Tótszentgyörgy
"Tótszentgyörgy múltja és jelene" a Facebookon
 
 
Menü
 
Tótszentgyörgy címere

 

 

 
Tótszentgyörgy múltja

Dr. Királyi Ernő: Tótszentgyörgy és környéke. 3500 év története

Kolics Pál: A tótszentgyörgyi iskola története

 
Tótszentgyörgy krónikása

Szabadi Sándor: Az Isten hazasegített

Szabadi Sándor: Ormányság

Statisztikai adatok a községről - összeállította Szabadi Sándor

Tótszentgyörgyi legek - múltba tekintés

"Mivé lennénk a múltunk nélkül?" - interjú Szabadi Sándorral, a falu krónikásával

 
Tótszentgyörgy református lelkészei és az egyházközség története

Tótszentgyörgy református lelkészei 1789-től napjainkig

A tótszentgyörgyi egyházközség története

Tótszentgyörgyön megkereszteltek 1789-1895 között

Emlékkönyv Antal Gábor dunántúli ev.ref. püspök belső-somogyi ev.ref. egyházmegyében 1898.ápr.17-től május 15-ig tartott egyház-látogatásáról

Emlékkönyv dr. Antal Géza dunántúli ref. püspök belső-somogyi egyházmegyében 1927. május 15-től 31-ig tartott egyház-látogatásáról

 

 
Emlékük szívünkben örökké él

MINDEN ELHUNYT TÓTSZENTGYÖRGYI EMLÉKÉRE

Pethő Sándor emlékére

Dr. Királyi Ernő emlékére

 
Emléktáblák, emlékművek
 
Régi tárgyi emlékek
 
Tótszentgyörgyi házak
 
Épületek, építmények
 
Tótszentgyörgyi halastó
 
Tótszentgyörgy természeti értékei

Tótszentgyörgyi fás legelő

Kocsányos tölgyek

Tótszentgyörgyi csertölgy

Tótszentgyörgyi vadkörte

Fehér gólya fészke

Tótszentgyörgyi gólya 2016-ban

 
Újságcikkek és hírek Tótszentgyörgyről

Megyei Híradó, 1882.08.27./29. szám

Dunántúli Protestáns Lap, 15. évfolyam, 1904., 238. oldal - Pályázati hirdetmény a tótszentgyörgyi ev. ref. egyház lelkészi állomására

Harangszó, 1921.07.03., 214. oldal - Megtalálták tíz szigetvári hős holttestét Tótszentgyörgyön

Magyar Országos Tudósító, 1933.10.27., A  tótszentgyörgyi gyülekezet renováltatta 150 éves templomát.

Dunántúli Protestáns Lap, 53. évfolyam, 1942-11-29 / 48. szám, 240-241. oldal - Lelkészbeiktatás Tótszentgyörgyön

Dunántúli Protestáns Lap – 53. évfolyam – 1942., 267. oldal - "Adomány Isten dicsőségére" és "A tótszentgyörgyi Nőegylet szeretetcsomagja"

Dunántúli Napló, 1957. február 7., 6. oldal - A labdarúgó export központja

Dunántúli Napló,1963. augusztus 19., 3. oldal - "A hazai próféta"

Pest Megyei Hirlap, 1965. március (9. évfolyam, 51-74. szám)1965-03-10 / 58. szám, 4. oldal - Bagolyfák Tótszentgyörgy község határában

Tanácsok Közlönye 1968./58. szám - Nagydobsza közös községi tanács kiegészítése Tótszentgyörgy és Merenye községekkel

Somogyi Hírlap, 2000. december 04., 3. oldal - Tíz falu közös ünnepe

Dunántúli Napló, 2002. április 12., 4. oldal - Legyen végre jólét is!

Dunántúli Napló, 2003. április 12., 15. oldal - Tótszentgyörgy bemutatkozik

Dunántúli Napló, 2004. január 28., 5. oldal

Dunántúli Napló, 2005. május 17., 4. old. - Tótszentgyörgy bemutatkozik

ATV Híradó, 2020.01.18., 15:45 perctől - "Évek óta nincs orvos több településen" c. riportban Tótszentgyörgy polgármestere nyilatkozik.

