Tótszentgyörgy
"Tótszentgyörgy múltja és jelene" a Facebookon
 
 
Menü
 
Tótszentgyörgy címere

 

 

 
Tótszentgyörgy múltja

Dr. Királyi Ernő: Tótszentgyörgy és környéke. 3500 év története

Kolics Pál: A tótszentgyörgyi iskola története

 
Tótszentgyörgy krónikása

Szabadi Sándor: Az Isten hazasegített

Szabadi Sándor: Ormányság

Statisztikai adatok a községről - összeállította Szabadi Sándor

Tótszentgyörgyi legek - múltba tekintés

"Mivé lennénk a múltunk nélkül?" - interjú Szabadi Sándorral, a falu krónikásával

 
Tótszentgyörgy református lelkészei és az egyházközség története

Tótszentgyörgy református lelkészei 1789-től napjainkig

A tótszentgyörgyi egyházközség története

Tótszentgyörgyön megkereszteltek 1789-1895 között

Emlékkönyv Antal Gábor dunántúli ev.ref. püspök belső-somogyi ev.ref. egyházmegyében 1898.ápr.17-től május 15-ig tartott egyház-látogatásáról

Emlékkönyv dr. Antal Géza dunántúli ref. püspök belső-somogyi egyházmegyében 1927. május 15-től 31-ig tartott egyház-látogatásáról

 

 
Tótszentgyörgy református temploma
 
Emlékük szívünkben örökké él

MINDEN ELHUNYT TÓTSZENTGYÖRGYI EMLÉKÉRE

Pethő Sándor emlékére

Dr. Királyi Ernő emlékére

 
Emléktáblák, emlékművek
 
Régi tárgyi emlékek
 
Tótszentgyörgyi házak
 
Épületek, építmények
 
Tótszentgyörgyi horgásztó
 
Tótszentgyörgy természeti értékei

Tótszentgyörgyi fás legelő

Kocsányos tölgyek

Tótszentgyörgyi csertölgy

Tótszentgyörgyi vadkörte

Fehér gólya fészke

Tótszentgyörgyi gólya 2016-ban

 
Újságcikkek és hírek Tótszentgyörgyről

Megyei Híradó, 1882.08.27./29. szám

Dunántúli Protestáns Lap, 15. évfolyam, 1904., 238. oldal - Pályázati hirdetmény a tótszentgyörgyi ev. ref. egyház lelkészi állomására

Harangszó, 1921.07.03., 214. oldal - Megtalálták tíz szigetvári hős holttestét Tótszentgyörgyön

Magyar Országos Tudósító, 1933.10.27., A  tótszentgyörgyi gyülekezet renováltatta 150 éves templomát.

Uj-Somogy, 1941.03.26., 4. oldal - Egy telepes család kálváriája

Uj-Somogy, 1942.03.23., 2. oldal - Gróf Széchényi Endre főispán Tótszentgyörgyön

Dunántúli Protestáns Lap, 53. évfolyam, 1942-11-29 / 48. szám, 240-241. oldal - Lelkészbeiktatás Tótszentgyörgyön

Dunántúli Protestáns Lap – 53. évfolyam – 1942., 267. oldal - "Adomány Isten dicsőségére" és "A tótszentgyörgyi Nőegylet szeretetcsomagja"

Dunántúli Napló, 1957. február 7., 6. oldal - A labdarúgó export központja

Dunántúli Napló,1963. augusztus 19., 3. oldal - "A hazai próféta"

Pest Megyei Hirlap, 1965. március (9. évfolyam, 51-74. szám)1965-03-10 / 58. szám, 4. oldal - Bagolyfák Tótszentgyörgy község határában

Tanácsok Közlönye 1968./58. szám - Nagydobsza közös községi tanács kiegészítése Tótszentgyörgy és Merenye községekkel

Somogyi Hírlap, 2000. december 04., 3. oldal - Tíz falu közös ünnepe

Dunántúli Napló, 2002. április 12., 4. oldal - Legyen végre jólét is!

Dunántúli Napló, 2003. április 12., 15. oldal - Tótszentgyörgy bemutatkozik

Dunántúli Napló, 2004. január 28., 5. oldal

Dunántúli Napló, 2005. május 17., 4. old. - Tótszentgyörgy bemutatkozik

ATV Híradó, 2020.01.18., 15:45 perctől - "Évek óta nincs orvos több településen" c. riportban Tótszentgyörgy polgármestere nyilatkozik.

Bama.hu, 2021.03.16. -  Szépül Tótszentgyörgy, idén is pályázni szeretnének

Bama.hu, 2022.02.25. - Közös takarítással készülnek az idényre

Reformatus.hu, 2023.01.16. -  Életben tartani a hitet a végeken

ATV esti híradó, 2023.08.17., 15:30 perctől Tótszentgyörgy polgármesterének nyilatkozata az "összevonnák a praxisokat, ahol nincs elég háziorvos" témával kapcsolatban

 

 
Tótszentgyörggyel kapcsolatos linkek

Baranya megyei járások

Baranya megyei önkormányzatok és közös önkormányzati hivatalok

Baranya megye kistérségei és települései

Baranya megyei Önkormányzat

Baranyai Református Egyházmegye gyülekezetei településenként - Nagydobsza környéki Református Társegyházközség

Falusi CSOK - 2023 - Tótszentgyörgy

Falusi CSOK 2024 - Falusi csokos települések listája Baranya vármegyében

Hellovidek.hu - Tótszentgörgy - Falusi CSOK

Kaposvári Egyházmegye - Szent István király R.K. Plébánia, Nagydobsza

Magyar Digitális Helynévtár - Tótszentgyörgy

Magyar Nemzeti Múzeum régészeti adatbázis - Tótszentgyörgy, Berek-alja

Magyar Nemzeti Múzeum régészeti adatbázis - Tótszentgyörgy, Hosszú-dűlő

Magyarország templomainak galériája  - Tótszentgyörgy

Muemlekem.hu - Tótszentgyörgy - református templom

Nagydobszai Közös Önkormányzati Hivatal

Nagydobszai Közös Önkormányzati Hivatal tótszentgyörgyi kirendeltsége

Szent György nevét viselő települések

Szentgyörgy Helytörténetek

Szigetvár-Dél-Zselic Többcélú Kistérségi Társulás - Tótszentgyörgy

Szigetvári Járási Hivatal

Tótszentgyörgy Község Weboldala

Tótszentgyörgy Községi Könyvtár

Tótszentgyörgy önkormányzat

Tótszentgyörgy települési választás eredményei - Helyi önkormányzati választás 2014

Tótszentgyörgy települési választás eredményei - Helyi önkormányzati választás 2019

Tótszentgyörgy települési választás eredményei - Helyi önkormányzati választás 2024

Tótszentgyörgy - Wikipédia

 
Környező települések

Kisdobsza

Kistamási

Merenye

Molvány

Nagydobsza

Nemeske

Patapoklosi

Pettend

Somogyhatvan

Szigetvár

 
Tótszentgyörgyi időjárás

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2008-10-02
 
Archívum

Ady Endre: Karácsony

Szvorák Katalin - Illés Lajos: Anyák napjára

 
III. Az államalapítástól az Árpád-kor végéig

III. AZ ÁLLAMALAPITÁSTÓL AZ ÁRPÁD-KOR VÉGÉIG

A honfoglaló Árpád leszármazottja, Géza fejedelem fia, István erős, független államot teremtett. István művét Szent László, Könyves Kálmán és III. Béla tették teljessé.
Az 1241. évi mongol hadjárat tragikus pusztítása után az országot IV. Béla építtette újjá.

1. Az államalapító I. István

Az európai mértékkel mért keresztény államalapítás I. István királynak köszönhető. Istvánt, "Isten választottját" - a római-német impérium császára, III. Ottó kegyéből és biztatására - a római pápa által adományozott koronával az 1000. évben megkoronázták. A korona, mint a keresztény jogok forrása, teljhatalmat adott Istvánnak az állam és egyház tetszés szerinti de mindenesetre keresztény szellemű megszervezésére.
A korona adományozása az önálló magyar államiság és egyházszervezet elismerésének tényét jelentette. Istvánnak belső harcok árán, Koppány, Gyula és Ajtony vezérek legyőzésével kellett megszilárdítania hatalmát.
(19. ábra)

2. A vármegye szervezet kialakulása

Géza fejedelem idejében szaporodtak el a kisebb földvárak, melyeket korábban a vezéri szálláshelyek mellett építettek. Géza uralma biztosítására is épített ilyeneket, például „Koppány országa” körül. A katonai telepítések sorát megszakító útelzárós-várak épültek Kolon, Úrhida, Váty településeken, de olyan helyeken is, mint Pécsvárad, ahol a fejedelem udvarhelyeit őrizték. A vátyi várból később esperesség központja lett, éppúgy, mint Géza fejedelem kortársának tekinthető Patáról elnevezett várból (ma: Gyöngyöspata).
A vár a közeli udvarhellyel és vásárhellyel időleges politikai és gazdasági központja volt az alá tartozó társadalmi egységnek, nemzetiségi szállásterületnek. A váron és a nemzetiségi szállásterületeken kívül a vármegye szervezet előzményeként foghatók fel a harcos jobbágyok telepei is. E három elem többnyire keretül és központul szolgált István király vármegyéinek.

