X. MOZAIKOK A XX. SZÁZADBÓL

1. Hősök és áldozatok. A földreform

Békés századfordulóval indult az új század első évtizede. "Jó világ volt: egy mázsa búzáért lehetett kapni egy pár csizmát."
A második évtized Magyarország és lakossága számára az első világháború, a forradalom és ellenforradalom, a hősi halottak és a trianoni gyász kora: Magyarország területének közel háromnegyedét, lakosságának kétharmadát, magyarságának egyharmadát elvesztette. Miközben 1918 novemberétől 33 hónapon keresztül Pécs - Baranya hat járásának, továbbá Basal, Csertő, Gyöngyösmellék, Hobol településeknek - az antant-szerb megszállást kellett elviselnie.
Tótszentgyörgy és környékének a XX. század első harmadára eső történetét az első világháború és a nagyatádi Szabó István kisgazda-politikus által javasolt, majd elfogadott földosztással, reformmal lehetne jellemezni. Ezek számadatai a következők(229):

2. Katonák, világháborúk, emlékek

Tizenkét évi szolgálat

Előttem nagybátyám - apai nagyanyám testvére - "Honvéd vég-elbocsátó" levele.
Tartalma:
"Radics Ferenc magy. kir. honvédkürtös született 1833. Magyarország Somogy megye Lajosház községben. Reform. cseléd a magyar kir. 19-ik honvédféldandárnál, mint közhonvéd kürtös tizenkét évet, három hónapot szolgált. Törvényszabta honvédségi védkötelezettségének teljesen eleget tévén - a honvédség kötelékéből - a népfelkelési kötelezettség fentartása mellett - ezennel elbocsáttatik. A fönt mondottak igazolásául, nevezettnek jelen okirat, a véderőről szóló 1868-ik évi XL.törvénycikk 39§-a alapján kiadatott.
Kelt Pécsett 1888. évi december hó 31-én.
Ő császári és apostoli Királyi Fölségének valóságos ezredese a m.k. 19. honvéd gy. féldandár parancsnoka Haraszti Bernolák Károly."

Megemlékezés az 1914. és 1918. évi első világháborúról

Irta Királyi (Kirizs) József, a kaposvári császári és királyi 44. gyalogezred volt katonája 1980 novemberében:

"Tótszentgyörgy községben születtem, 1899. november 10-én.
1917. február 1-én besoroztak katonának. Bevonultam 1917. március 10-én Kaposvárra. Kaposvárról Csehországba Reichenbergbe vittek, mert az ezred ott volt. Itt képeztek ki bennönket. Kiképzés után 1917. június végén az olasz frontra vittek Dél-Tirolba, Trienthez közel.
Ezzel a dallal búcsúztunk:

Nem látlak én többé soha, soha sem.
Te sem nem látod, hogy érted könnyes a szemem.
Nevemet hiába mondom, véremet hiába ontom harcok mezején,
Valahol tetőled távol, ott ahol senki sem gyászol, ott halok meg én.

Nem lesz egy tenyérnyi föld sem, puszta síromon.
Elesett katonák teste lesz a vánkosom.
Ahová le fognak tenni, síromra nem borul senki, senki aki él.
Tavasz sem fakaszt rám zöldet, elhordja rólam a földet messze majd a szél!