Bama.hu, 2021.03.16., Szépül Tótszentgyörgy, idén is pályázni szeretnének

 

 
Tótszentgyörggyel kapcsolatos linkek

Baranya megyei járások

Baranya megyei önkormányzatok és közös önkormányzati hivatalok

Baranya megye kistérségei és települései

Baranya megyei Önkormányzat

Baranyai Református Egyházmegye gyülekezetei településenként - Nagydobsza környéki Református Társegyházközség

Hellovidek.hu - Tótszentgörgy - Falusi CSOK

Kaposvári Egyházmegye - Szent István király R.K. Plébánia, Nagydobsza

Magyarország templomainak galériája  - Tótszentgyörgy

Muemlekem.hu - Tótszentgyörgy - református templom

Nagydobszai Közös Önkormányzati Hivatal

Nagydobszai Közös Önkormányzati Hivatal tótszentgyörgyi kirendeltsége

Szent György nevét viselő települések

Szentgyörgy Helytörténetek

Szigetvár-Dél-Zselic Többcélú Kistérségi Társulás - Tótszentgyörgy

Szigetvári Járási Hivatal

Tótszentgyörgy Község Weboldala

Tótszentgyörgy Községi Könyvtár

Tótszentgyörgy önkormányzat

Tótszentgyörgy települési választás eredményei - Helyi önkormányzati választás 2014

Tótszentgyörgy települési választás eredményei - Helyi önkormányzati választás 2019

Tótszentgyörgy - Wikipédia

 
Környező települések

Kisdobsza

Kistamási

Merenye

Molvány

Nagydobsza

Nemeske

Patapoklosi

Pettend

Somogyhatvan

Szigetvár

 
Tótszentgyörgyi időjárás

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2008-10-02
 
Archívum

Ady Endre: Karácsony

Szvorák Katalin - Illés Lajos: Anyák napjára

 
Szabadi Sándor: Ünnepi beszédek, gondolatok_01

 

Ünnepi beszédek, gondolatok

 