Pesty Frigyes írja "A várispánsági intézmény megteremtője Szent István, kinek szüksége volt arra, hogy a törzsnemzetségek szerkezetének felbomlása után saját hadihatalomra támaszkodhassék..."(20)
Várispánságok királyi alapítása fokozatosan még a XIII. század elején is történt, de tartozékaik, területeik elfogyása, elajándékozása folytán a XIV. században megszűntek.
(20. ábra)

István király államának legszilárdabb talpkövei a vármegyék voltak. A vármegyék központja egy-egy vár volt, élén a király képviselőjével, az ispánnal.
(21. ábra)
A vármegyék megszervezésének pontos dátumát semmiféle királyi oklevél nem őrizte meg.
István korából mintegy 48 körülhatárolt területtel rendelkező vármegyével számolhatunk, amelyek közül 24 határmegye volt.
A királynak hatalmas földbirtokai voltak, ezekhez tartoztak a várak katonaságát és a királyi udvarházakat kiszolgáló falvak.
A hadsereg - a társadalom módosabb rétegeinek a kiváltsága és kötelessége. E rétegből alakult ki a nemesség. A hadsereg keleti jellegű könnyű lovasság, majd később, nehéz fegyverzetű páncélos lovassággá alakult.

3. Az egyházalapítás, egyházi szervezet

A magyarországi latin rítusú egyház meghonosításában a legnagyobb feladatot István vállalta magára. Törvénykönyve szabályozta az egyház és a vallásgyakorlás rendjét. A hagyomány tíz püspökség alapítását kötötte nevéhez, a pécsi egyházmegyére 1009-ben került sor. A veszprémi egyházmegyét - amelyhez Somogy is tartozott, Géza fejedelem által alapítottnak is tartják.

Az első plébániák az ispáni székhelyeken létesültek. Nagyjából egy évszázad alatt alakult ki az ispáni székhely plébániájából a főesperesség, amely a vármegyei szervezettel szoros kapcsolatban állt.
1002-re felépült a pannonhalmi apátság, 1019-ben a zalavári, 1038-ban a pécsváradi, s a bakonybéli apátság. Majd a XII. században megjelentek a premontreiek, a ciszterciek és az egyházi lovagrendek. A XIII. században pedig a kolduló rendek (domonkosok, ferencesek) és a pálosok.
Istvánt 1038-ban Fehérvárott temették el. 1083-ban VII. Gergely pápa, fiával Imre herceggel együtt a szentek sorába iktatta.

A hittérítés eredményes munkája következtében fokozatosan jöttek létre a falusi egyházközösségek.
A misszionáriusok a vidéket járva hirdették az igét, az öregebbje latinul, a fiatalabbja magyarul énekelt, imádkozott. Az eredményes térítés következtében a hívek száma megkívánta, hogy imaházak, templomok is épüljenek, s helyben maradó papjaik is legyenek. Az imaházakat a király és a főurak kőből, téglából építtették. Másutt, igazodva a helyi építkezési szokásokhoz, fagerendából vagy gerenda vázzal megerősített döngölt agyagból készültek a falak. A tetőt rendszerint nád fedte, tornya kevésnek volt. A templomok helyét a felügyeletet gyakorló ispán és a pap jelölte ki, a földbirtok tulajdonosának hozzájárulásával. Sokszor a szerzetesek, akiknek a száma a pannonhalmi képzés alapján egyre nőtt, maguk is alapítottak falvakat, - a krónikákban "villae novae" - új falunak nevezett településeket a kiírtott erdők, lecsapolt mocsarak, szabályozott folyók, patakok mentén.

A latin rítusú egyházi intézmények mellett a bizánci görögkeleti egyház monostorai is jelen voltak az István kori Magyarországon. Annak ellenére, hogy István elismerte a római pápa főhatalmát, őt erősen vonzotta a bizánci kereszténység. Sok családtagjának volt görög keresztneve s anyja is e hitben nevelkedett. Épített is egy pazarul berendezett templomot Konstantinápolyban. Ennek azonban politikai okai is lehettek. Az országnak 971-től - Bulgária meghódításától - kezdve kétszáz éven át 1185-ig közös határa volt a bizánci birodalommal a Duna középső folyása és a Száva mentén. E tény szoros politikai és diplomáciai kapcsolatra késztette e kor magyar uralkodóit.
Politikai síkon a XI. századi Bizánc és Magyarország közötti szoros kapcsolatok bizonyítéka a Bizánctól kapott két korona. Az egyiket, általános vélekedés szerint, a bizánci császár küldte I. Endre királynak (1046-60) vagy feleségének. A másikat - amely a magyar királyok koronázási szertartásain használt "Magyarország Szent Koronájának" az alsó része - a tudósok többségének vélekedése szerint VIII. Dukász Mihály császár küldte I. Géza királynak (1074-77), aki házassága révén rokona lett a császárnak.
A XII. században bensőségesebbé váltak a kapcsolatok. 1104-ben a bizánci uralkodó császár Alexiosz fia feleségül vette I. László király leányát Piroskát, aki férje 1118. évi trónra lépésével Eiréne néven császárné, majd halála után a bizánci egyház szentje lett. Nyolc gyermeke közül az egyik fia I. Mánuel néven császár lett.
I. Mánuel 1163-ban udvarába fogadta II. Géza király fiát Béla herceget, eljegyezve lányával a trónörökösének nyilvánították. Ez azonban nem vált valóra s Béla, III. Béla néven Magyarország királyaként uralkodott (1172-96). Leánya Izsák bizánci császár felesége lett. III. Béla helyeztette a királyság címerébe a kettős keresztet és fizetési eszköz volt a bizánci aranypénz Magyarországon.(21)

Magyarország annak ellenére, hogy a nyugati kereszténységhez tartozott, számos tekintetben a nemzetek bizánci közösségének tagja volt.

A veszprémi egyházmegye

A XI. századi írásos dokumentumok alapján, valószínűleg a legősibb magyar egyházmegye a veszprémi. Első püspöke Domonkos "a magyarok püspöke" címmel. Az egyházmegyéhez tartozott Somogy megye teljes egésze is, de mint missziós területet akkor még a bencésekre bízták, akiknek Pannonhalmán volt az apátsága.
Az egyházmegye szervezete egyházi körzetekre oszlott. Főesperesi, esperesi hivatalokon keresztül kormányozták és működtették a templomokat, plébániákat. Az egyházmegye területén Szent Mihály, Szent István, Szent Jakab, Szent Lőrinc, Szent Adorján, Szent György és Szent Egyed elnevezésű templomok létesültek.
Az egyházmegye területén királyi, főúri és egyházi alapítású kolostorok is létesültek.
Tótszentgyörgy környékéhez a legközelebbi kolostoralapítás 1061-ben történt a Zselicségben lévő Szent Jakab hegyen Atha (Ottó) somogyi ispán jóvoltából. Felszentelésén, 1068-ban, Salamon király és Géza herceg is részt vett. Az alapítvány birtoklistáján ötvennégy falu, puszta neve van felsorolva.

1091-ben I. László (1077-1095 között uralkodott), a későbbi Szent László, Somogyvárott alapított kolostort, melynek felszentelésén is részt vett. Ide a franciaországi Saint-Gilles apátságból kért át szerzeteseket. Szent László a Szent István-i törvényekhez igazodott, de azokat kiegészítette. Szabályozta az egyházi ünnepek, búcsuk, zarándoklatok megtartásának és a templomok körüli temetések rendjét. Úgy látszik, a régi népvándorló ösztön még nem halt ki a vidéki lakosságból, ezért a király elrendelte az elvándorolt lakosok visszatelepítését a templomaik köré.

1237-ben még csak egy esperes volt Somogyban, 1240-ben pedig már két főesperes: a somogy(vár)i Jakab és a segesdi Germanus. Segesd királynői birtok volt. IV. Béla király a tatárok kivonulása után e birtokon veri fel udvarát és alakítja meg új kormányát.
Dél-somogyi létesítésű a babolcsai apátság, melynek eredetéről s viszontagságairól keveset lehet tudni: "Miután a magyarok elfoglalták Pannóniát, keletkezett a babolcsai apátság..."az apátságnak Somogyvár megyében több mint harminc falu sajátja, s ezek nevezetesebbjei: Babolcsa, Csokonya, Visonta, Újlak, Gergetes, Szt. György, Szt.Király...  (22)
Babócsa "A Tibold nemzetség ősi fészke, ahol a nemzetség Szent Miklós tiszteletére Szent Benedek rendű monostort alapított, mely egyúttal temetkezőhelyéül is szolgált."(23)

