Csurgó után érintettük Bolhást is. Asszonyok és leányok integettek a kezükkel nekünk. Itt megállt egy kicsit a vonatunk, s beszélgettünk velük. Elmondták, hogy nekik is menekülniük kellett. Sok értékük elpusztult a háború alatt. Alig van meg a legszükségesebb ruhaneműjük. Kérdezték, hogy mi honnét jövünk. Megmondtuk nekik, majd mondták, hogy mi jó színben vagyunk, s akkor mondtuk meg nekik, hogy majdnem mindnyájan amputáltak vagyunk. Kérdezték, hogy van-e eladó ruhaneműnk. Ha a vonat hosszabb ideig áll ottan, lehetséges, hogy hamarosan vásár keletkezett volna közöttünk.
Üdvözöltek bennünket, ők is örültek hazatérésünknek.
Ezúton köszönöm meg irántunk való magyaros szeretetek megnyilvánulását, nagyon jólesett érezni azt, hogy a magyar haza minden polgára szeretettel fogad újra vissza bennünket.
Majd érintettük Somogyszobot is. Utána következett Kutas és Beleg.
Somogyország ősi földje sokat szenvedtél a háborútól. Szomorú kép tárult szemeink elé itt a vonat ablakán keresztül. Azt már tudtuk, hogy itt volt a front. Hónapokon keresztül sokszor cseréltek gazdát azok a községek, amelyek beleestek a frontba. Itt tombolt a háború a maga borzalmaival. Beleg község templomának tornyát is lelőtték. Most így, csonkán mered az ég felé. De bizonyára nemcsak a templomtornyot lőtték le, hanem a községben sok épület is megrongálódhatott azon idő alatt, amíg a front itt volt hónapokon keresztül.
Kutas község állomása ismerős előttem. Amikor a gazdasági iskolába jártam Kaposváron, egy alkalommal lerándultam Kisbajomba, ahol Máté és Kis Jóskáék vendége voltam, s Kutas állomásán kellett kiszállnunk, innét mentünk kocsival Kisbajomba, itt az állomáson várt bennünket Kis Jóska édesapja.
Forgalmas főútvonalba esik bele Kutas község állomása. A Gyékényes-Kaposvár-Budapest főútvonal Kutas község déli részén megy keresztül. Szorgalmas magyar, nagyrészt református nép lakja Kutas és Kisbajom községeket. Homokos földjein nagy burgonyatermesztés folyt. Itt a fő vetemény a burgonya és a rozs. Szorgalmas népe meglehetős jólétben élt.
Így köszöntött rájuk a háború és a front. Itt hullámzott a harc hónapokon keresztül. Kutas község mindkét templomát felrobbantották. A vasút mellett a hősi halottak fakeresztjeit is lehetett látni elszórtan, magyarok és németek vegyesen.
Az állomás környékén lévő épületeket szalmával fedték be, a cserepet vagy géppuskalövedékek, vagy akna szaggatta, tördelte össze. A gazdája bizonyosan nem tudott fedőanyagot, cserepet venni, így szükséganyaggal, szalmával födte le a télre. Bizonyosan a faluban is lehettek szalmával lefödött épületek.
A gazdasági épületek és lakóházak falai összelődözött állapotban voltak, mutatták sebeiket.
A község határában volt egy puszta, ennek az épületein is nagyon meglátszott, hogy a háború szele megérintette, lehet, hogy az épületek birtokáért is folytak harcok.
Kutastól Kisbajomig lövészárok húzódott, előtte még megvoltak a drótakadályok. A szántóföldeknek egy része vetetlen maradt, felverte a gaz, a gyom. Lehetséges, hogy ezekben a földekben akna volt telepítve, vagy a gazdájának nem maradt fogata, vagy még nincs idehaza. Még megvoltak a nyomai annak, hogy itt nagy harcok lehettek. A háború a jólétben élő somogyi népnek milyen hamar feldúlta az otthonát, milyen hamar kifosztotta értékeiből. A régi jólét helyett a háborúnak a pusztításait lehetett látni. Sok gazdatársnak újra kell kezdeni az életet.
Jött a háború, a menekülés, az állandó rettegés időszaka.
Most már biztosan eltüntette az itt lakó hangyaszorgalmú paraszt népünk a háborúnak a nyomait.
Aki Kutas, Kisbajom, Nagybajom s általában a frontba eső községek temetőiben jár, az sok magyar, német hősi halottnak a sírját, keresztjét láthatja.