Szövetkezzünk, hogy boldoguljunk

     Ha széttekintünk az élet változatos útjain, és nyitott szemmel járunk, mert csak így tudunk sok mindent észrevenni, nagyon színes kép tárul a szemeink elé. Hogyha a látottakat mérlegeljük, akkor tudunk belőle következtetni a jövőre nézve is.
     Hogy a szövetkezésben mekkora erő rejlik, azt mindenben észrevehetjük. Magyarország, a mi édes hazánk változatosságban és eredményekben gazdag történelme is hű tükre ennek. Bizonyára már őseink is felismerték ennek a nagy hasznát, mert az Etelközi vérszerződés is hű bizonysága annak. A közmondás is azt mondja „Szövetkezésben az erő…” Történelmünk vérrel átitatott fényes és fekete lapjai is hű bizonyságai ennek, ha beszélni tudnának, sok mindent elmondanának nekünk, az utókornak, hogy okuljunk belőle. A fényes lapok mindig dicsőséges fejezetei maradnak eseményekben és változatosságban bővelkedő történelmünknek. Amint sugárzanak felénk ezek a lapok, és ha megszólalnának, azt mondanák, hogy az egyesülés titka a siker, a győzelem sohasem maradt el, ha a nemzetünk egy emberként állt a síkon…
     A fekete, a gyászlapok pedig a széthúzás átkos következményeiről tudnának nekünk beszélni. Sajnos ilyen lap is sok van a történelmünk nagy könyvébe bejegyezve. nemzetünk nagy árt fizetett ezért, hogy széthullott mint az oldott kéve, csak a másfélszázados török igára gondoljunk.
      Sajnos még mindig nem tudunk okulni, mert bennünk még mindig megvan az, hogy szeretünk ellenkezőleg cselekedni. „Más kárán tanul az okos” – így tartja a közmondás, azonban sajnos a legtöbb esetben a saját kárunkon kell tanulnunk, mint ahogyan azt szoktuk is mondani, hogy az ember igazán a saját kárán tud megtanulni. Azonban sajnos még megvan bennünk a csak azért is, vagyis szabad természetünkkel nem fér össze, hogy mások beleszóljanak a mi ügyünkbe. Makacsok vagyunk, makacsságainkat őseinktől örököltük, s az ezer esztendő sem volt elég arra, hogy kiverje belőlünk eme rossz szokásunkat. Pedig de sokan adták meg az árát makacsságuknak, szétdúlt családi boldogságok, s annyi tönkre ment ember a bizonysága annak, mert ügyeikbe nem engedtek beleszólást, s nem kérték ki öregebb, tapasztaltabb embertársaiknak a tanácsát, mert mindent jobban akartak tudni, mint embertársaik, illetve többet akartak tudni, mint ahogy valójában tudtak.
     Ha a körülöttünk elterülő nagy mindenségben szétnézünk, bizony nagyon változatos kép tárul a szemeink el. Látunk olyan embereket, akiknek legnagyobb örömük abban rejlik, ha embertársaikat csak egy fillérrel is tudják megkárosítani. Látunk olyan embereket is, akik a vagyongyűjtés szolgálatába állítják be az egész földi életüket. Nagyon kevesen vannak azonban olyanok, akik készségesen nyújtanak segédkezet bajba jutott felebarátjaiknak.
     Ebben az önző, anyagias világban csak úgy tudunk megállni az életben, ha szövetkezünk, mert ez a boldogulásunknak az alapja.
     Hogy ha figyelemmel kísérjük a nemzetünk különböző társadalmainak az életét, akkor azt látjuk, hogy ezek a vezető társadalmak már felismerték a szövetkezés fontosságát, mert az érdekeik megvédésére egy csoportba tömörülnek, megértik egymást, egymás bajait és közösen kérnek a bajokra orvoslást. Bizonyára így többet tudnak elérni, mint egyenként. „Egy fecske nem csinál nyarat” – egy ember bármilyen értelmes is, nem tud annyit elérni, mint ha többen egy csoportot alkotnak, együttesen kérnek valamit, vagyis a bajaikra orvoslást. Ha az emberek szövetkeznének, s egy csoportban lennének, jobban meg tudnák az érdekeiket védeni azzal a sok káros hatással szemben, amelyek az érdekeik ellen irányulnak. A kereskedők és az iparosok is így szövetkeznek, mert meg tudják egymás bajait érteni, s a bajaikra együttesen kérnek orvoslást.
     Csak még mi állunk egyedül az országban, földműves magyarok, mert mindezek nem érdekelnek bennünket, itt van a baj, hogy mi csak mástól várunk valamit, viszont a magunk sorsáért nem teszünk semmit. Csak legyünk őszinték, ha mi magunk nem teszünk a magunk, a köz életében semmit, vajon hogyan várjuk azt felülről, hogy onnét azok törődjenek a mi dolgainkkal.
     Pedig az országnak 60-70 %-a kisbirtokos, mi vagyunk az országnak a tartóoszlopai. Olyan értékes tagjai az országnak, mint az igazgyöngy az értéktelen üveggyöngyök között. Mi nem törődünk azzal, hogy ki mit csinál, mi csak éljük a magunk egyszerű falusi életét. Nap-nap után verejtékezve dolgozunk azért, hogy a mindennapi kenyerünk meglegyen, mert az apáink, sőt a nagyapáink is így tettek…