A pécsi püspökség, vátyi esperesség

István király alapította egyházak közül a pécsi püspökség kapta Pécs tágabb környékét. Az ettől K-re eső részt a pécsváradi bencés apátság, Ny-ra az Okor és Alma felső vízvidékét a székesfehérvári káptalan kapta. A XI. század második felére tehető a pécsváradi apátság drávai (Rád) és medvizi (Szigetvár) helységekkel történt megadományozása.(24)
Érdekes színfolt Váty (Nagyváty - Baranya megye) szerepe Tótszentgyörgy környékén. Eredetileg Vár és várispánság. Földvára a Fekete erdőben a dombtetőn ma is kivehető. 1238-ban a vár jobbágyait említi oklevél, az 1270-es években pedig a vátyi lövőket. A vár birtokai a vár közvetlen környékén terültek el. Lehet, hogy Váty is elindult a zárthatárú megyévé válás útján. A tatárjárás Tótszentgyörgy környékén - Segesd mellett - közvetlenül érintett és írásbelileg felsorolt legközelebbi településeként Vátyot érintette. Székelylövőit - várvédőit - a tatárok lenyilazták. A tatárjárás után (1241-42) a vátyi várispánság megszűnt, beolvadt Baranya vármegyébe.(25)
Egyházi közigazgatási egységet alkotott a pécsi püspökség ún. vátyi esperessége (1217, 1249, 1276), mely a XIV. sz. elejétől már pécsi esperességként szerepel.
Váty várispánság, megye jellegű kerület, esperesség székhelye, a kiváltságos székelylövők központja és lakhelye volt. A vátyi székelyek száma 400 háznépre tehető és az Okor és Almá(s) folyó mellékének falvaiban lakhattak. A székely ispánság megszűnését a tatárjárásnak kell tulajdonítani, Váty parochiában fekvő Alma birtokot (Alma mellék, Almatő) is székelyek, majd nemesek lakták, akiknek öröklött birtoka volt Hoboly (1260, 1313). Ez is bizonyíték arra, hogy a nemesi birtokok és az egyházi érdekek határa nem egyezett meg a mindenkori vármegye határával.

Külön kell megemlékezni Tótszentgyörgy és környéke történetében szerepet vállaló Szigetvár történetéről. Bél Mátyás jegyezte fel Compendium Hungaricae Geographicum című művében:...Szigetváron prépostság létezett. "Praepositura de Insula Lasari" czimen"(26)
"...a szigetvári monostor a premontrei szerzetesek birtoka volt."
"Pázmány Péter szerint a szigetvári premontreiek a Turóczi prépostság fiókját képezték..."(27)
A turóczi apátságot IV. Béla 1262-ben alapította. Német szerint Szigetvár régi monostorának szerzetesei főleg lelkészi teendőkkel foglalkoztak, de iskolájuk is volt, amelyben a környéki kisnemesek fiait oktatták.
Német feltételezése szerint Szigetvártól északra fekvő vidéken "Szentmárton és Zsibót között" valamint Szigetvártól nyugatra - jó mélyen benyomulva Somogyba ... a szigetvári monostor buzgó szerzetesei működtek..."(28)
Ezt támasztja alá Princz Gyula leírása: "...Igen nagy területet foglalnak el a XI. században az egyházi telepítések. Különösen Győr, Veszprém, Zala, Somogy drávai vidéke és Baranya nyugati fele alkot egy olyan övezetet, melyen a szentre vonatkozó helynevek gyakorisága egyházi alapításokra utal. Még most is keresztültükröződik a XI. századi településtörténeti térképen, hogy a Buda-Mór-Győr-Magyaróvár-Kapuvár-Vasvár-Csurgó-Barcs-Dombovár helyekkel megjelölt vonalon belül a nemzetségi szállásterületek uralkodtak, közöttük igen kevés szentes nevű hely volt, de annál több a faluszegény terület.
A szentes nevű helységek által elfogadott terület ide is benyomul ugyan, de azért nagyjából azt mutatja, hogy földjei a gyepü népekéből lettek kiszakítva."(29)
Közel nyolc évszázad múltán, 1978-ban Molnár Imre írja: "Szigetváron először a benczések, majd a premontreiek telepedtek meg, III. Béla idején görög kereskedők, IV. Béla idején idegen kézművesek jelentek meg Szigetváron. A mai vár területét Lázár szigetnek nevezték. A várat szigeti Anthienius alapította és egy kisnemesi család –a Szigeti - birtokolta.(30)

A XIV. század végére az Esztergomi Érseki Tartomány részét képezte a Veszprémi Püspökség, amelynek Somogyban két főesperessége volt. Az egyik a Segesdi, a másik a Somogyi Főesperesség volt. Segesd a nevét Segösd megyétől kapta, közönséges értelemben nem volt vármegye - írja Ortvay - "mintsem inkább a magyar királynék fenntartására rendelt vidék volt. Ebből folyt jövedelem fedezte a királyné udvartartásának költségeit, úgy mint azt a Csepel sziget, az erdélyi Beszterce, Pilis, Pozsega megye s egy időn át a Szepesség jövedelmei tették."(31)
A Somogy Főesperesség a megye nagyobb részét fogta át. Hozzá tartozott a szigetvári járás, közte Tótszentgyörgy és környékének nagy része is.

4. Gazdaság és társadalom

A birtok tagozódás meghatározó eleme a gazdaságnak, de főként a hatalomnak.
Az ország területének döntő többsége a király kezében volt, mely az egykor betelepült törzsi területek mintegy kétharmadának elvételével alakult ki. Majd tovább gyarapodott az államhatalomnak az ország peremkerületére történt kiterjesztésével és a hajdan lakatlan gyepün túli vidékekkel is.

A királyi birtok egy része várbirtokként, élén a várispánnal funkcionált, másik része szerte az országban lévő udvarházakból és területekből álló udvari szervezetként működött. A vármegye ispánja földesúri, bírói, közigazgatási jogkört gyakorolt.

Az egyházi szervezet kiépülésével egyidejűleg döntően a király adományaiból kialakult az egyházi birtokok rendszere.

A külföldről bejött előkelők birtoka kizárólag királyi adománybirtok volt.

A világi magánbirtokok a király által meghagyott törzsi, nemzetiségi birtokokból vagy királyi adományból keletkeztek.

A birtokrend kialakulása lehetőséget teremtett a gazdasági módok és formák stabilizálására, sőt fejlődésére. A letelepedéssel és a lakosság számszerű növekedésével előtérbe került a földművelés. Az eke és az ökörfogatok világa a kötött talaj, a füves területek, legelők feltörésére adott lehetőséget. A "vad talajváltás", az állatok által trágyázott területek kimerültségig tartó művelése, majd más területtel való felváltása, nagyobb termést eredményezett. A XIII. századtól megkezdődtek az erdőirtások is. A rideg állattartást folytató törzsek vándorló életmódja után a templomok köré települt s ezáltal földművelésre áttért életmód, magával hozta a tartós letelepedés szükségességét. A nemez sátor mellett elterjedt a téli szállásnak használt földbe süllyesztett ház, majd a kétosztatú vert és döngölt agyagú, felmenő falu ház. Fában bővelkedő vidéken a fa-, hegyvidéken a kő volt az építő anyag.
A földművelés, az állattartás mellett különböző speciális szakmák is elterjedtek: kovácsok, ácsok, kenyérsütők és mások.
A királyi joggal fenntartott majd áruba bocsájtott vagy adományozott vásárjogok a belső és külső kereskedelmet fejlesztették. A vásárok - a pénz közbejöttével - egyre nagyobb szerephez juttatták a többlettermékek cseréjét, az úthálózat kialakulását, a fejlettebb eszközök és technikák megismerését és elterjedését, s a különböző szakmák további specializálódását.
(22.ábra)

Falvak

A falvak nagysága részint a természeti környezet adottságaitól, részint más tényezőktől függően változatosan alakult. A régészeti ásatások szerint az Árpád-kor második felében egy falu átlagosan 20-40 háznépet, családot, azaz 100-200 fős népességet foglalt magába. De ennél sokkal kisebb települések is voltak. A házak nem szigorú rend, hanem ötletszerű elhelyezés szerint épültek, olykor nagyobb távolságra álltak egymástól. A házak között gazdasági épületek állhattak. Kevés templom volt. A falu temetője a templomkertben vagy a település közvetlen közelében helyezkedett el.

A XIII. század végére már nem mindenütt állt rendelkezésre szabad földterület, ezért a határhasználat formája is változott. Szabályozott talajváltás-rendszer alakult ki a falusi földközösség létrejöttével , amely évente jelölte meg a családok számára, a jobbágytelek megjelenésével párhuzamosan, a szántókból és a határ más részeiből (rét, legelő, erdő stb.) való részesedés jogát, illetve mértékét.
A telek a jobbágyparaszt önálló komplex gazdaságát, termelésének alapvető üzemszervezeti formáját jelölte. A jobbágytelek magába foglalta a jobbágy lakóházát, az udvart a gazdasági épületekkel, kerttel, vagyis a belsőséget. A telek tartozékai a falu határában terültek el: az évente újra osztott szántó, rét, és a falu lakói által közösen használt erdőből és legelőből való részesedés. A telek a földesúr tulajdona volt, ám a jobbágy birtokolta. Használatáért adózott a földesúrnak.(32)
Idővel a telek a jobbágy családjában örökölhetővé vált.
A XIII. sz. első negyedében formálódott ki a királyi szerviensség, amelybe tartozók valós helyzetükből ítélve közelebb álltak a parasztokhoz, mint a világi előkelőkhöz. Ezek az Aranybullában (1222) rögzítettek szerint adómentességben részesültek, szabad végrendelkezési just nyertek, mentesültek a megyés ispánok joghatósága alól, végül pedig a király külföldi hadjáratain csakis az uralkodó költségén tartoztak hadba vonulni. Mindezek sarkalatos nemesi jogokat biztosítottak a királyi szervienseknek, akik a „király szolgái” – királyi vitézek voltak.

