A gazdálkodási irány a háború előtt a kisgazdaságok belterjessé tétele, a paraszti mintagazdaságok létesítése volt, ezt a célt szolgálták a trágyatelep, góré, silóépítési segélyek. A mi trágyatelepünk is építési segéllyel történt, 150 pengőt, s 18 q cementet kaptunk hatósági áron. A trágyatelepünkben 17 q cement és 110 q kavics van. Az építése kb. 500 pengőbe került, 1942-ben építettük. Pénzben ki nem fejezhető érték egy ilyen trágyatelep. A jövedelmezőbb gazdálkodást szolgálták a téli gazdasági iskolák, s téli gazdasági tanfolyamok, szakiskolák, középfokú, felsőfokú gazdasági iskolák, most egyelőre ennek vége; akkor egyéni, ma a közös nagyüzemi gazdálkodásra vannak a tanulók tanítva.
Pedig a Gazdag Parasztok Magyarországához vezető út nem a közös gazdálkodáson keresztül vezet, hanem a kis paraszti gazdaságok belterjessé tételén.
Ma a szovjet nagyüzemi gazdálkodásról zengenek nagy dicshimnuszokat a hazatért magyar paraszt kiküldöttek. Az Oroszországot megjárt magyar hadifoglyok s katonáink a mérhetetlen szegénységről és nyomorúságról beszéltek, meg rajtuk is volt a látszata, hogy rossz konyháról kerültek haza.
Az nem kétséges, hogy a nagy Szovjetunióban vannak mintaszerűen vezetett kolhozok és szovhozok (állami gazdaságok és termelőszövetkezetek), ahová elviszik a külföldieket, hogy bemutassák nekik a fejlett orosz mezőgazdasági kultúra nagy vívmányait, azonban még erről nem lehet általánosítani. Itt nálunk, Magyarországon a háború előtt és alatt is voltak olyan nagy- és kisgazdaságok, ahol mintaszerű gazdálkodás folyt, s nem hirdettük országnak-világnak. Megvolt a gazdálkodáshoz szükséges 3 főtényező: tőke, szaktudás, felszerelés, s megkezdődött a kis paraszti gazdaságok lassú gépesítése, mert tudta, látta a magyar paraszt, hogy a gép nem ellensége, hanem segítőtársa a termelésben. Ha modern gazdálkodást akarunk látni, akkor nyugatra kell mennünk tanulmányútra, oda ahol a Gazdag Parasztok országa van. Dánia, Hollandia, Svájc gazdasági kultúráját kellene a hazai viszonyokba beültetni, a paraszti gazdálkodást szakosítani, mint ahogyan az ipart is szakosították, szakképzettséghez kötötték, vagyis minden gazdaifjú számára a gazdasági iskolák különböző fajait kellene kötelezővé tenni, minden gazdasági problémánk megoldódna, az életszínvonal nemcsak papíron emelkedne, hanem a valóságban is. Friss szakképzett erők vennék a kisparaszti gazdaságok vezetését. A tanulással megoldódna az értékesítés kérdése is, hiszen a nagy gazdaságokból kis gazdaságok, a nagy üzemekből kis üzemek lettek. A kert-Magyarország gondolatát valósítanánk meg. Ez lenne az új jelszó: többet, szebbet, olcsóbban. „Megvirrad még valaha, nem lesz mindig éjszaka” – ezen gondolatok jegyében kell munkálkodnunk, menteni a menthetőt, küzdeni az árral szemben, amíg el nem nyel bennünket. A magyar parasztságnak, akár régi, akár új gazdákról is legyen szó, az élete a barázdákhoz kötődött, a 10 körmünkkel kapaszkodunk bele. Szabadságot hirdet a rendszer, még a köszönésük is úgy hangzik, azonban a kommunizmusban nincs szabadsága az egyénnek, az államhatalom béresei leszünk, fölöttünk az állam rendelkezik, egyéni törekvés nincs. Jólétet hirdetnek, a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy az alacsonyan megállapított terményárak, adó és beszolgáltatási terhek évről évre nagyobbak lettek. A ruházati és közszükségleti cikkek ára jelentősen emelkedett. Vajon hol van itt az ígért jólét? Sehol. A nyomorúság és a szegénység kopog az ajtónkon mint hívatlan vendég.