Dél-Tirolban minden nap hegyet másztunk. A közelben volt a ló-kórház, ahol sebesült lovakat ápoltak. Sok elpusztult - és az elhullott lovak húsából volt az ebéd.
A sok hegymászásnak betegség lett a vége. Kórházba kerültem, Trientbe, kétoldali tüdőcsúcs-huruttal. 39-40 fok lázzal. Innen két hét után Meránba kerültem kórházba. Itt nagyon jó, osztrák ezredorvos volt. Csak tolmács által tudtam vele beszélni.
Első kérdése az volt, hogy melyik ezredhez tartozom. Mondtam, hogy a 44. gyalogezredhez.
Mondta, hogy ő is szolgált ott. Nagyon dícsérte a 44-es katonákat.
Ezek után engem is a legjobb kezelésben és gondozásban részesített. Nagyon jó kosztot kaptam. Nagyon sok gyümölcs volt és jó levegő. A jó ezredorvosnak, aki jó kezelésben és gondozásban részesített, köszönhetem, hogy meggyógyultam. Dícséretet érdemel.
Két hónapi kezelés és gondozás után Innsbruckba küldtek felülvizsgálatra. Majd behoztak Magyarországra, az esztergomi kórházba. Kérelem folytán a kaposvári, aztán a szigetvári kórházba kerültem. Innen 1917. december közepén irány az ezred Reichenbergbe.
Karácsonyra szabadságot kaptam, majd ismét vissza kellett mennem.
Beosztottak a menetbe - és 1918 januárjában Máramaros megyébe vittek, Talaborfalvára. Itt civil házaknál szállásoltak el bennünket.
1918. márciusában irány az olasz front, Udine közelében telepedtünk le. Itt szigorú kiképzésben részesültünk. Volt egy szigorú, katonás tiszthelyettes. Aki annak a szakaszában volt, mint én is, az ki volt képezve! Kiképzés után meg volt elégedve velünk. Aztán jó ember lett belőle.
Kiképzés után nemsokára irány a harcoló ezred, a Piave!
1918. június 14-én a Piave partja közelében Sanyi nevű kavernába este 10 órára értünk be. Éjjel 12 órakor a tüzérek megkezdték az ágyúzást. 15-én reggel 7 óráig tartott. Folyton szólt az ágyú.
1918. június 17. reggel 7 óra. Gyerünk ki a kavernából. Irány a Piave.
Jön a srapner, jön a gránát!
Felettünk a repülő szórja a bombát, és géppuskával lő bennönket!
A tulsópartról pedig tüzérségi tűz, gyalogsági és géppuskatűz fogad bennönket.
Már az innenső parton sok a sebesült, a halott!
Ilyen szép fogadtatásban részesültünk a piavei átkelésnél.
De menni kell tovább. Gyerünk a csónakba. És megyünk a tulsó part felé. A Piave két ágán csónakkal mentünk át. Volt ahol nem is volt víz.
Mikor a túlsó partra értünk 15-soros szögesdrót fogadott.
Itt megolvastak bennönket: 22-en voltunk a századból. A többi sebesült, halott volt. Mind a huszonkettönket a Nagy Ezüst vitézségi éremre terjesztettek fel.
Megyünk előre. Az olaszok is sok sebesültet hagytak hátra. Nélkülük vonultak vissza. Majd három olasz katona megadta magát. Ezeket kellett kikisérnem a Piave partra. Ott találkoztam a századparancsnokommal. Ő is megbetegedett. Remegve mondta: Fiam, add fel azt az olasz derékszíjat!
Éjszaka öten járőrbe mentünk. Az előttünk lévő hegyet kellett felderíteni, vannak-e ott olaszok. Szerencsére nem voltak. Csak lövöldözés mindenütt.
Június 15-től a tűzvonalban voltunk. Csak 18-án éjjel mentettek fel. Hátrább jöttünk egy olasz temetőhöz. Ide hoztak élelmet először a mieink.
Június 19-én délután sebesültem meg. A bal lábam szárát és a jobb lábam fejét - ahogy feküdtem a vonalban - vitte át a lövedék. Bekötöztek. Éjjel, amikor nem lőttek annyira az olaszok, elindultunk egy másik sebesült katonával vissza a Piavehoz. Reggelre értünk oda. Egész éjjel támadott és lőtt az olasz.
1918. június 20-án délben jöttünk át a Piaven. De csak azok akik tudtak járni. A csónakok egymásnak voltak állítva és egy palló volt rájuk téve. De csak a mély vízen. A kisebb vizekbe bele kellett menni.
Az olasz folyton lőtte azt az átkelő hidat. A nehéz sebesültek mind ott maradtak, mert az állandó lövések miatt nem tudták őket szállítani.
Mi szerencsére átértünk. Teherautóval vittek a legközelebbi állomásra. Majd Miskolcon szálltunk ki, ahol másfél hónapig kórházban voltam.
Egy hónap szabadság után újra bevonultam a"pihenő" ezredhez Kaposvárra. Pár hét után újra beosztottak a menetbe. Irány az olasz front - Udine. Innen gyalog a "harcoló" ezredhez a Piavehoz.
De Taglia Mentónál kaptuk a parancsot, hogy vissza kell vonulni. Megint gyalog, Klagenfurtig! Az állomáson a fegyvert, lőszert le kellett adni. Nagyon sok szabadon járkáló ló volt itt.
Majd beültünk a nyitott marhaszállító kocsikba és 1918. november 10-én a 19. születésnapomon értem haza. Ezzel ért véget az első világháborúban a harctéri szolgálatom.
Tűzpirosra gyúlt az égbolt!
Szerte szét halott. Sok vér folyt.
Tenger ellen ront hazánkra,
Szent hitünkre törni akart,
Fél világgal szemben állva
- harcolt a hős magyar!
Katonai kitüntetésem: Károly csapatkereszt.
1918. decemberben újra behívtak katonai szolgálatra Kaposvárra. A honvéd kórházba osztottak be - felvételezőnek. A tiszthelyettesem altiszti iskolába akart küldeni. Nem fogadtam el. Szakács lettem (felvételező), majd egy hónap múlva főszakács, de akkor is én felvételeztem a konyhára az anyagokat.
1922. május elején szereltem le, mint főszakács.
Ezzel végetért a katonai szolgálatom.”