 
Városok

A XII. század folyamán kialakult igazgatási központok, a királyi, püspökségi és megye-székhelyek tekinthetők városoknak. A királyi székhelyek - Esztergom és Székesfehérvár - álltak a várossá fejlődés élén. A külföldi kereskedőkre megállapított útikényszer miatt a nemzetközi kereskedelem magyarországi központja Esztergom lett, áru megállítási joga volt. Itt vertek először pénzt és itt is váltottak. A legrégibb magyar városi kiváltságot a fehérvári jog testesítette meg. Székesfehérvár fontos útvonalak csomópontjában feküdt. Óbuda, mely fontos szárazföldi és vízi utak metszéspontjában volt, szintén várossá lett.

A XIII. század folyamán új városok jöttek létre és kiváltságokkal rendelkeztek, amelyek gazdasági, bíráskodási és egyházi területre terjedtek ki. Heti vásártartási joggal rendelkeztek, mentesültek a földbér fizetés alól, s lassan maguk gyakorolták a földesúri jogokat. Joguk volt a bíróválasztásra és a szabad plébánosválasztásra.
Jelentős városok a fontos kereskedelmi utak mentén, a határvidékhez közel és az eltérő tájegységek találkozási pontjainál alakultak ki.
(23.ábra)

Az Árpád-kor végére a tatárjárás múltával a belső-külső harcok csökkenésével megszilárdult a megyei szervezet, amely először a Dunántúlon, majd az egész ország területén mint nemesi megye élő valósággá vált.
(24. ábra)

5. A magyarság legsikeresebb uralkodó dinasztiája

A magyarság története legsikeresebb dinasztiájának az Árpádok dinasztiáját tartjuk. Nevét a 895-900 táján a nagyfejedelmi tisztet viselő Árpádtól nyerte. Első fejedelme Álmos a IX.sz. második felében szerezte meg a magyar törzsszövetség feletti főhatalmat, s tartott az utolsó tagjának III. Andrásnak 1301-ben bekövetkezett haláláig.
E mintegy 450 év alatt 26 Árpád-házi fiági uralkodót ismerünk, köztük öt nagyfejedelem, 21 pedig király volt. Fiágon az Árpád-ház három tagját - I. Istvánt és fiát Imre herceget, és I. Lászlót - szentté avatták.
Az Árpád-ház női tagjai közül ugyancsak háromnak - II. András király leányának Erzsébetnek és IV. Béla király leányainak Kunigundának, más néven Kingának (Kingát 1999. június 16-án II. János Pál pápa szentté avatta - szerző megjegyzése), és Margitnak - jutott ez az elismerés.(33)
(25. ábra)

6. Tótszentgyörgy és környéke az Árpád-korban

A népesség

A dél-somogyi terület - Tótszentgyörgy és környéke - természeti adottságainál fogva alkalmas volt földművelésre, állattenyésztésre, vadászatra és halászatra egyaránt. E terület hatalmas, többnyire összefüggő erdőségei a legeltetés-makkoltatás, vadászat, vadgyümölcsök (vadalma, vadkörte, berkenye, som, áfonya stb.) gyűjtésén kívül az épület- és szerszámfa előállításnak, s a tüzelőszerzésnek a lehetőségeit is kínálták.
A bővizű folyók: az Almás és a mai Gyöngyösök elődjének nevezett Okor nemcsak ivóvizet adtak, hanem a vízi közlekedés és szállítás, halastavak létesítésének feltételeit is megteremtették. A tavaszi áradások miatti dús füvű legelők a "szarvasmarhák", "igás ökrök", "hízott ökrök", "legelős marhák" ("..."szavak Árpád-kori nyelvtörténeti emlékek) tartásának kedveztek.
Ezért a terület valószínűleg nemcsak az i.e. 1500 évvel, a mészbetétes kerámiák népe által volt lakott, hanem a római korban és az azóta eltelt időben is, amint ezt Szeghalmy írja: "A földből kikerült leletek...germán - szármenti elemek, hunnok és avarok itteni lakozását igazolják."(34)
Bár a nagyforgalmú római katonai és kereskedelmi útvonalak e területet csupán érintették, mégis feltételezhető, hogy az általános fejlődéstől nem maradt el. Tótszentgyörgynek és környékének is megvoltak a közösségi életet jellemző szervezetei, rituális, vallási közösségi helyei, valamint az árucserét, kereskedelmet elősegítő vásárhelyei, ahol fém-, bőr-, textiláruk, bor, hal, só, gabona, állat cserélt gazdát. A XIII. sz. második felében IV. Béla és utódai alatt kerültek forgalomba az értéktartó ezüstpénzek.
A XIII. század egyik legfontosabb gazdasági változása, hogy a földesúr magánbirtokára a nagybirtokra, uradalomra (prédiumra) épülő gazdasági termelő, munkaszervezet felbomlott s vele párhuzamosan önálló parasztgazdaságok alakultak, kezdetben földesúri tulajdonnal és hatalommal. Ezek először a Dunántúlon jobbágytelekként, belsőségként (curia, mansus sessió) a jobbágy állandó használatába mentek, családjában örökölhetővé váltak.
Ez az átalakulás a patai-szentgyörgyi uradalomnál is - amelyet 1283-1345. évek között prédiumként jeleznek a feljegyzések - bekövetkezett.(35)
A lakosság számát illetően nincs hiteles adatunk, csupán számarányára következtethetünk az országos számarányok alapján. E szerint az ország honfoglaláskori népessége az Árpád-kor végére három-négyszeresére növekedett.(36)   Ezért e területen is megkezdődött az erdők irtása, szántókká alakítása.
A honfoglaláskori magyar nemzetiségi szállásterületek aránya - Hóman Bálint szerint - a Dunántúlon (melyet a legerősebben szálltak meg a honfoglaló őseink) alig érte el a terület egyharmadát. Viszont a királyság kezdetén "a Buda-Mór-Győr-Magyaróvár-Kapuvár-Vasvár-Csurgó-Barcs-Dombóvár helyekkel határolt területen belül a nemzetiségi szállásterületek uralkodtak...(37)
Az e vonalon kívüli területen az úgynevezett "gyepü népek", a behódoltatott népek, a bevándorló jövevények voltak a meghatározók. A magyarság érintetlenebb maradt az említett vonalon belül s kevertebb azon kívül. De azért nagy volt a keveredés a nemzetségi szállásföldeken is.
A kalandozások korában keleti szokás szerint rengeteg hadifogoly, rabszolga került oda (erő, ész, szépség alapján válogatottak). Volt köztük német, olasz, görög, francia, akik nemcsak vallásukat, műveltségüket hozták magukkal, hanem fajtájuk jellemzőit is. "Nem csoda, hogy a honfoglalók már csak a gerincét alkották az Árpádok alatt teljesen egységbe forradt nemzetnek... A honfoglaló törzsek tíz-húsz nemzedék után már elfelejtették törzsi származásukat..."(38)
Igen nagy területet foglaltak el a XI. században az egyházi telepítések. Különösen Győr, Veszprém, Zala, Somogy drávai vidéke és Baranya nyugati fele alkot egy olyan övezetet, melyen a Szentre vonatkozó helynevek gyakorisága egyházi alapításokra utal.(39)
Tótszentgyörgyön és környékén is fennáll a valószínűsége annak, hogy a kevés számú honfoglaló magyarság szláv és német lakosságot, valamint maradványként avar és más néptöredékeket is talált, akik ekkor már állandó falutelepülésben élhettek, szilárd, bár szegényes lakóépületeikben.
Az állandó településre a falu elnevezést használták sokszínű átmenettel - állandósuló nomád téli szállás, tanya-bokor, agrárfalu - ahogy Európa-szerte e településeket említették. A falu fokozatosan veszi fel a feudális korszak közös alapvonásait: "...egyszerre települési forma, gazdasági szervezet, társadalmi képlet és jogi közösség..."(40)
Az Árpád-kor kezdetén csak kétféle háztípusa volt a magyaroknak: a sátor és a putri. Ottó püspök, aki ekkortájt áthaladt Magyarországon írja: a magyarok lakásai nádból, ritkán fából, még ritkábban épültek kőből."(41)
Az itt talált lakossággal való keveredés folytán a családok lakóhelye a kerek sátor vagy sövényházból a korai keresztény időhöz kötődő, XI-XII. századi négyszögletes 3-4 x 4-5 méteres félig földbesüllyesztett, majd föld fölé oldalfalakkal épült házzá fejlődött.
A fával vetélkedő, minden időkben használatos építőanyag a tégla volt. Használták a téglát a rómaiak éppúgy mint az üveget, de készítési módját elfelejtették, és a magyarok is csak a XI. század óta használták. Kőépület alatt a kőből és a téglából épült épületet egyaránt értették.
A sátor a "téli" lakóház mellett sokáig "nyári" szállása maradt a magyarságnak. A benne lévő tűzhely, és konyhának e vidéken sok háznál mára is fennmaradt kedvelt utódja, a háztól külön épült "nyári konyha."
A régi otthonok szíve a tűzhely volt. Ez szolgáltatta a fényt, a meleget a főzéshez-sütéshez, s télen elviselhetővé tette a hideget. A tüzet acéllal csiholták. A "tűz-ütő" szerszámokat a honfoglalástól kezdődően ismerjük.
A tűz vigyázása fontos volt. A tűzvigyázónak Szent István törvénye megengedte az istentisztelettől való távolmaradást.
A X-XIII. századi lakosság viszonylag csekély számát nemcsak a belső és külső harcok, hanem a járványok is tizedelték. 1224-ben Bizánc felől indult a pestis járvány. Végigsepert Magyarországon, 1225-ben már német és francia földön tombolt. 1226-ban ökrök, tehenek, disznók, kecskék hullanak el állatpestisben. 1270-ben , majd 1384-ben pestis járványok, 1453, 1466, 1482, 1510. években pestis- és kolerajárványok pusztítottak.
A régészeti leletek között talált orsógombok éppúgy lehettek halászhálók, mint a szövőszékek nehezékei.
Tótszentgyörgy környékének "ásott" X-XI. századi régészeti emlékeiként tartjuk számon a Szigetvár környékén talált kard leletet, a Nagyvátyon, földmunkával megbolygatott sírokból származó leleteket. Külön említésre méltó az Árpád-kor idejéből, Merenye elpusztult románkori templomából származó nagyobb méretű kereszt, melynek aranyozott, zománcdíszes corpusa a XIII. században a franciaországi Limoges-ben készült.(42)    Most a pécsi Archeológiai Múzeumban látható.

