi egységből, két-három fiú családjából állhatott. A lakóház mérete, a családok számától függően, 10x5 méteres is lehetett.
A gazdasági épületekben gyűjtött, tárolt élelmiszer, tüzelőanyag, esetleg kerámiaműhely, állatok számára éjszakai vagy télvíz idején hosszabb időre berendezett, karámmal kerített szálláshely, nemkülönben takarmánytároló hely lehetett.
Itt őrizhették a földműveléshez és az állattartáshoz szolgáló szerszámokat, itatóedényeket. Bronz- és kőeszközökhöz, valamint kerámiaedényekhez csere útján juthattak.
A település gazdasági életének alapja az állattartás és földművelés, kiegészítő létalap a vadászat és halászat lehetett. A férfiak szarvasmarhát, sertést, juhot és kecskét tarthattak. Volt lovuk és kutyájuk.
Az asszonyok a földművelést és a házi teendőket, a főzést, a szövést-fonást, a gyümölcsök, bogyók, magvak gyűjtését végezték.
A család hite a tűzisten és az ősök tiszteletén alapult. A tűz tiszteletére az imatűzhely szolgált, amelynek kialhatatlan lángja a család folytonosságát jelképezte. Tulajdonlása apáról fiúra szállt, de a nők őrizték.
A temetés a család részére foglalt földterületen hamvasztásos szokás szerint történhetett, amelyen a család minden tagja, a faluközösség feje és papja (sámán) is részt vett. A halottat - mint Indiában - elhamvasztották. A hamvakat vagy szépen képzett urnába tették és a ház körül eltemették vagy ritus szerint szétszórták: ha földművelő-pásztorkodó volt, akkor a földekre, ha vadász volt, az erdőbe, ha halász volt, akkor a vizekre. Hitük szerint az elhunyt a föld, az erdő, a víz alatt tovább élt.
Ha a föld kimerült, a legelő elfogyott, akkor tovább vándoroltak, új terület elfoglalására került sor.

A mészbetétes kultúrának Dunántúlon mintegy 5000 lelőhelye ismert. Tótszentgyörgyhöz legközelebb eső települések: a Kapos mentén Kaposmérő, Kaposvár, Kaposújlak, Baranya megyében Baksa (telepre utaló nyomok), Bogádmindszent (telepre utaló felszíni nyomok és leletek), Zók-Várhegy tető (mészbetétes díszítésű töredék) és Szentlőrinc (telep ismert, 1963-ban leletmentő ásatáskor egy nagyméretű gödörházat bontottak ki).
(6.ábra)

Nem lehet kizárni annak a lehetőségét, hogy a Gyöngyös folyó által összekötött települések, Hedrehely, Németlad, Görösgal sőt Patapoklosi ismert, de feltáratlan telepei a mészbetétes népek emlékhelyeit is őrzik.(13)

A halomsíros kultúra

Dél-Dunántúlon i.e. 1300 körül megjelent a halomsíros kultúra népe. E nép nyugatról a Duna vonalán nyomult be a térségbe, ahol mintegy 200 évig maradt.
Tótszentgyörgyhöz legközelebb eső halomsíros kultúra emlékei Somogyban, Kadarkút-Szentimre pusztán (telep), Kaposújlakon (telep), Baranyában Mozsgó-Prágai-dűlőben (telep, mély tál, paticsok) találhatók.

Az urnasíros kultúra

A késői bronzkor legjellegzetesebb műveltsége az urnasíros (urnamezős) kultúra, melynek népe i.e. 1100 körül érkezett. Központjaik védelmére sáncokat emeltek a Dunántúlon. A vezető réteget alávetett földműves réteg szolgálta ki.
Tótszentgyörgyhöz legközelebb eső urnasíros kultúra lelőhelyei Csertő-Szőlőhegy (urnasír), Mozsgó-Szőllők (szórvány urnasír), Kétújfalu-Szentmihályfa puszta (temető, szórvány urna, két tál, csésze, orsógomb).