     Nem tudjuk egymást megérteni, ez a legnagyobb bajunk, mert irigyeljük azt, hogy ha a gazdatársunknak a sora jobban megy, mint a mienk. Pedig hogy ha meg tudnánk egymást érteni, sok mindent meg lehetne valósítani közös erővel. Az a sok teher, ami a kisgazda társadalom vállait nyomja aránytalanul, mindjárt arányosabban oszlana meg, egyenlőbben, hogy ha mi is szövetkeznénk, illetve érdekeink védelmezésére egy emberként állnánk a síkra. Bizonyára népünk azért nem akar már hinni a szavaknak, mert már nagyon sokszor félrevezették, illetve becsapták. Munkájának a gyümölcseit sokszor élvezni sem tudta teljesen, mert verejtékének hullásával megkeresett terményei árának egy részét más vágta zsebre. nagyon sokszor volt ez így idáig, míg végre a kormányzat vetett véget ezeknek és áldatlan működésüknek. Ugyanis a zsidók tettek így velünk, kisemberekkel, ki voltunk nekik teljesen szolgáltatva. Ha két-három vagy több nagypénzű zsidó találkozott, mindjárt szövetkeztek. Ezek voltak a társas vállalatok. Milliókat kovácsoltak össze, amit rajtunk kerestek meg. Kartelt állított fel két-három ilyen nagyvállalat, vagyis közösen megállapították az árakat. Úgyhogy mindenhogyan be lettünk csapva. Most már az állam, vagyis a Futura vásárolja terményeinket.
     Észre kell vennünk a mai idők járásaiból, hogy csak azok a népek nagyok és hatalmasak, ahol társadalmi béke van, ezek össze tudnak fogni, meg tudják egymást érteni, egymás boldogulásáért küzdenek, egy emberként állnak a síkra.
     Ma, amikor Dániáról beszélnek előttünk, szinte majdnem hihetetlen az, amit a dán kisgazda a világháború óta el tudott érni. Hogy a dánok hogyan lettek Európa leggazdagabb országává, magyarázatot találunk erre Boldizsár Iván „A gazdag parasztok országa” c. kis könyvben. Mindent szövetkezeti úton szereznek be olcsóbban. Ez a titka annak, hogy dánok hogyan tudták ezt az eredményt elérni.
      Hogyan tudnánk mi ezen a téren a dánokat elérni?.... – bizony nehezen, de talán meg tudnánk őket közelíteni, hogy ha úgy tudnánk a szövetkezés fontosságát megérteni, mint a dánok, akik ennek köszönhetik a jólétüket és a boldogulásukat. Nekünk nem a nálunknál alacsonyabb fokon állókat kell néznünk, hanem azokat, akik előttünk járnak és az élen vannak, az ő példájuk követésre méltó…
     A szövetkezés értékének volta sok minden körülménytől függ. Függ a céljától, hogy minek a szolgálatába van beállítva. Függ a tagjaitól is, hogy külön-külön is milyen erőt és értéket képviselnek. Csak ott lehet a szövetkezés is bizonyára értékes, ahol a tagok egy cél érdekében egy emberként állnak a síkra, vagyis megállják a helyüket. Mint mindennek az értéke nem a külsőtől, hanem a belsőtől függ. nem az a célja a szövetkezésnek, hogy az erőket szétforgácsolja, hanem az, hogy tagjait egy táborba tömörítse.
      Sok, nagyon sok dolog vár ezen a téren a kisgazda társadalomra. Öntudatra kell ébrednünk, rá kell jönnünk, arra, hogy külön-külön nem sok erőt képviselünk, de ha szövetkezünk, egy táborba tömörülünk, az erők megsokszorozódna, s célunkat sokkal jobban, sokkal előbb el tudjuk érni. Ez pedig az igazságos föld- és adóreform égetően szükséges volta.
      Kikre hárul az a nehéz feladat, hogy a kisgazda társadalmat a szövetkezés útjára minél előbb rávezessék?
      Elsősorban azokra az értelmes és tanult gazdákra, akik már öntudatra ébredtek, s tudatára jöttek annak, hogy hogyan lehet többet, jobbat, olcsóbban előállítani, hogy jövedelmezőbb legyen a gazdálkodásuk.
      Ezekre a gazdákra és a szaporodó számú arany- és ezüstkalászos gazdákra vár az a nagy feladat, hogy a magyar falvak népét felébresszék az álmából az öntudatra és arra az útra vezessék az embereket, amelynek a neve több termelés, nagyobb haszon, emberibb élet. Mi leszünk és nekünk kell lennünk a sötét, küzdelemteljes magyar éjszakában a fáklyavivőknek, az előharcosoknak. Kevesen vagyunk, de mindig többen és többen leszünk olyanok, akik a szövetkezésnek az áldott magjait hintjük el népünk között úgy, amint a szántóvető veti a magot a földbe azzal a céllal, hogy az szárba szökjön és magot hozzon.
      A sorsunk, illetve a boldogulásunk alapja a saját kezünkbe van letéve, hogy hogyan használjuk ki, az csak tisztán rajtunk áll.
      Hogy ha jó, akkor talán majd rövid idő alatt elérjük a gazdag, nekünk követendő példát adó dánokat….