Törzsfők és nemzetségek

A honfoglalással a törzsek és nemzetségek az elfoglalt vagy felosztott területet megszállták. Györffy György szerint Árpád fejedelem Pécs körül ("itt volt a nemzetségfő, törzsfő vagy fejedelem vára") (43), Csánky szerint a mai Székesfehérvár tájékán ütötte fel sátrát.(44)    Szerinte Árpád harmad nemzetsége nevét őrzi Fajsz (1239 - Tolna megye) és Juta (1284 - Veszprém megye) helységnév.

Tótszentgyörgy környékét a Dél-Somogyban megtelepült nemzetségek érinthették, bár később nem e nemzetségek leszármazottai birtokolták. A X. század közepétől Somogy megye területe feletti uralmat a Bogát-Bulcsu vezérektől a Tarhos-Tormás Árpád-házi ág vette át.

Bulcsu vezér emlékét őrzi a Vérbulcs nemzetség, amely egyenlő a Lád nemzetséggel. Az 1389-1495. évi oklevelek szerint a Barcs környékén létezett Bulcsu falu őrzi Bulcsu vezér emlékét.(45)

Bogát vezér nevét - aki Anonymus szerint Bulcsu atyja volt - Bogát falu (Felső- és Alsóbogát puszta) őrizte meg Somogy megyében.
A Bulcsu-törzs "...főnökeinek nagy szerepük volt a X. században. Ebből a törzsből származhatott Koppány is, aki a X. század végén e törzs vezére volt..."(46)  Ebbe az érdekkörbe tartozhatott Botond törzse is.

Botond törzse Szigetvár környékét ülte meg.(47)    Szeghalmy Gyula erről így ír: "...A X. század Botond törzsét találja a területen, melyre már előzőleg erőteljesen kisugárzott a közeli Pécs magas kultúrája, úgy hogy itt biztos talajra talált a XI. század templomok-monostorok építésében megnyilatkozó mozgalma..."(48)  Feltételezhető, a Botond szállásbirtokához tartozó Szentgyörgyön és környékén a hittérítés a bizánci evangelizáció alapján történt.

"Négy nemzedéket ismerünk, amely nemcsak nemzedékeken át birtokos volt a Somogy vármegyében, de innen is eredhetett ...E nemzetségek a Bő-, Győr-, Rád- és a Tibold-nemzetség. A Győr-nemzetség őse Atha nádorispán lehetett, aki 1068-ban alapította a Zseliczszentjakab apátságot, amelynek már 1243-ban is több ága volt... a helység közös kegyura... E nemzetség további Somogy vármegyei birtoka (a Kálmáncsehitől északra eső) Besenyő (1213) Nágocs és Andics (1208-1290) valamint Gyarmat (1272-1296)."(49)

A Győr-nemzetség Szenterzsébeti ágának története "jóformán egyedül a Szigetvártól északra eső (Somogy megyei) Basal falu körül forog. E falut 1217-ben Endes fia II. Péter vette. Volt része benne I. Péter leányának Jechának is...Basaltól délre, a Dráva jobb partján ez ágé volt a hatalmas nováki uradalom fele.
...1302-ben történt az is, hogy a Rátot nemzetség három ágának tagjai (Pásztohy, Feledy és Putnoky) a patai uradalmukhoz foglalt Basal nevű falut visszaadták jogos tulajdonosának, a Győr nemzetségnek.”(50)

A Tibold-nemzetség Géza fejedelem idején költözhetett be Somogyba, "korán szerezhette a drávamenti birtokokat s ezek központját Babócsát, ahol szent Miklós tiszteletére benczés monostort emelt.(51)
A Somogy megyébe betelepült nemzetségek közül megemlítjük a Pécz-nemzetséget, amely alapítójának ivadékai egykor hazánk vezérlő férfiai lettek s a béke és had terén egyaránt kiváltak.(52)

A Pécz-nemzetség legmagasabbra emelkedett ága Marczaliak néven jelent meg Somogyban. Egyenes őse Gergely szerezhette a marczali uradalmat 1309 körül, melynek birtoklásáról fiát Joachimot már Marczalinak nevezték. Később szerezték Lábod, Köröshegy, Segesd, Somogyvár, Babócsa, Zákány, Pata birtokokat.(53)   Mérhetetlen nagy vagyonuk része volt Tótszentgyörgy és szűkebb környéke is.

A Hahót nemzetség a segesdi kerületben 1277-ben nyeri el a két Dobszát az idősebb Erzsébet királynétól.

A Monoszló nemzetségé 1231-ben Basal, Kaposvár.

A Rátot nemzetség Roland (nádori) ága már 1283 előtt bírja Patát, Szentgyörgyöt, Lápát.(54)
A Rátot (Ratold, Rathold, Ratholth) nemzetség - Kézai Simon krónikája szerint - Kálmán király Nápoly mellől származó feleségével, Busillával költözött Magyarországra. I. Rátot 1203-ban somogyi ispán.(55)    Feltételezhető, hogy I. Rátót szerezte meg a Pata és Szentgyörgy birtokokat.
A Rátot nemzetség úgynevezett Nádori-ága, két évszázad alatt négy nádort adott az országnak.
A Rátot nemzetség négy ágra oszlott: Paksy, Pásztohy, Feledy és Putnoky alágra. Hosszú ideig közös birtokaik voltak, mígnem 1283-ban a király előtt megosztották birtokaikat. Több nemzedék birtok-osztozkodása folytán Pata, Szentgyörgy és Feled II. Lesták fiainak, a Feledy alágba tartozó Lorántnak (1275-1307 között nádor) és I. (Vak) Dezsőnek (1275-1308 között borsodi és gömöri ispán) jutott, míg Putnok és Presztaújlak a Putnoky alágé, I. Olivér fiaié lett.
1280-ban az egresi monostor megvédéséért a lázadó kunok ellenében, 1281-ben Geda vár megvívásáért, 1282-ben pedig a hódtavi csatában tanúsított hősiességért "...méltán megérdemelték a kapott ...patai meg szentgyörgyi uradalmak fölött nyert szabad ispánságot."(56)
Eszerint Csánky Dezső által azonosított Pata és Szentgyörgy a Szigetvár melletti ma is meglévő települések előd településeit takarja.(57)

Az egyház törvényei és az egyházszervezők

I. István király a Koppány, somogyi ispán, feletti győzelme után - apja Géza fejedelem által - 996-ban létesített pannonhalmi kolostort - mivel a harc előtt Anasztáz, a pannonhalmi apát "vigasztalta" - tovább gazdagította. Neki adta "örök időkre Koppány, a somogyi ispán területének, javadalmának minden tizedét(58) - de oly kiterjesztéssel, hogy azt "minden termesztvényüktől, gabonától, munkától, sőt még gyermekeiktől is adják, úgy, hogy akinek tíz gyermeke született, a Szent Márton monostorának (Pannonhalmi apátságnak) volt kénytelen átszolgáltatni. E tizedik gyermek volt, mintegy váltság az egész somogyi nép szolgaságáért."(59)

István király, de utódai törvényei is szigorúan intézkedtek a római rítusú keresztény vallás felvétele és a vallási rend megtartása érdekében István törvénye(60) szerint:

- Bárkit is, aki az Isten kezét megvetendőnek véli - közösítsék ki.

- Tíz falu építsen egy templomot, amelyet két telekkel (szálláshely, ház, házhely) ugyanannyi rabszolgával lássanak el, lóval és kancával, hat ökörrel, két tehénnel, 30 aprójószággal (II. törvénykönyv 1030-1038 között).