1951. december 31-én a jószágállományunk és a felszerelésünk ez volt. Egy pár ló, mind a kettő 4 éves. 1 kocsi, 1 pár lószerszám, 1 eke, 2 borona, 1 kaszálógép, 1 vetőgép 15x4-es, 1 szecskavágó, 1 répadaráló, 1 kukoricamorzsoló, 1 burgonyafüllesztő, 1 magas nyomású permetezőgép 4 mm-es bambusznád csővel, 1 lókapa, 1 jelölő, 1 kézi tolókapa, 5 db boroshordó, 1 egyfenekű hordó, 1 tehén, 1 éves borjú, 1 anyagöbe, 4 malac, 4 süldő, 1 hízó, 1 anyabirka bárányával. A lakóházunk 1933-ban, az istálló 1939-ben, a trágyatelep 1942-ben készült. A sertés és baromfi ól nem tudom, mikor készült.
A mama jószágállománya és felszerelése. Egy pár ló (az egyik 7, a másik 9 éves), 1 tehén, 2 kétéves üsző, 1 anyagöbe, 2 hízó, 3 malac, 1 juh, 1 kocsi, 1 pár lószerszám, 1 eke (egyes), 1 eke (kettes), 1 borona, 1 henger, 1 szecskavágó, 1 répadaráló, 1 kukoricamorzsoló, 1 lókapa töltögetővel. 2 db 22 akós ovál kád, 1 16 akós kerek kád, 1 100 literes vas szőlőprés, 1 szőlődaráló, 2 db hordó, 1 9 akós egyfenekű hordó. A ház 1876-ban épült, zsúpos, a pajta 1849-ben ugyancsak zsúpos, az istálló 1923-ban épült cseréptetővel, a sertésól 1925-ben szintén cseréptetővel, a szőlőhegyen a présház 1938-ban, a pince 28 lépcső mélységű.
Felsoroltam a jószágállományunkat, felszerelésünket, épületeinket; ha egy nyugodtabb, biztosabb, zaklatástól mentes, szabad élet következne a sok küszködés után a nemzetünkre, visszaállítanák a magántulajdon szentségének elvét, visszaállítanák a régi gazdálkodást, akkor a parasztság a felszabadulás boldog érzésével látna újra a munkához, szinte szárnyakat kapna mindenkinek a munkakedve, Magyarországból újra a bőség országa lenne. Néhány év leforgása alatt a gazdaságunkat teljesen gépesítenénk.
A mezőgazdasági eszközeinket újabb, körszerűbbekkel cserélnénk fel, s a meglévőket kiegészítenénk, úgyhogy a nehéz munkákat kézi erő helyett géppel, illetve gépekkel végeznénk el, az tudjuk, hogy a gép munka gyors, olcsó és tökéletes. Nagyjából kidolgoztam, hogy egy korszerű kisgazda mintagazdaságnak milyen eszközökre, gépekre, berendezési tárgyakra, s így nekünk is mire lenne szükségünk a már itt felsoroltakon kívül. Az anyósom és a mi gazdaságunk területe 35-36 kh. között van. Itt már egy vontatónak is átszerelhető traktor ekével, tárcsával és pótkocsival is kifizetődne. Emellett egy 16-20 kalapácsos daráló, amellyel lucernát is lehetne lisztté őrölni. Egy silótöltő szecskavágó szártépővel, vagy kör- vagy szalagfűrész. Egy 28-30 köbméter betonsiló is szükséges lenne, a szarvasmarhafélék téli takarmányozására a silótakarmány okvetlen szükséges.