 

 *****

 

 
Kedves Gazdatársak

elmondtam a kaposvári M. Kir. Téli Gazdasági Iskola ifjúsági gazdakörének 1941. március 23-án a zárógyűlésen a vizsga után

     Szeretettel üdvözlom a megjelent gazdatársakat, akik fáradságot nem kímélve eljöttek a mi záróvizsgánkra, hogy meghallgassák azt, hogy az iskolánk szeretett tanári kara milyen oktató munkát fejtett ki közöttünk. Eljöttük ide, hogy a két téli évszakot hasznosan töltsük el, hogy megtanuljuk azt, hogy hogyan lehet és kell a mai kornak megfelelő, helyes gazdálkodást űzni.
      Magyarország agrárállam, mégis-mégis azt kell látnunk, hogy terméseredményeink mennyivel mögötte vannak a nyugati államok termés átlagainak. Pedig ők ipari államok és mégis fejlettebb a gazdálkodásuk, mint nekünk…
      Bizony, Kedves Gazdatársak, a gazdálkodásunk nem olyan jövedelmező, mint amilyennek kellene lenni.
      Azonban örömmel látjuk azt, hogy a gazdatársadalom széles rétegei kezdenek megmozdulni s ébredni a közönyből. A közönyből való ébredésünk első tanújele a folyton épülő téli gazdasági iskolák és a nagyszámú tanuló ifjúság, amely ezeknek az iskoláknak a belsejét megtölti.
      Vajon a téli gazdasági iskolák népszerűek-e? A válasz csak igenlő lehet erre a kérdésre, mert a tanulni vágyó földműves ifjúság minden évben nagyobb létszámmal tölti meg az iskolák belsejét. Tehát ez az intézmény, ami életre neveli az ifjúságot, vagyis a jövedelmezőbb gazdálkodásra.
      Mi, akik itt az iskolában két télen, vagyis 9 hónapon keresztül voltunk itt, bevégeztük tanulmányainknak egy részét. Szeretett tanárainktól sokat tanultunk a szakszerű gazdálkodásról. Most hazamegyünk falvainkba, ahonnét idejöttünk. Igyekszünk felhasználni az itt tanultakat minél előbb és minél eredményesebben. Tehát a munkánk nagyobb része otthon vár ránk. Azonban mindenki nem jöhet el ide a gazdatársak közül, az állam is igyekszik itt is segíteni: hogy mentűl több szakképzett gazda legyen az országban, tanfolyamokat rendez a számukra.
      Az ifjúsági gazdakörünk egyik fontos kiegészítő része a tanulásunknak. Ahol mi, tanulók önállóságot és bátorságot gyakorolunk tudásunk hirdetéséhez.
      Tervekkel és reményekkel indulunk az iskola padjaiból, hogy odahaza megvalósítsuk azt, amit itt ebben a két téli évszakban tanultunk. Szövetkezeteket és gazdaköröket szeretnénk odahaza alapítani, hogy így olcsóbban tudjuk a szükségleteinket beszerezni, és drágábban tudjuk a terményeinket eladni.
      Ezekhez a tervekhez kérjük a gazdatársak segítségét, s fogadjanak bennünket olyan szeretettel, mint amilyen szeretettel megyünk mi haza és amilyen szeretettel akarunk mi dolgozni.
      Kéz a kézbe, egymást szeretve és megértve tudunk csak eredményes munkát kifejteni….

 

 *****

 

 
1848. március 15-e

elmondtam a kaposvári M. Kir. Téli Gazdasági ifjúsági gazdakörének 1941. március 15-én tartott díszgyűlésén…