- Ha valamely hívő személy valakit vasárnap ökrökkel lát dolgozni, vegyék el tőle az ökröt és adják a várnépnek (a várban katonáskodó nép) elfogyasztásra...ha pedig valaki más szerszámokkal dolgozik, vegyék el tőle a szerszámokat és ruháit, amelyeket - ha akarja - bőrével megválthat.

- Ha valaki a hatalmasok közül hitét megszegve, szívét bemocskolva, s esküjét megtörve, hitszegés bűnét követi el, az esküszegésért keze elvesztésével fizessen, vagy ötven tinóval váltsa meg kezét. Ha pedig a népből való ember hitszegő lesz, keze levágásával bünhődjék, vagy tizenkét tinóval váltsa meg azt és böjtöljön, ahogy az egyházi törvények rendelik.

- A papok pedig és az ispánok hagyják meg az összes bírónak(61)  hogy ezek parancsára vasárnap mindenki menjen templomba, öregek és fiatalok, férfiak és nők, kivéve azokat, akik a tüzet őrzik. Ha pedig valaki amazok hanyagsága folytán nem (tűz-) őrzés végett marad otthon, az ilyet verjék meg és nyírják le.

- Ha valamely szabad ember .. másnak a rabszolganőjét választja feleségül ... örökös rabszolgaságra vettessék.

Az I. László korabeli egyházi zsinat 1092. évi határozata szerint minden évben 25 szent ünnepe mellett az egyházközösség saját védőszentjének és egyháza felszentelésének napját is meg kellett ünnepelni.(62)    Törvénye előírta, ha a falubeliek elhagyják templomukat - királyi hatalommal kényszeríttessenek vissza.
Kálmán király 1100 körüli törvénykönyve előírta, hogy "... A keresztények temetkezési helyei csak a templomok körüli térségben lehessenek."(63)
Ugyanakkor törvénye tiltotta, hogy a falu, ha templom van benne, messze távozzék attól.

Tótszentgyörgy környéke a római hitre térítés vagy a bizánci hitről való áttérítés és a vallási szervezeti rend szerint a veszprémi püspökséghez tartozott, azonban a vallási törvények betartatását, az egyházi adó beszedését a pannonhalmi Bencés rendi apátság gyakorolta.
A környéken két Bencés rendi apátság működött: az egyik a Kaposvár melletti Zselicszentjakabon, a másik Szigetvár mellett, az Almás folyón túl, a Baranya megyei Pécsváradhoz tartozó Medvizen, melyet 1050 és 1100 között a király adományozott, s "Medviz" nevet kapott.
"A...monostor(ok) lakóinak első feladata az lett, hogy a kereszténységre térítsék az ősi hitéhez mereven ragaszkodó somogyi népet"(64)

A rendelkezésre álló forrásmunkák alapján összegezhető: a legnagyobb valószínűsége annak van, hogy Tótszentgyörgyön és környékén a római vallású hittérítők és egyházszervezők a pannonhalmi bencés apátság magyar vagy idegenből jött szerzetesei voltak.
Ők voltak azok, akik az imahelyeket, az egyházakat elnevezték és működtették - természetesen a mindenkori földesúrral egyetértésben.

Kristó Gyula szerint Szent István uralkodásának vége felé tíznél több falunak nevezhető emberi közösségnek lehetett egy temploma, míg az Anjou-kor első harmadában az 1332-37. évi tizedjegyzék figyelembevételével minden tíz falu közül alig négyben állt templom. Természetesen ez vidékenként eltérő volt. (A Felvidéken Árva megyében kilenc falunak volt egy temploma, Székelyföldön tíz település közül egyben nem volt templom.) (65)
Dunántúlon minden falunak lehetett imahelye. Egy egész falu hetenként más településre küldése misére - elképzelhetetlen. Ezért is az egyházalapítás és az első imahelyek építése Tótszentgyörgyön és környékén a XI. század közepén megtörténhetett, de a XI. század végéig mindenképp befejeződött.
Bizonyos esetekben az egyházszervezők hiánya és a növekvő településszám hosszabb időszakra elhúzódó egyházszervezést feltételez. Az sem ismert, hogy hol voltak római vagy bizánci vallású körzetek.(66)
A keresztény hitre való térítés módszere kezdetleges és erőszakos is lehetett a magyarság körében, de feltételezhető annak kényszer nélküli természetessége is, mivel az itt talált szláv, német és más nyelvű lakosságmaradvány már korábbi időben, a magyarok honfoglalása előtt  a karolingok uralma és a salzburgi érsek fennhatósága alatt megismerkedett a római kereszténységgel és leszármazottaik révén a római keresztény vallást gyakorolhatták. Hogy hol és mikor épültek templomok, értékelhető adatok nincsenek.

Templomok és templomnevek

Magyarországon a kereszténység felvételének kezdeteitől fogva, tehát a X. század végétől, a XI. század elejétől megfigyelhető az a Nyugat- és Délnyugat-Európában már általános szokás, hogy a templomokat, monostorokat egy égi patrónus, szent tiszteletére állítják.
E szokás hazai elterjedésében - Benkő Lóránd szerint - feltétlenül a magyarok megtérítésében jelentős szerepet játszó itáliai és délszláv (horvát és szlovén), német és talán cseh papok missziós munkájának eredményét kell látnunk.(67)

A középkori településeken különleges szerepet töltöttek be az egyházi épületek. A legelterjedtebb épülettípust egyháznak, ecclesianak hívták, amelyen anyaegyházat, parókiás egyházat vagy plebánia templomot értettek. A templom szó csak a XV. században, de inkább a XVI. századtól terjedt el. A templom, amely a felszínből kiemelkedő ponton nyert elhelyezést, gyakran települést vonzott maga köré, itt volt a helyi és távolabbi vidékek lakosságának közéleti színtere. A templom védőszent ünnepét, búcsú ünnepeket, vásárokat itt rendezték. Törvényeket itt hirdettek ki, kereszteltek és templom köré temették halottaikat. Veszély esetén védőhelyül is szolgált.

A templomépület anyaga a templomot fenntartó gazdagságától, s a terület természetes alapanyagaitól (föld, fa, kő) függött.

A templomok építését a templomok elnevezése illetve védőszentjének kiválasztása követte. E cim megválasztása a hittérítőktől, a hithirdetőktől, a templomalapító egyház képviselőjétől, a magánalapítású templomoknál az alapító földesúrtól, vagy ritkán a falu elöljáróságától és a néptől függött.

A helységnevek keletkezésére vonatkozó megbízható adat a korabeli forrásokban alig található. A magyar településtörténeti kutatás a falunevek burjánzását, tömeges szaporodását a XIII-XV. századra teszi, s a jelenséget kapcsolatba hozza több tényezővel, úgymint a lakosság természetes szaporodásának Európa-szerte tapasztalható növekedésével, az élelmiszertermelés bővülésével, a nemzetségek tagjainak gyarapodásával és emiatt "a nemzetségi birtok megosztásának szünetet nem ismerő folyamatá"-val.(68)    Viszont számtalan esetben az is előfordult, hogy a település neve felveszi a templom védőszentje nevét, kiszorítva ezzel a nem keresztény településneveket.

Györffy György történész szerint gyakran egyházi adományozások a védőszent részére történtek, s ilyenkor a birtokos a védőszent lett, kinek neve így válhatott helységnévvé. Valamilyen motiváció révén ez történt a "Szent György" névnek nem csak templomcímként de településnévként történt használatával. Tótszentgyörgy esetében is a Szent-György nevét viselő templom átadta nevét az állandó településnek. Ezért többek között a Szent-György település név eredete görög (bizánci) és római rítusú egyház eredetére egyaránt utalhat.

A Szent György név eredete

A történetírás szerint Szent György időszámításunk szerinti IV. században, vértanuként halt meg Krisztus hitéért. Egyesek szerint katonatiszt volt, mások szerint Kappadókia püspöke, majd még mások szerint Dadiánosz perzsa király vagy Diokletiánus római császár üldözöttje.
A világon szentként tisztelik.
Tény, hogy már a IV. századtól él a Szent György kultusz. Szíriában temploma van.
Egyiptomban 40 templom és kolostor viseli nevét. Konstantinápolyban a császár építtetett a szentnek templomot. Mainzban bazilikát emeltek tiszteletére. Rómában az V. századtól volt saját nevű temploma.
A görög egyházban a nagy katona-szentek közé tartozik, akiket "nagy vértanú" névvel illetnek. Az 1222. évi oxfordi zsinaton az angol királyság oltalmazójává nyilvánították. Itt 160 templom viseli nevét.

Szent György a középkorban nemcsak a lovagi- és nemesi rend szentjeként tisztelt, hanem a nép szentje is mint segítő szent. A sárkányölő Szent György a lovak és az állatok védőszentje. A hit szerinti ünnepe április 23-án, 24-én van, hogy megkeresztelhesse a tavaszkezdet számos ősi népszokását.
Rómában Szent György ünnepét 683 óta minden év április 23-án tartják.