Most már biztosan nincs vetetlen, műveletlenül álló szántóföld ezeknek a községeknek a határában, újra megkezdődött a békés termelői munka. A nagy harcok helyeit benőtte a fű, vagy mint ahogyan a nóta is mondja: „Búza nő a csatatéren”.
Azonban ezeknek a harcoknak az emléke örökre fennmarad, amíg csak magyar él itt ezen a vidéken, apáról fiúra száll, így vésődik bele az utókornak a szívébe, a lelkébe az ősök, a hősök s a magyar földnek a szeretete és a tisztelete. Sok szenvedés, véráldozat fűződik a magyar földnek minden rögjéhez ezeresztendős történelmünk folyamán. Somogyország Koppány vezér földje. Méltó utódai a somogyi nép a dicső elődöknek.
Országépítő magyarság, a szenvedés, a küzdelem az életnek a velejárója. Népünk vérben és vasban edződött acéllá, azért tudott fennmaradni a vészek és viharok közepette.
Somogyország népe ne csüggedj el, fel a fejjel, a népek, nemzetek sorsát intéző Isteni kéz áldást hoz a munkátokra, a háború okozta mély sebek begyógyulnak, „Lesz még szőlő, lágy kenyér”.
Ősi paraszt köszöntéssel búcsúzok tőled Kutas és környéke: „Bort, búzát, békességet”.
Kutas-Nagybajom-Kisbajom-Kiskorpád-Beleg-Marcali és még a többi, frontba eső somogyországi községek, sok vér öntözte földjeiteket, mezeiteket. A Drávától egészen a Balatonig, a „magyar tengerig” húzódott Somogyországban a front, sokat szenvedett a frontba eső községek lakossága.
Somogynak 300 községe van. Ebből kb. 100 beleesett a fronthullámzásba, a másik 100 községet kiüríttették s menekülniük kellett, harmadik 100 község lakossága fogadta be őket, s tartotta addig, amíg végképp fel nem szabadultak, hogy hazatérhettek az otthonaikba a front továbbvonulása után. Az itt lakó népek testvériesen megosztották a menekültekkel mindenüket.
Kutastól nem messze van Kaposvár. A szerelvényünk ide lett irányítva. 10-én ½ 12-kor robogott be velünk a hosszú vöröskeresztes kórházvonat szerelvény utunk végső céljához: Somogyország székhelyére, a virágos Kaposvárra.
Somogyország székhelye, Kaposvár szeretettel köszöntelek, régi ismerősök vagyunk. Falaid között két téli évszakot töltöttem a téli gazdasági iskolában a Cseri úton. 1939/40, 1940/41 telén tanultam itt a gazdálkodás szép, de eléggé nehéz mesterségét.
Sokat sétáltam főbb utcáidon, sokszor voltam vasárnaponként istentiszteleten a református templomban, az állomás épületét is sokszor meglátogattam itt-tartózkodásom ideje alatt.
Ide látszott a vonat ablakából a nagy parasztvezér Nagyatádi Szabó István bronz szobra. Nagyatádi Szabó István Erdőcsokonya szülöttje volt, itt is van eltemetve, a megye egy szép síremléket állított nagy fiának, ezt a síremléket az erdőcsokonyai temetőben én is láttam.
1949-ben, amikor jártam Kaposváron, a szobor talpazata megvolt, de a szobrot eltávolították.
Kaposvárnak elég szép nagy állomása, pályaudvara van. Éppen olyan, mint régen, nem szaggatta fel a bomba a pályatestet.
A város nem szenvedett károkat az átvonulási időszakban. Nem esett bele a frontba, mint Székesfehérvár.
A mi vonatszerelvényünknek utazásunk ideje alatt sok bámulója akadt, mert a kocsik nagy vöröskeresztes jelzéssel voltak ellátva, s az ilyen vonatszerelvény bizonyosan ritkaságszámba ment.
Amint berobogott az állomásra a vonatunk, nagy embergyűrű vette körül, sokan ismerősüket, családtagjaikat keresték vagy azok felől érdeklődtek.
Kaposvárra nap-nap után jött nyugat felől vonatszerelvény.
Bár a rendőrök körülvették a szerelvényt s a népet igyekeztek távol tartani, nehogy beszélgethessünk. Ezek az érdeklődők tudták, hogy nyugatról jövünk, azt is tudták, hogy van felesleges ruhaneműnk.