     A magyar szabadság kivívásának a napja. A régi álmok váltak valóra e napon. Hogy ha az emlékezés szárnyain visszapillantunk a múltba, az ezelőtt 93 esztendővel történt események játszódnának le a szemeink előtt a pesti utcákon.
      A francia forradalom eszméinek a hatása látszik meg, hogy hogyan rázta fel a közönyből a magyarság széles rétegeit.
      A francia forradalomnak a jelszava „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség” volt. Ez az eszme volt a gyújtópont, amely a március 15-ét eredményezte. A feszült légkör arra engedett következtetni, hogy történni kell valaminek. Tenni kell valamit, de hogyan – ez a gondolat járta át a márciusi ifjak szívét. Pozsonyban már egy hónap óta gyűléseztek a rendek, persze minden eredmény nélkül. Az országunk nem volt egységes véleményen: Széchenyi és Kossuth, a két nagy hazafi nem tudták egymást megérteni. Míg a pártok Pozsonyban vitatkoztak eredmény nélkül, idehaza nem maradtak tétlenül a márciusi ifjak, az országnak a szemefényei.
      A Pilvax kávéházban, az ifjúság találkozó helyén beszélték meg a tennivalókat. 1848. március 14-én is ott voltak a kávéházban: Petőfi Sándor, Jókai Mór, Degré Alajos, Vasvári Pál, Vajda János, Irinyi József és Irányi Dániel és még többen az ifjúság vezetői közül.
      Jókai felolvasta: „Mit kíván a magyar nemzet – Legyen szabadság, béke, egyenlőség és testvériség”. Dörgő taps és éljenzés volt a válasz Jókainak a felolvasására.
     Majd Petőfi Sándor, a nemzetnek a dalnoka, a szabadság örök rajongója, az egésznek a rugója pattant fel az asztalra. Elszavalta az ifjaknak a „Nemzeti dal” című költeményét. Nagy taps és éljenzés fogadta Petőfinek a szavalatát. Elhatározták, hogy az egyetemi ifjúsággal tüntetőleg felvonulnak és a tizenkét pontot lehetőleg azonnal életbe léptetik.
      Március 15-én az ifjúság vezetői mind ott voltak a Pilvax kávéházban. Majd kifüggesztették a tizenkét pont proklamációját a kávéház közelébe, s a járókelők nagy csoportja olvasta. Majd Jókai felállt egy asztal tetejére a kávéházban, amely zsúfolásig meg volt töltve emberekkel, mert közben megeredt az eső. Felolvasta a magyar nemzet 12 pontba foglalt kívánságát. Minden pontnál viharos éljenzés. Mikor Jókai leszállt az asztalról, Petőfi Sándor ugrott fel helyette és elkezdte szavalni a költeményét, a „Nemzeti dal”-t. A tömeg vele mondja a megismétlődő rímeket: „Rabok tovább nem leszünk”. Nagy éljenzés fogadja a szavalatot, s utána vállra kapják és a kávéházban körül hordozzák néhányszor.
      Majd Vasvári Pál elkezd kiabálni: „Az egyetemre, a hallgatóság csatlakozni fog!” Petőfi is leugrik a vállakról. Jókaival, Vasvárival és Irinyivel mennek elől. Utánuk végeláthatatlan ujjongó tömeg. Az eső hiába esik, a sokaság folyton növekszik. Az egyetemre érve Vasvári felszakítja a terem ajtaját és bekiált: „Az előadás maradjon abba, az ifjúság csatlakozzék a tüntetőkhöz”. Az egyetemi ifjúság kitódul a termekből.
      Az udvaron Jókai felolvasta a 12 pontot, nagy éljenzés fogadja. Petőfi elszavalja a „Nemzeti dal”-t, orkán az éljenből és a megismétlődő rímekből. Innen mennek a jogászokhoz és a bölcsészekhez, ezek mind csatlakoznak. Most ki kellene nyomatni a 12 pontot és a „Nemzeti dal”-t. Petőfi indítványára bemennek a Landerer és Heckenast nyomdájába Jókaival, Vasvárival, Degrével és Irinyivel, itt lefoglaltak a szabad sajtó nevében egy gépet, ami dübörögve meg is indul. S kész az első szabad sajtó terméke. Szórják a nép közé, amely ujjong. Petőfinek újra el kell szavalni a „Nemzeti dal”-t.
      Irinyi kiáll az esőben a lépcsőre és azt mondja az örömmámorban úszó tömegnek, hogy a többi példányokat majd délután 3 órakor ki fogják osztani a Múzeum előtt. A nép énekelve eloszlik a szitáló esőben.
      A szerepeket kiosztják az ifjak maguk között. Egy küldöttség megy Bajzához, hogy estére a Nemzeti Színházba díszelőadást csináljon a nap örömére és a Bánk bánt játsszák.