A sárkányölő legenda eredete ekként szól: "Silena város közelében lévő tóban egy mérges sárkány élt. A lakók naponta két juhot adtak neki, de amikor a juhok elfogytak emberéletet követelt. Sorsot húztak az emberek, ki legyen a következő áldozat. Amikor a királylány, akit a Sors a sárkánynak eledelül ítélt, a tó partjára ment ...éppen arra járt Szent György a lován. Megforgatván kardját a sárkányban, azt a királyhoz kényszerítette. A király szavára az egész város hitre tért és megkeresztelkedett. György a sárkányt megölte. E helyütt templomot emeltek, ahol gyógyító forrás fakadt."(69)
A legenda szép, Tótszentgyörgyön, elődeink még a XIX. században is hitték és terjesztették, hogy Szent György lovagjai alapították a falut.(70)

Mivel Somogy megye a X. század elején a bizánci kapcsolattal és kereszténységgel is bíró Bogát-Bulcsu vezérek hatalmi területéhez tartozott, 955 után pedig Tarhos-Tormás Árpád-házi ág vette át a terület feletti hatalmat, lehetséges a Szent-György titulusú egyházak bizánci volta, amelyből Somogyban huszonkettő volt található.

Mindezek alapján feltételezhető Szent-György egyház és település, vagyis a mai Tótszentgyörgy elődjének X. századi Géza fejedelem kori bizánci (görögkeleti) evangelizációja és e korból származó léte.

Ha viszont a Tót-Szent-György település Szent István korából származó, római rítusú keresztény egyházalapításon nyugszik, akkor a település a XI. század második felében keletkezhetett.

Tótszentgyörgy település keletkezését Magyar Kálmán a XI. századinál egy évszázaddal későbbre teszi, amikor a Szent György névadás Somogy megyei típusait évszázadok szerint immár írásos adatok alapján elemezve megállapítja:
"1. A korai XI.sz. típus: Szentgyörgy (Somogyvári monostorhoz tartozó)
  2. a. A XII-XIII. században kialakult egyszerű egyelemű típus: Szentgyörgy (Ma - előtaggal: Tótszentgyörgy, Homokszentgyörgy)
      b. A XII-XIII. században kialakult összetett, kételemű típus: Besenye-Szentgyörgy, ma Balatonszentgyörgy, Besenye-Szentgyörgy, ma Pusztaszentgyörgy.
  3. A XIV-XV. századi típus: Szentgyörgyvár..."(71)
(26.ábra)

Országos szinten egy 1808-ban kelt felmérésben ötvenkilenc Szentgyörgy helynév szerepel.(72)
Mező András a XI-XV. századból száztizenkilenc Szentgyörgy nevű települést sorol fel az akkori történelmi Magyarországról.(73)
Csánky Dezső a XV. századból Somogy vármegyéből hat, Zalából hét, Vasból két Szentgyörgy nevű helységet ismertet.(74)
Mindezek a számok a középkor delelése és a kereszteshadjáratok idején elterjedt Georgius (Szent György) kultusz máig ható bizonyítékai.

 

7. Irott emlékek Tótszentgyörgyről és környékéről

Az első írásos emlékek Tótszentgyörgy környékének vizeivel, folyóival kapcsolatosak. E területen a korábban Okor-nak nevezett Hármas-Gyöngyös és az Almás folyók futnak keresztül.
Az Almás folyó (Alma, Olma aqua, rivalus, rivus, fluvius vagyis víz, csermely, patak, folyó, néven) többrendbeli okiratban szerepel, nevezetesen: Szt. Istvánnak a pécsi egyházmegye határait kijelölő 1009. évi, Szt. Istvánnak a pécsváradi apátság számára kiállított 1015. évi, a pécsi káptalannak Basal birtokot tárgyaló 1217. évi, II. Endrének Tamás comes (ispán, megyésispán) számára kiállított 1231. évi, II. Endrének a pécsi egyház birtokait számbavevő és megerősítő 1235. évi, a székesfehérvári káptalannak Nyrokol (nem ismert Okor folyóág Monosokornál)) nevű helyiség eladásaira és határaira vonatkozó 1256. év körüli és a pécsi káptalannak bizonyos határszabályozást tárgyaló 1275. évi okiratában.(75)

A Hármas-Gyöngyös (Ma Gyöngyös Keleti és Nyugati ággal) az Árpád-kor folyói között nem szerepel. Korábban az Okor folyónéven szerepelt.

Okur magnum (flumen, fluvius, azaz folyam, folyó) Említi IV. Bélának Samud helységet tárgyaló 1257. évi okirata, IV. Lászlónak a zegnedi ijászokat nemesítő 1279. évi okirata és a pécsi káptalannak Birew föld eladását tárgyaló 1287. évi bizonyító oklevele. A Somogy megyében, Homok-Szent-györgy mellett eredő, Somogy és Baranya megyék határát érintő s több ágban a Drávába balfelől szakadó Okor. A magnum Okur a főfolyóágra vonatkozik.(76)
Még a XIX. század folyamán is megtalálható az Okor elnevezés. 1841-ben Somogy folyói leírásánál olvashatjuk: "Az Okor Hencse tájékán (ez a mai Gyöngyös főága), Kadarkútnál fakad, Almás vizét Okorág mellett magához veszi."(77)
Továbbá Istvándi helységben "Vizimalmok az Okor (ma Nyugat Gyöngyös) vizén"(78)   őrölnek.
E terület Somogy megyei vízrajzában szerepel három merenyei tó: "Merenae villae stagnum".
II. Endre királynak a Szentmártoni (Panonhalmi) apátság számára kiállított 1229. évi adománylevele említi.(79)
E három tó egymás utáni, ugyanazon névvel történő felsorolása az eddigi tudományos megállapítással szemben is - amely szerint Mernye (Észak-Somogy) melletti tavakról van szó - arra enged következtetni, hogy e korban az említett Merenye és Tótszentgyörgy között létezett az egyik tó, melyet az Okor, későbbi nevén Gyöngyös folyó vize táplált.

Merenyében őskori település léte sem kizárt. A mai település keleti oldalán lévő, jelentős szintbeli mélyedés egy hosszan elnyúló olyan tó létére utal, amelyen a középső Gyöngyös, illetve annak elődje a "magnum Okur", azaz az Okor főfolyó átfolyt. E létezett tó nyugati oldalán fekszik Merenye, vele szemben, keleti oldalán a Tótszentgyörgy határának számító területen lakott i.e. mintegy 1500 évvel a mészbetétes kerámiák népének egy csoportja.

A második típusa az írott emlékeknek a földbirtokokhoz kapcsolódik.

1209. II.András király - Sebes pohárnokmesternek hűségéért Szentgyörgy /Zengurg/ birtokot...a hozzátartozó Ceki (Cseklész), Ioan (Ivány), Cazteilan (Kosztolány) és Ybrehart (Éberhard) nevű falvakkal együtt adományozza...Szentgyörgyön vámmentes vásárjogot biztosítva.(80)
(27. ábra)


Ez az oklevél több feldolgozásban - igaz megkérdőjelezve - mint a mai Tótszentgyörgy első okleveles említése szerepel.(81)
Ez a feltételezés, avagy megállapítás vizsgálatom alapján, az alábbi bizonyosság szerint tévedésen alapul. Az oklevél szövegkörnyezete a hozzátartozó falvakról is szól, amelyek nem lehettek a mai Tótszentgyörgy birtokrészei. Az adomány a Pozsony melletti Szentgyörgy birtok adományozásáról szól, amely ősidők óta megült hely Pozsony vármegyében. Ugyane megye ma is meglévő települése Cseklész (1290. óta ismert), Éberhard (1209) és Ivány(ka) (1234) (82), Kosztolány (1216) Nyitra vármegyében (ma Kosztolna) a bajmóczi járásban található.(83)
1283. IV. László király (1272-1290) korabeli oklevél, amely a Rátot (Ratold) nemzetség birtokmegosztásáról szól, együtt említi Pata és Szentgyörgy birtokokat. Bár ezen oklevél hiteles volta megkérdőjelezett, de a Pata és Szentgyörgy birtokok és települések létének mint a Szigetvár melletti helységek első elfogadott, hiteles bizonyítéka – megkérdőjelezhetetlen. A birtokmegosztással Pata, Szentgyörgy és Feled II. Lesták fiainak II. Lórántnak és I. (Vak) Dezsőnek jutott.
(28. ábra)

Pata - amely a középkorban várral (Castellum Patha) és városi ranggal rendelkezett(84) - múltja rendkívül érdekes. Múltjának feltárása még várat magára, mégis említésre méltó - a korábban már említett Patha főúr, mint Géza fejedelem kortársa - maga után hagyta a Felvidéken (a Vág folyó mellett, Nyitra közelében), Közép-Magyarországon (a Heves megyei Gyöngyöspata), Erdélyben (Kolozsvár mellett) és Dél-Dunántúlon a 18.ábrán feltüntetett „Pata” településnevet.

A IV. Lászlónak tulajdonított 1283-ban Pesten kelt két oklevél hamisnak bizonyult, mégis közlésének érdekességét a hatalmi összefonódásban rejlő, a Rátot nemzetség által képviselt hatalom és kapcsolat adja.
(29. és 30. ábra)

A harmadik típusát az okleveleknek az egyházi feljegyzések, okiratok képviselik.