A II. Világháború sodrásában
Királyi Ernő visszaemlékezése

1944. október 15. Pécsett bezárták az iskolákat, a kereskedelmi középiskolát is, ahová jártam. Horthy szózat - Szálasi puccs!
Pécshez közeledik az orosz front. Mohácsra rendeltek osztálytársaimmal lövészárkot ásni. Megtagadtam. Inkább jelentkeztem önként magyar katonának. Alig múltam 18 éves.
1944. november 10. Bevonultam. Beosztottak a szétvert, de itt újjászervezett 23-as erdélyi határvadász zászlóaljhoz.
Öt nap múlva irány Gödreszentmárton. Majd egy teljes vonatszerelvénnyel Sásdról Komárom, Érsekújvár, Pered. Komáromban szörnyű élmény: irányvonat Németországba - tele beteg, elesett és halott zsidó asszonyokkal, gyerekekkel, öregekkel.
Pered. Szökési kísérlet haza. Őrségben az este kapott öt töltényből reggelre egy elveszett. Hadbírósággal fenyegetnek. A századparancsnok kihallgat, kikérdez. Másnaptól századírnok lettem.
December 30. Kérdés: bevetés a frontra vagy menetelés tovább nyugatra?
Válasz: menetelés éjjel-nappal! Századiratok és puska a "Géhás" kocsira. A puska örökre elmaradt. Pozsony, Dévény újfalun át fel Észak-Ausztriába vonult a zászlóalj. Ernstbrunnban, egy kisvárosban telepedtünk meg. Szállás a gimnázium tornatermében. Századiroda a központi hotelben. Kezdetben nyugodt napok. Csak a Peredről kirendelt és a zászlóalj tartozékát szállító kocsisok berzenkedtek. "Nyílt parancsot" kérnek, hogy haza mehessenek. Ők nem katonák, egyszerű parasztemberek. A százados "nyílt parancsot" nem ad - szökjenek meg. Ők nem akarnak áldozatok lenni - nekik papír kell pecséttel!
Megírom a nyílt parancsot, ahogy hivatalosan kell: Irány Pered. Aláírás K.E. főhadnagy. Pecsét.
Januárban hosszú az éjszaka. Reggel jelentem:
- Százados úr a kocsisok az éjszaka megszöktek.
Válasz: Na hál'Istennek.Egy gonddal kevesebb!
Már több mint egy hónapja Ernstbrunnban veszteglünk.
Az amerikai liberátorok (bombázók) hangját néha halljuk. Közeleg a tavasz. Verőfényes nappalok.
Nappali riadók. Riadó alatt az erdőben tanyázunk. De megszokjuk s maradunk a hotel századirodáján.
Március 10. Légiriadó. Ki figyel oda. Tíz óra körül óriási robbanások. A szőnyegbombázás kellős közepén mint a nyárfa a viharban, a hotel dőlt jobbra, balra. Talpon maradt s mi életben. A szálláson egy katona életét vesztette.
Állandó hírek, rémhírek, dezinformációk. Parancs nincs. A felsőbbség taktikázik.
Április közepén parancs jön. Poroszkálás nyugat felé. Április végén elértük a Passau közelében lévő Grub helységet. Beszállásoltunk.
Április 30-án a villámháború átvonul mellettünk. Délelőtt néhány német katona oldalmotoron visszavonul keletre. Közben géppisztolysorozatokat lő. Egy óra múlva "üldözi őket" egy amerikai dzsip, négy katonával. Kettő közülük a századunkat több kilométeren át tereli az úton nyugat felé.
Újabb amerikai katonai csoport leszerel: töltényt, puskát leadni! Csomagokat kipakolni! Motozás, papírokat, igazolványokat elveszik. Sorba állítanak. Gyerünk! - hajtanak fel a teherautóra. Cham az első rögtönzött fogolytábor. Harmonikára húzott szögesdrót a kerités, őrtornyok. Állandóan gumit rágó MP feliratú, sisakos, szinesbőrű katonák.
Megered az eső. Sátor nincs. A gyűjtőben külön csoportosulnak a nációk. Este az ukránok verik a németeket. Az "amik" (amerikai) belőnek. Reggel kihozatják a halottakat.
Este konzervdoboz fedéllel ástam magamnak a lágerben védművet, gyereksírnyi gödröt. De ide nem lőttek.