A Hallstatt kultúra

Az i.e. 800 körül a Kárpát-medencébe behatoló, vasat ismerő néppel együtt a vaskor köszöntött be.
A vaskori ú.n. Hallstatt (késő halomsíros) kultúrát a késő halomsíros nép hozta a Dél-Dunántúlra. Az új népesség északnyugatról érkezett. Komoly katonai erőkkel rendelkeztek, hatalmas földsáncokkal erődített magaslati telepeket építettek. Az új központok az i.e. I. évezred folyamán a bronz- és vasművesség, valamint a nagy területeket átfogó kereskedelem centrumaivá váltak.

Előkelőiket halmok alá, sírkamrába temették, a kor minden pompájával, gazdag sírmellékletekkel, fegyverekkel, szekérrel, kocsival. E nép jó része illír nyelvű lehetett.
Tótszentgyörgyhöz közel eső lelőhelyek: Somogyban Kadarkút környéke (3 telep, 1 temető), Lipótfa-Szépvölgy (temető), Visnye-Visnyeszéplak, Baranyában Cserkút (halomsíros temető), Pécs (halomsírok, erődített telep)

Szkíta kori kultúra

Az i.e. 6. század végén a Tisza mentén és Erdélyben új népek tűntek fel, mégpedig az Alföldön a szigunnák, Erdélyben és a Bánátban az agathürszoszok. E két nép régészeti hagyatékát szkíta kori kultúrának nevezzük.

A pannonok népe

Dél-Dunántúlon i.e. 6-4. században jelentek meg a pannonok, az első olyan népcsoport, melyről már az antik (görög) források is megemlékeztek.
A pannon nép nagy volt, több ágra oszlott, csak külső ellenség ellen egyesültek.
A pannon-korból ismerjük a Baranya megyei Szentlőrincen feltárt legrégibb hiteles dunántúli lovassírokat, melyekben a szerszám fém részei - zablák, szíjelosztók és kantárdíszek - is megmaradtak. A pannonok legfontosabb fegyverei a vasból készült lándzsák és kések voltak.
A baranyai sírleletek (ezüst, bronz, borostyán, gyöngyök) bizonyítják, hogy a pannonok az észak-balkáni és az adriai kereskedelemben aktívan részt vettek.
Tótszentgyörgy környékének legközelebbi és legfontosabb pannon-emléke a Szentlőrincen feltárt 72 vegyes rítusú sír.

A kelták népe

A Kárpát-medence kései vaskora, i.e. 4. század elején, a kelták (gallok) - az utolsó őskori nép - megjelenésével vette kezdetét. A Dunántúlt szállták meg, ahol a pannonok legyőzésével telepedtek meg, elsősorban a Balatontól északra fekvő területeken.
(7.ábra)

A dél-dunántúli területek kelták általi elfoglalása mintegy 100-150 évvel később történt.
A kelták hozták Dél-Dunántúlra a kerámiakészítés új eszközét a korongot, mely évezredekre megváltoztatta a kerámiakészítés technológiáját. Ők készítették és használták első ízben a kereskedelemben a pénzt. Tökéletesítették a vasművességet. A kelták magas kultúráját egyaránt fejlett fegyvereik, a mindennapi életben használt szerszámaik bizonyítják.

Természetesen nem kell azt hinnünk, hogy a kelta uralom alá került területeken mindenütt kelták laktak. A megszállt területeken a kelták elsősorban a központokat foglalták el és ott építették ki nagyméretű földváraikat.
Erős keveredésük a helyi földművelő-állattartó, vadászó-halászó népességgel, különböző műveltséget eredményezett. Kelet-Magyarországon szkíta és trák, nyugaton illír-pannon műveltséget.