Az első a pannonhalmi főapátság történetével függ össze. Ennek történetét összefoglaló több kötetes sorozat I. kötetében Erdélyi László szerkesztésében ez olvasható: "...Igyekezett az apátság Somogyban is birtokos lenni. Már Szent Istvántól megkapta Bálványost (Balvanis), Wischetchát és Murint (Merenye?)..."(307.old). Majd folytatja: "...A somogyi tizedszedés Szent István idején kezdődött. A tizedszedőknek szükségesek voltak a megye különböző részein bizonyos gyűjtőhelyek, magtárak, csűrök, pincék, hová a dézsmát összehordták...Igy magyarázhatjuk, hogy Szent István Somogy megyének különböző helyén ajándékoz birtokot az apátságnak...Mörényt (Mernye) a középtájon kelet felé..." (322-323.old)

Ha Murin valóban Merenye, akkor Merenye XI. századi település-léte nem vitatható. Egyébként sem kizárt.

Merenye település létét igazolja a pécsi Archeológiai Múzeumban őrzött Árpád-kori nagyobb méretű kereszt aranyozott, zománcdíszes corpussal, amely Merenye elpusztult - a régészek szerint románkori - templomából származik. A kereszt a XIII. századi franciaországi Limogesben készült. E tény utalhat az I. László király 1091. évi alapítású somogyvári apátság és Merenye kapcsolatára, mivel a király Somogyvárra Saint-Gilles-i francia szerzeteseket telepített. Ha a francia kapcsolat igazolható, akkor Murin francia településnév magyarul ejtendő változatából: Müren könnyen képezhető és kialakítható a Meren, Merenje, Merenye településnév.

Mindezek alapján a középkori Merenye léte, figyelmen kívül hagyva az elődtelepülések létét, a X-XI. századtól valószínűsíthető.

Tótszentgyörgy és környékének legfontosabb feljegyzéseit az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékekből és az azt követő egyházi írásokból ismerjük. Ezek már a következő történeti időszak okmányai.

A mindeddig feltártak összegzéseként megállapítható, hogy Tótszentgyörgy és környékének települései közül írásos feljegyzésekben, oklevelekben az Árpád-kort lezáró utolsó magyar király III. András (1290-1301) uralkodásáig az alábbiak szerepelnek:
           Basal 1217, 1231
           Dobsza 1277
           Haltó 1077-1091 (85)
           (Szigetvár mellett)
           Hobol 1260
           Kálmáncsa 1280
           Medviz 1077-1095, 1158 (86)
           (Szigetvár mellett)
           Merenye 1001-1038 (?)
           Pata 1283
           Sziget(vár) 1262(?) (monostor) (87)
           Tótszentgyörgy 1283
           Váty 977(várispánság), 1217(esperesség) (88)
           Zselicszentjakab 1068(monostor)

*


Az Árpád-ház utolsó uralkodói erősen tagolt, széthúzó, de független országot hagytak örökül az őket követő uralkodókra. Az utódokra várt egy szervezett, erős és nemzetközileg is nagynak tartott hatalom megteremtése.

 

Hivatkozások, lábjegyzetek

 

Vissza a tartalomjegyzékhez

 

 
Telik-múlik az idő

 

 

 
Naptár
2025. Március
HKSCPSV
24
25
26
27
28
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Tótszentgyörgyöt megemlítő könyvek

A Magyar Szent Korona országainak helységnévtára (Kiadó: Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatal, Bp., 1913.)

Bártfai Szabó László: A Sárvár-felsővidéki gróf Széchényi család története. I. 1252-1732. (Budapest, 1911.), Tótszentgyörgy - 440. oldal

Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai / dr. Csánki Dezső: Somogy vármegye, 1910. / dr. Reiszig Ede: Somogy vármegye községei

Bősze Sándor: "Az egyesületi élet a polgári szabadság..." Somogy megye egyesületei a dualizmus korában - Somogyi Almanach 53. (Kaposvár, 1997.), 130. és 244. oldal

Dóka Klára: A Somogy megyei vízimalmok történetéből (1885-1944) Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 20. (Kaposvár, 1989), 198. és 202. oldal

Dr. Borsos Kinga: Szigetvár és vidéke

Dr. Királyi Ernő: Szülőföldem - Szigetvidék. Szigetvár és vidéke néprajzi emlékei (Magánkiadás, Budapest, 2004.)

Gönczi Ferenc: A somogyi betyárvilág (Kaposvár, 1944.) - Tótszentgyörgy - 213., 220., 221., 268. oldal

Kolics Pál: Elfelejtett iskolák

Kránitz Zsolt (szerk.): "A késő idők emlékezetében éljenek..." A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai. 1943., 319-320., 664., 817. 855-859. 921. oldal

Krauter György: Baranyai utak (Pécs, 1977) - Tótszentgyörgy 128-129.oldal

Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adatbázis - Tótszentgyörgy, Berek-alja

Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adatbázis - Tótszentgyörgy, Hosszú-dűlő

Magyarország kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági címtára (Budapest, 1924), Tótszentgyörgy - 1452.oldal

Mándoki László: Újonnan felfedezett festett református templomok Baranyában, Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 20-21 (1975-76) (Pécs, 1977), 157-164. oldal

Pesti János (szerk.): Baranya megye földrajzi nevei I. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1982)/IX. Adattár 13-108: Szigetvári járás / Tótszentgyörgy 453-455. oldal

Pesty Frigyes: Somogy vármegye helynévtára - Fontes Comitatus Simighiensis 1. (Kaposvár, 2001), - Tótszentgyörgy - 340-341. oldal

Somogy megye a II. világháborúban (Kaposvár, 1993.) - Somogy megye II. világháborús áldozatainak községsoros névjegyzéke és főbb adatai - Tótszentgyörgy 492. és 493. oldal

Zentai Tünde: A Dél-Dunántúl hímes templomai

Zentai Tünde: Szigetvidék

 
RENDEZVÉNYEK

 

FALUNAP 2023.07.15.

FARSANG 2013.02.23.

NŐNAP 2010

FALUNAP 2009.07.19.

FALUNAP 2008

TÖNKŐ LÁSZLÓ igazgató-tanító emléktáblájának avatása 2002.05.26-án

II. VILÁGHÁBORÚS EMLÉKMŰ avatása 1991-ben

Szentgyörgy nevű települések találkozói - 2004, 2006, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014, 2016, 2017, 2019

 
TÓTSZENTGYÖRGYI VADÁSZLAK VENDÉGHÁZ

 

http://totszentgyorgyvadaszlak.hu/

 

 
TÓTSZENTGYÖRGYI AMATŐR FESTŐ

 

Fülöp István festményei, grafikái

 

 
ÉLETKÉPEK ÉS ARCOK A KÖZELMÚLTBÓL

A falu legidősebb lakói 2010-ben

A falu legfiatalabb lakója 2010-ben

Az örök Fradista

A község szolgálatában

A könyvtárban

Eboltás háznál

Régi barátok, volt iskolatársak találkozása - 2010.08.14.

Portré képek

Családi találkozó (Vas és Jenei család) - 2012. április

Látogatóban Szabadi Sándornál - 2012.05.01.

Szabadi Sándor bácsi 90. születésnapja - 2013.01.05.

Ignácz Zsolt és Horváth Éva esküvője - 2013.08.24.

 

 
ÉLETKÉPEK ÉS ARCOK A MÚLTBÓL

Legények az 1920-as évek végén

Leventék - csoportkép 1934-ből

Tótszentgyörgyi fiatalok az 1940-es években

Hölgyek az '50-es években

Lányok az 1950-es évek végén

Dombai József egy gyerekcsapat karéjában

Visnyei Gyuláné (Juli néni) és a Vegyesbolt

Önkéntes tűzoltók

Utcai terefere a tejcsarnokból jövet - az 1960-as években

János bátyánk és mindenki Jancsija

Vadászok

Lányok virággal

Barkaszi Pálné (Irénke) a postás táskával

Kézimunka szakkör záró ünnepség

Nőnapi ünnepség az 1970-es években

Szüreti báli felvonulás

Az utolsó konfirmálás Tótszentgyörgyön - 1992

Úrvacsora - 1992.08.01.

Régi barátok, volt iskolatársak találkozása

Baráti csevej

Portré képek

Kirándulás a tótszentgyörgyi legelőerdőn

Fürdőzés a patakban

Hazafelé a bekötőúton

Névadó szertartáson

Tótszentgyörgyi Mikulás - 1962-ben

Disznóölés utáni vacsora

Lányok 1966-ban

Tótszentgyörgyi fotók 1966-ból

Táncest - 1980

Tótszentgyörgyi rokonok és barátok Budapesten - 1976.08.04.

 
HAJRÁ TÓTSZENTGYÖRGY!
 
TÓTSZENTGYÖRGY KULTURÁLIS ÉLETE
 
ISKOLAI KÉPEK
 
ESKÜVŐI ÉS ELJEGYZÉSI KÉPEK
 
CSALÁDI KÖRBEN
 
MOSOLYALBUM - GYEREKFOTÓK
 
AGRÁRIUM
 
VILÁGHÁBORÚK VIHARÁBAN