Reggel látom, hogy emberek csoportjait szállítják nagy katonai teherautók. Az "ami" katona, fiatal képem miatt beválogat. Fel a teherautóra, a jobb oldalfal mellé kerültem. A néger sofőr összerázza a népet: hátra-előre, hátra-előre. Igy felfér még egy csoport. Kanyargós, hegyes utak. A tömeg jobbra-balra hajlik. Az oldalfalak kilengenek. Halálfélelmem leírhatatlan. Enyhe domboldalon, vásártelepre emlékeztető új fogolytábor, Nürnberg mellett. Vízvezeték nincs. Csak lajtos kocsi - víz benne nincs. Ismerős nincs. Ebéd nincs, csak "egyendoboz" reggelire, vacsorára.
Másnap szállítmányra váró teherautókat látok a távoli box előtt. Az "ami" ismét beválogat. Itt hallottam: Krieg Ende!
A teherautó közepéből látom Nürnberg, Würtzburg maradékát: ép kémények, itt-ott álló főfalak, kihalt, romvárosok!
Frankfurt am Main mellé érkeztünk. Itt is egy nagy tábor. Magas szögesdrót kerítés. Nációk szerinti tábor-részek, karámok. Köztük őr-utak, végén őrtornyok. Vezetékes víz, tisztálkodási lehetőség nincs, csak a lajtos kocsi vize. Itt értek utól a zászlóaljam - tőlem az első fogolytáborban elmaradt - katonái. Fenét foglyai!
1945. május 20. Tűző nap, hőség. Kevés, de rendszeres az élelmezés. Reggel, este "egyendoboz", benne vaj, dzsem, konzerv, keksz, cigaretta. Délben főtt étel. Kenyér, saját mérlegen osztva, milligrammra.
Itt kezdődik az élet biztonsága. Ujjlenyomatvétel, cserébe hadifogoly szám: 31 G 2373540. Ez vagyok én!
Lehet munkára jelentkezni. Jelentkezem. Nyitott vagonban egy vonatszerelvénnyel indulunk ismét nyugat felé. Mainz, Büdesheim, Sedan, Charlville, St. Quentin, Attichy, Laon. Kiszállás. Egy Észak-Franciaország közepén berendezett (Mailly le Camp nevű) amerikai katonai táborhoz értünk, német parancsnoksággal. Kétszemélyes sátrak. Lakótársam Szilágyi András, baktalórántházi tizedes. Dolgozni nem akar. Ha lehet, maródi. Kórházba jár felülvizsgálatra. Időszaki munkákat kapunk. Munkaruhát kapunk, hátán messzire látszó fehér színű hadifogoly jelölés.
Konyhára kerülök - két erdélyi szász fiú, volt katonatársaim barátsága folytán. A konyhafőnök, idősebb zsidó ember, Béla bácsi. Szivarozik. Fogaras környékéről származott. Beszél magyarul. Önként jelentkezett a frontra. Amerikában vendéglői vannak.
Betöltöttem a 19. életévemet. Szüleimre gondolok. Az iskola németre, franciára tanított. Hamar felszedtem az angol szavakat. Élelmiszer felvételező lettem. Naponta jártunk dzsippel a központi elosztóhoz. Felvételező, mint apám, öröklött magyar sors. Két nemzedék, két világháború.
A jó sors, megkétszerezi a honvágyat.
Szeptemberben kaptunk kérdőíveket. Ki hová megy, ha szabad: Amerikába, Ausztráliába? Melyik országba?
Béla bácsi tanácsot ad. Elmondja az életét. Családja van. Gyereke nincs. Jólmenő vendéglői vannak. Próbál rábeszélni: Gyere Amerikába!
Eszem neki ad igazat. De a szívem...A szívem a szüleimé. Már megint Kölcsey győz, mint hadrafoghatóságra jelentkezésemkor: "...vésd jól kebeledbe, a haza minden előtt!"
1945. október 17. Bevagonírozunk. Egy egész irányvonat. Strassburg, Innsbruck, Wiener-Neustadt.
1945. október 24. Ágfalva. A haza határa.
1945. október 30. Kaposvár. Leszerelek.
Két papírom van ...ki 1944. november 10 - 1945. ápr. 30-ig katonai szolgálatot teljesített. Tartalékos honvéd: állományba helyezem...- az egyik.
Angol nyelvű a másik: Az Egyesült Államok Hadserege Európai Hadműveleti Színterének Főhadiszállása. Hitelnyugta. Dátum: 1945. okt. 15. Tanúsítom, hogy Királyi Ernő, rendfokozat nélküli katona, 31 G 2373540 számú hadifogoly, 1945. ápr. 30-tól 1945. okt. 15-ig történt fogvatartása alatt, az amerikai kormánytól az alábbi (hitel) összegre jogosult. Munkadíj $52.00, Egyenleg $52.00. Pecsét: "WJ.GREENE Lt. FD. Symbol 212-434.
1945. október 31. Tótszentgyörgy. Szüleim repeső karja ölel.
Igy ért véget számomra a II. világháború.