      Délután 3 órakor már nagy tömeg feketéllik a Múzeum előtt. Beszél Vasvári, beszél Irinyi, Petőfinek újból szavalni kell. Majd berontanak a városházára, ahol éppen tanácskoznak. Szepesi polgármesterrel aláíratják a 12 pontot.
      Innét a helytartótanács ülésére rontanak be. Gróf Zichy Ferenc aláír mindet, a 12 pontot, Táncsics Mihály szabadon bocsájtását, cenzúra eltörlését, katonaság leintését.
      Este 10 órakor a Nemzeti Színházban megtartották a díszelőadást, óriási lelkesedés közepette. Petőfi szaval, szónokol, tanácskozik, indítványoz, szavaz. Végre hazamegy köhögve és holtfáradtan.
      Majd a 12 pontot egy küldöttség vitte Bécsbe, hogy a királlyal szentesíttessék. V. Ferdinánd minthogy nagyon meg volt ijedve, teljesítette a küldöttség kívánságát.
      A bécsi kamarilla azonban megharagudott a királyra és eme engedékenységére, lemondatta a királyt, s visszavonatta a királlyal. A lemondott király helyébe I. Ferenc József lett a király.
      Tehát láthatjuk azt, hogy amit a francia nemzet vére hullásával tudott csak elérni, nálunk ugyanazt el tudták érni egy nap alatt vér nélkül.
      Ez a március 15-ének a rövid története. Sajnos a vége aztán nagyon szomorú lett. Ami aztán ezután következett, arról már úgy is tudunk valamennyien. A nép Kossuth pártjára állott. Megkezdődött a szabadságharc. A nemzetségek fellázítása. A honvédség dicsőséges harcai. A császáriak leveretése. Az orosz túlerő. A világosi fegyverletétel. Az aradi gyásznap. Az elnyomatás kora.
      De azért mégis elérte a magyar nemzet azt, hogy az osztrák nem tartotta őket bábuknak, hanem igenis jogaikért síkra szálló kemény harcosoknak. Megmutatta a magyar honvédség a császáriaknak az oroszlánkörmeit.
      Mit tanulhatunk mi a márciusi ifjaktól? Az ő lángoló hazaszeretetüket, önzetlen munkát, és az összetartást, vagyis az együttműködést.
      A hazaszeretet tiszta szent tüze lobogott bennük. Ezt kimutatták 1848. március 15-én, de kimutatták előbb is.
      A haza oltárára tettek le mindent, még az életüket is. Az egész életük a hazáért való féltő szeretet volt.
      Az ő önzetlen munkájuk kell, hogy követendő példa legyen előttünk. Nem anyagi előnyöket tartottak szem előtt, hanem a hazafiúi kötelesség ragyogó példáját.
      Végül az összetartásuk, vagyis az együttműködésük ragyog felénk e napon. Összefogva, egymást megértve jutottak el a március 15-i örökké feledhetetlen nemzeti ünnephez.
      Tehát röviden elmondva ezt tanulhatjuk az ezelőtt 93 esztendővel szereplő márciusi ifjaktól mi, XX. századbeli, magunkat művelteknek nevező magyar ifjúság.
      Első, ami felénk ragyog a márciusi ifjak munkájából, a hazaszeretet.
      Mi is szeressük úgy ezt a vérrel megszentelt, könnyekkel áztatott, annyiszor megtépázott hazánkat, mint ahogyan ők tették. Ne legyünk hűtlenek, hanem igenis legyünk hazánkat szerető, áldozatra kész, önzetlen magyarok. Építgessük munkánk által a magyar jövendő hajnalát. Odahaza, ha rajtunk, illetve munkánk által felébred a magyar falu a közönyből öntudatra, akkor majd bizonyára meg lesz a munkánk gyümölcs, a szebb, boldogabb magyar jövendő.
      Önzetlen munkájuk ragyog felénk aztán mint figyelmeztető lámpás. Igen! Önzetlen és odaadó munkával lehet a sokat becsapott falusi népnek a sötéten látását megszüntetni. Nekünk is önzetlen munkásoknak kell lennünk, az önzetlen munka bizonyára majd szintén meg fogja hozni a gyümölcsét.
      Végül, a harmadik tanítása e napnak hozzánk: az együttműködés.
      Bizonyára az otthoni gazdák majd megértik a hívó szavunkat, és kéz a kézbe, egymást megértve tudunk csak olyan eredményt elérni, ami miatt nem kell szégyenkeznünk.
      Tehát a hazaszeretet, önzetlen munka, az együttműködés majd bizonyára meg fogja hozni a kívánt eredményt.
      Mi, a XX. századbeli magyar ifjúság mint az országnak a lelke, a rugója, a boldog Magyarország előharcosai ezt tanulhatjuk a márciusi ifjaktól és követendő munkájukból.
      Fel tehát a munkára, mindenkit hív a kötelesség. Pontos és lelkiismeretes munkát vár tőlünk a falunk, ezenkívül az egész ország…..