Hiába cirkáltak a rendőrök a szerelvény előtt, mégiscsak megkezdődött a vásár. Mindenki igyekezett megszabadulni, menekülni a felesleges kincstári holmijától. Sok holmi cserélt gazdát. Akkor idehaza már ezrekbe beszéltek. Köztudomású volt, hogy a felesleges kincstári holmit elveszik mindenkitől az igazolás folyamán, ezek a vásárlók is mondták, s igazuk is volt, úgy látszik, hogy már megvolt a kellő tapasztalatuk ezen a téren. Jobb a kevés, mint a semmi, ez az elv érvényesült mindenkinél amikor adott el a ruhaneműjéből. Úgyis mindenki csak a kincstáriból adott el, a civil holmit mindenki megtartotta magának.
Ezek a vevők jól jártak, mert a kevés értékkel bíró pénzen sok jó ruhaneműhöz jutottak. Nekünk fogalmunk se volt az itthoni árakról, ezt a mi tájékozatlanságunkat használták ki azok, akik tőlünk ruhaneműt vásároltak.
1 liter bor kb. 2000 pengő körüli összegbe került. Úgy emlékszem, hogy ennyiért adtam el egy flanel pokrócot és 1 db majdnem új kincstári gatyát.
Másrészt azért adtam el, mert az a 2-300 pengő, ami volt nálam, az jóformán semmi se volt. Azt se tudtam, hogy mikor érek haza, így legalább 2-3 dl bort tudok inni, ha véletlenül megkívánom.
Ennivaló volt nálam, meg minden nagyobb állomáson fel voltak állítva a hadifogoly étkeztetők, s itt minden hazatérő hadifogoly ingyen kapott meleg ételt.
A még fekvő, tehát kórházi ápolásra szoruló bajtársakat azt hiszem, hogy bevitték a kaposvári nagy kórházba. Ez egy nagy, sárga öreg épület, ez olvasható rajta: „A szenvedő emberiségnek”.
A bennünket kísérő amerikai katonai rendőrök itt átadtak bennünket a magyar hatóságnak, s megkezdődött a kocsikból való kiköltözés, ami meglehetősen lassan haladt.
Kb. 40 márkám maradt; itt a német pénzt úgyse tudom használni, így arra az elhatározásra jutottam, hogy nekiadom a német egészségügyinek és a nővérnek, ők odahaza Németországban tudják használni, valamit tudnak rajta venni. Úgy is tettem. Nemcsak én tettem így, hanem a többi bajtársak is odaadták nekik a megmaradt márkájukat, amit a németek nagy hálálkodással, köszönettel fogadtak. Legalább elmondhatják, hogy igazi gavallér magyarokat hoztak haza. A Donner városi iskolához kellett menni. Én is felvettem a hátizsákomat, s lassan, nehezen bajtársaimmal együtt megindultam az iskola felé, még az volt a szerencse, hogy nem volt messze az állomástól. A bennünket, s vonulásunkat néző, bámészkodó tömeg egykedvűen nézte, hogy mi hogyan kínlódunk a nagy teherrel, de nem segített senki közülük.
Még egyszer visszanéztünk a bennünket Somogyország székhelyére, Kaposvárra hozó nagy vöröskeresztes kórházvonat szerelvényre, s elbúcsúztunk tőle.
Isten hozzád 663. sz. német vöröskeresztes kórházvonat, köszönöm, hogy magyar földre hoztál bennünket a német földről. Neuburg-Kaposvár – e között a két város között kb. 1000 km távolság van. Ezt a nagy távolságot meglehetősen rövid idő leforgása alatt futottad meg. Kényelmes, jó helyünk volt. Azt kívánom, hogy még sok magyart szállítsál haza minél előbb.
Isten hozzátok német ápoló személyzet, köszönet illeti meg a ti munkátokat is. Hosszú utunk alatt tőletek telhetőleg segítségünkre voltatok.
Isten hozzátok amerikai katonai rendőrök, a kórházvonat katonai kíséretét mintaszerűen láttátok el, zökkenők nem voltak.
A német kórházvonatot bizonyosan átalakították, s személyforgalom célját szolgálja. A német egészségügyi személyzet biztosan polgári foglalkozást folytat.
Az amerikai katonák is bizonyosan leszereltek, s ők is a polgári életben helyezkedtek el. Azt hiszem, hogy úgy a német egészségügyi személyzetnek, mint pedig az amerikai katonáknak egy szép élmény, emlék marad a kórházvonat Magyarországra való kísérése.
Mikor aztán mindnyájan kipakolódtunk, a kórházvonat néhány órai állás után visszament Németországba.