A gyümölcsfa-permetezést is gépesíteni kellene egy 8 H.P. Csonka gyártmányú „Fürge” beszerzésével. Ez a kis gép motoros kapálógép, kiválóan alkalmas a gyümölcsfák aljának a kapálása és a permetezés szempontjából.
Az aratást mint a legnehezebb munkát is gépesíteni kellene egy traktorvontatású kévekötő aratógép beszerzése által.
Az udvarban egy szivattyús kutat kellene az istálló elé állítani.
A trágyatelepről a trágyaléhordásra egy trágyaléhordó lajtot kellene beszerezni, így a trágyalé mint nitrogénben gazdag anyagnak a felhasználása, a rétek öntözése megoldódna.
Egy 25 l fölözőgép beállítása is gazdaságos lenne, mert a tej lefölözése által a fölözött tej a borjú és a malac nevelésénél nagy előnye van a fölözött tejnek. Vagy mint tejszínt értékesítenénk, vagy a tejszínt is feldolgoznánk vajnak, így még az író is visszamaradna.
A duplakanalas sorvetőgépek helyett kombinált vetőgépet vennénk, amellyel a műtrágyát is ki lehetne szórni.
Megépítenénk az istálló rendszerű 6 x 12 m-es belvilágú beton tetős sertésólat, a tetején kukoricagóréval, a gyümölcstároló helyiséget egy korszerű aszalóval, a gyümölcsöt bekerítenénk, a szőlőt újratelepítenénk, az istállót megnagyobbítanánk, egy gép- és kocsiszínt készíttetnék, az anyósomnál a zsúpos épületek helyett cserepeset készíttetnénk. Remélem, hogy az Isten velünk lesz, s megengedi mindezeket valósítani.
Úgy érzem, hogy a „Neuburgi gondolatok” megírása után adós maradtam magamnak a „Hazatértem” történetével, ezt kiegészítettem „Itthon vagyok” címmel, csak hanyagoltam ezeknek az eseményeknek a megírását, 1950. június 23-a után láttam hozzá, amikor ezen a napon Gyöngyösmellékről a határsávból Dombai Gyulát és családját elvitték. Mi is nagyon féltünk, hogy a kitelepítést a határsávon kívül is kiterjesztik, s így édesapám politikai ügye miatt a mi családunkat is a kitelepítés veszélye fenyegeti, így megörökítés céljából írtam ezeket az eseményeket 1944. augusztus 29-től 1951. december 31-ig. A történet bár darabos, talán nem követi úgy az eseményeket, mint ahogyan azok történtek, azonban mentségemre legyen mondva, hogy édesapám ügye óta eléggé visszavonult életet élünk, s nem vagyok író, csak úgy kontárkodtam egy kicsit az irodalom mezején; amit írtam, a magam és a családunk számára írtam. Mint egy film, úgy peregtek le lelki szemeim előtt ezek a megtörtént események, szinte még egyszer átéltem őket.
Eléggé lassan készült, mert más munkám is volt közben, s azt hittem amikor elkezdtem, hogy nem is lesz ilyen hosszú. Isten segítségével egyszer csak a történetnek a végére érkeztem, s leteszem a tollat, nem tudom, hogy mikor veszem fel újra, hogy az 1952-től is megírjam azokat az eseményeket, amelyek velünk és a parasztsággal kapcsolatban megtörténtek. Isten segítségével, összetört életemmel egy újat kellett kezdenem. Talán szép terveimet soha nem tudom megvalósítani. Az idő, a szenvedések nyomot hagytak rajtam. Fekete hajamban már sok ősz hajszál csillog. Bár nagy árat fizettem a hátralévő életemért, de hála Istennek, életben maradtam, mivel neki mindenre, mindenkire gondja van, így bizonyára rám és családunkra is. Önkéntelenül is a Szózat örökszép költeményének a sorai jutnak az eszembe:
„A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.”
Portál frissítések - új fotók, bejegyzések 