3. A vesztett háború utáni jóvátétel

Vae Victis! - azaz "Jaj a legyőzötteknek!"
Magyarország a XX. század mindkét világháborújából vesztesként került ki.
Az I. Világháborúba, mint a Monarchia része, Közép-Európa nagyhatalmaként lépett be, a háború végén „Trianon” miatt Közép-Európa legkisebb országa lett.
Elvesztette területének kétharmadát és nemzetének, a magyarságnak egyharmadát.
A II. világháború után - éppúgy, mint az I. világháború után - az országot anyagi jóvátételi kötelezettség terhelte. Az 1945. évi fegyverszüneti egyezmény előírta, hogy az ország hat év alatt 300 millió dollár jóvátételt tartozik fizetni; kettőszázat a Szovjetuniónak, százat Jugoszláviának és Csehszlovákiának. Továbbá az Egyesült Nemzetek államainak és állampolgárainak kártérítést és jóvátételt kell fizetnie. Az USA és az angol kárigény kb. 60-60 millió, a belga 30, a többi igény 160-170 millió dollárt tett ki. Ezenkívül Románia 500 millió dollár kárigényt jelentett be.(230)
A nyugatra hurcolt magyar vagyon egy részét visszakaptuk, míg nagyobb hányadát "nyugati jóvátételre" fordították, illetve a két világháború közötti adósságok ellenértékeként visszatartották.
A potsdami határozatok értelmében a magyarországi német érdekeltségek és vagyonuk a Szovjetunió tulajdonába került.
A szovjet hadsereg hadizsákmányként lefoglalt minden gazdasági és infrastruktúrális létesítményt, a bankok pengő- és valutakészletét, műalkotásokat, könyveket.

___________________________________________________________

(229) F. Szabó Géza: Somogy vármegye... általános ismertetője és címtára 1932. évre. 331-374. old.

(230) A magyar jóvátétel és ami mögötte van... Válogatott dokumentumok 1945-1949. Napvilág Kiadó. 1998.  8-9. old.

Vissza a tartalomjegyzékhez                      Következő oldal