Milyen lehetett e kevert népesség hitvilága?
A pannonok, kiket "illyrekkel kevert celtáknak"(14)   ítéltek, vallásáról írja Haas Mihály:
"...Voltak templomaik, oltáraik és bálványaik még minekelőtte a rómaiaknak hódolának, de templomaik mellett szent berkeik is voltak nekik, hol magános és nyilvános isteni tiszteletre és áldozataik bemutatására többnyire holdvilágos éjeken gyűltek össze. A tölgyfákat különösen tisztelték. Áldozatra nem csak állatokat, hanem embereket is öltek le... Papjaik kiket druidáknak neveztek, végezték az isteni szolgálatot és mutatták be a magános és nyilvános áldozatokat, jósolának jövendő-eseményeket. Mentesek a hadi szolgálat és minden közterhektől, a vezérek tanácsosai, a nép nagytekintélyű bírái, bölcsei, orvosai és csillagászai valának. Irántok mindenki határtalan tisztelettel viseltetett. Ki határozataiknak ellentmondott, azt az isteni szolgálattól eltiltották. Hitték a lélek halhatatlanságát és vándorlását..."(15)
A kelták négy évszázados uralkodása alatt mind a nagyobb, mind a kisebb létszámú, egy és néhány családos, major nagyságú települések és temetők egyaránt megtalálhatók.

A Tótszentgyörgyhöz legközelebb eső kelta régészeti lelőhelyek: Szigetváron - Török temetőben (szórvány edénytöredékek, vaslándzsa), Szentlőrinc melletti Bakonyán (vaskések, házi kerámiatöredékek, hombár) találhatók.

*

Az időszámításunk előtti Kárpát-medencében társadalmilag tagolt - vezető rétegre (arisztokrácia) és köznépre oszló törzsi, olykor törzsszövetségi (mondhatjuk: korai állami) keretekben élő - népek laktak. E népek a náluk fejlettebb görög és római területekkel nagyon élénk kereskedelmi kapcsolatokat tartottak fenn. Előre nem sejthették, hogy az ezredfordulóhoz közeledve a kereskedők helyére rövidesen római katonák lépnek.
 

___________________________________________

(3) Princz Gyula: Magyar Föld, magyar faj. I. kötet. 35.old.

(4) Vértes László: Az őskőkor és az átmeneti kőkor emlékei Magyarországon. 1965., 130. old.

(5) László Gyula: Vértesszőlőstől Pusztaszerig, Bp. 1974.

(6) Kristó Gyula: A Kárpát-medence és a magyarság régmúltja 1301-ig. 10. old.

(7) A legújabb DNS-kutatások szerint a kutyák háziasítása 130 ezer éves, a modern Homo sapiens megjelenésével egyidős. Az emberek "kinyújtott keze" volt az állatok elejtésében.

(8) Dr. Draveczky Balázs: Somogy megye régészeti képeskönyve. 1970.

(9) Bándi Gábor: Baranya megye története az őskortól a Honfoglalásig. 10. old.

(10) Bándi Gábor: A dél-dunántúli mészbetétes edények népe kultúrájának elterjedése és eredete. Pécs 1967. 9. old. Hivatkozás: Nowotarsky Miklós szíves szóbeli közlése alapján . 33. old.

(11) JPM Régészeti Adattár, Pécs: Gábor Olivér régész szíves írásbeli közlése (1999.05.03.)

(12) A Magyar Nemzeti Múzeum Adattárában található nyilvántartás szerint a Szigetvári Múzeum Levéltárában található 595. lelt. szám alatt. Ugyanitt található Patapoklosi hellyel neolit-kori leletek, Szigetvári Múzeum Levéltára 541.Ltsz., továbbá Nemeske-Görösgalon neolit-kori edénytöredékek Szigetvár Múzeum Levéltára 526.Ltsz., valamint Szigetváron neolit-, réz- és bronzkori leletek Ltsz. 585. Az adatok megtalálhatók még a kaposvári neolit-leletek kateszterében 135. lapon.

(13) Csánki D.: Somogy vármegye. 120., 354. old.

(14) Haas M.: Baranya földirati, statisztikai és történeti tekintetben. 104. old.

(15) Haas M.: Baranya földirati, statisztikai és történeti tekintetben. 107. old.

Vissza a tartalomjegyzékhez