Kirobogtunk az udvarból, az országúton is jó iramban ment a két, jó erőben lévő ló.

     Hamarosan kirobogtunk a városból. Még reggel Kaposváron nem gondoltam, hogy az este folyamán már Tótszentgyörgy felé járok. Istenem, köszönöm néked ezt a mai eseménydús napot. Még elmondani is sok, hogy mi is történt ezen az egy napon.

1.      Találkoztam Kaposváron Csuka barátommal és Kalmár Ernő alhadnaggyal.

2.      Kaposvárról egy tehervonattal Dombóvárig jutottam.

3.      Dombóvárról Szentlőrincig személyvonattal jöttem.

4.      Szentlőrinctől Szigetvárig Chonella Emil szigetvári malomtulajdonos kocsijával jutottam el.

5.      Szigetvárról Tótszentgyörgyre, útirányom végső céljához kész Sándor fogata szállít haza.

     Szigetvárról hamarosan Molványhídra érkeztünk. Itt Halas András volt a korcsmáros. A korcsmából nagy világosság áradt ki. Azt mondtam Kovács Pista bátyámnak, hogy álljon meg, meglátogatom az András bácsit. András bátyámat és családját Tótszentgyörgyről ismerem, itt volt egy pár évig csarnoka. Két gyermeke volt: Péter és Magdus.

     Kovács Pista bátyám, Lassú Gyurka bátyám segítségével levett a kocsiról, s bementünk. Vasárnap este volt. Többen is voltak a korcsmában. Az András bátyámon kívül Fülöp Jóska bátyám és Csertű Sándor bátyám és még többen a molványhídiak közül.

     Fülöp Jóska bátyám tótszentgyörgyi, Csertű Sándor bátyám szigetvári lakos. Csertű Sándor bátyám műszerész, a családunknak, így nekem is jó ismerősöm, mikor diák voltam, sokszor javítgatta a kerékpáromat.

     Halas András bátyám és ezek a korcsmában lévő molványhídiak is mind megismertek, édesapámtól tudták, hogy hogyan jártam. Elárasztottak kérdésekkel, úgyhogy alig győztem a sok kérdésre feleletet adni. Csertű Sándor bátyám azt mondta, hogy ő is eljön velünk kocsival Tótszentgyörgyre, ő is szeretne részt venni azon a megható, fájdalmas, de mégis örömteljes találkozáson, amely köztem és szüleim között fog megtörténni.

     Halas András bátyám később a korcsmáját eladta Benked István kistamási lakosnak, s Pécsen vettek egy korcsmát. Pécsen András bátyám és Péter fia tüdővészben meghaltak. Az özvegy eladta a korcsmát, s leányához jött Kistamásiba lakni, aki ott van férjnél.

     Molványhídon nem sokat késtünk, elköszöntünk az ott lévőktől, Csertű Sándor bátyám is felült a kocsira Lassú Gyurka bátyám mellé, s folytattuk utunkat a rég nem látott szülőfalum, otthonom Tótszentgyörgy község felé.

     A Gere malomnál letértünk az országútról a sáros agyagútra, vagy ahogy mi nevezzük a faluban, „nagy út”-ra. Az őszi esőzésektől eléggé felázott, így rossz, nehéz, húzós volt az út. Ez az út igazán csak nyáron jó. Sokat jártam rajta kerékpáron és kocsival is. Ezután kerékpárral már nem tudok járni. Bizony, ezen az úton ősszel és tavasszal nagyon nehéz kijutni az országútra. Ilyenkor aztán az erdő alatt és a legelőn keresztül, vagy Molványhíd felé szoktunk az országútra kimenni. Egyszer a községnek a kezében volt az országút, de a sok költségtől megijedtek az emberek, s leszavazták. Így Tótszentgyörgy község országútját Nagydobsza kapta meg. Hogy mikor lesz a községnek országútja, nem tudom, de valószínűleg nem mostanában kerül sorra. Így ősszel és kora tavasszal el vagyunk zárva a rossz utunk miatt. pedig milyen jó lenne, ha a községnek volna országútja.

     Ha sáros is az út, most a fent említettek mégse számítottak. Most más szemmel nézem még ezt a sáros, rossz utat is, mint régen. Akkor bosszankodtam, amikor rossz volt az út, most az öröm járja át a szívemet, mert a hosszú távollét után végre hazafelé visz az utam, sőt már a község határában döcög velem a kocsi.

Vissza a Tartalomjegyzékhez                    Előző oldal                    Következő oldal