 

 *****

 

 
„Visszahív az ősi rög”

Elmondtam 1941. február 17-én a kaposvári M. Kir. Téli Gazdasági Iskola ifjúsági önképzőkörének rendes gyűlésén

Bírálók voltak: Jancsi János a. é. t és
                           Honti Lajos f. é. t.
                           Hozzászólt: Héjjas Ferenc
kiváló érdemfokot kapott.
Majd az aranykalászos gazdaavatáson szintén előadtam 1941. október 19-én.


Visszahív az ősi rög

     „Akié a föld, azé az ország” – hallhatjuk többször is ezt az eléggé gyakran emlegetett szólásmondást, vajon igaz-e ez a mondás?
      Igen! Mert Magyarország agrárállam, vagyis a lakosságának a túlnyomó része, 60-65 %-a földművelő, azaz kisbirtokos. Ebből az következik, hogy Magyarország fő bevételi forrása a mezőgazdasági termények külföldre való eladásából származik. Mégis szomorú szívvel mit láthatunk? Láthatjuk azt, hogy amiből élünk, a gazdálkodásunk nem olyan jövedelmező, amint amilyennek kellene lenni. Hogy ha azt akarjuk, hogy verejtékes munkánk után meglegyen a fáradságunk gyümölcse, a tisztességes hasznunk, akkor át kell térnünk a jövedelmezőbb gazdálkodásra. Lassan-lassan kezd a magyar falvak népe ébredezni a közönyből, a nemtörődömségből. Ennek a jele az épülő téli gazdasági iskolák és a népfőiskolák száma és a nagyszámú, haladni vágyó tanuló ifjúság, amely ezeknek az intézeteknek a belsejét megtölti. Ha az uradalmak üzemterv és üzletszerű gazdálkodását figyelemmel kísérjük, akkor azt kell látnunk, hogy gazdálkodás tekintetében felvetődik a kérdés: Miért? Azért, mert itt megvan a gazdálkodáshoz a három szükséges főtényező: „Tőke, szaktudás, felszerelés”. Vajon minálunk, kisgazdáknál megtalálható-e ez a három fő tényező. Sajnos a legtöbb esetben „nem”-mel tudnánk csak válaszolni.
      Megállapították azt, hogy a kisgazda társadalom a beszerzendő árujáért sokkal többet fizet, mint az uradalom. Miért? Azért, mert az uradalom egy nagy tételben vásárol és azonnal fizet, mi viszont kisgazdák apróbb tételekben, nagyon sokszor hitelbe. Mi lenne itt a helyes út? Az, hogy szövetkezeti úton szerezzük be azokat az árukat, amelyre szükségünk van. Bizonyára így jóval olcsóbban tudnánk a nekünk szükséges árukat, gépeket, szerszámokat beszerezni.
      Az eladásnál megint az a baj, hogy a termelésünk nem egyöntetű. Vagyis ahány jószág van a faluban, pl. vegyük a hízóállatokat, az annyi féle. Így természetesen az eladásnál nem kapunk érte annyit, mint a nagytömegben s egyöntetű termelésre törekvő uradalom. Azt tudjuk, hogy Dánia Európa leggazdagabb államai közé tartozik. Azt azonban kevesebben tudják, hogy hogyan tudták a dánok ezt a bámulatos eredményt elérni? Azért, mert a dán kisgazda üzletszerűen gazdálkodik, és minden áruját szövetkezeti úton értékesíti, és minden beszerzendő árut szövetkezeti úton szerez be. Aki elolvassa Boldizsár Iván „A gazdag parasztok országa” című Dániáról írt kis könyvét, az előtt világos lesz a dán kisgazda társadalom meggazdagodása.
      Tehát láthatjuk, hogy a közönyünk, a nemtörődömségünk és a helytelen gazdálkodásunk folytán már eddig is milyen károk értek bennünket. Ennek elejét kell vennünk. Ez a legelső és a legszentebb feladatunk.
      Láthatjuk, hogy mindenki, kereskedő, iparos igyekszik tömörülni, egyesülni, szövetkezni, hogy így erősebb tömböt alkossanak, s így álljanak a síkra, vagyis így erősebb tömböt alkossanak, s így álljanak a síkra, vagy is így együttesen, egyesült erővel védekezzenek azok ellen a káros hatások ellen, amik az érdekeik ellen irányulnak.
      Csak még mi állunk az országban egyedül, földműves magyarok, mert mindezek nem érdekelnek még bennünket és nem tudjuk egymást megérteni.
      Be kell látnunk, hogy nagyon sok régi hibánkat kell pótolni, mégpedig rövid idő alatt, hogy a nagy versenyben le ne maradjunk. Mert elmondhatjuk, hogy a kisgazda társadalom jövedelmezőbb gazdálkodásán hazánk jóléte és boldogulása függ.
      A gazdálkodás üzlet, úgy kell kihasználnunk, hogy mentűl jövedelmezőbb legyen, mert rajtunk kívül - hazánk jóléte és boldogulása - egy egész nemzetnek a jólétét, boldogulását mozdíthatjuk elő. A földműves néposztálynak, a régen annyira lenézett kisembernek, minthogy az országnak a 60-65 %-át teszi ki, erősnek kell lenni, mégpedig olyan erősen kell állnunk, hogy bármilyen vészek és viharok is száguldjanak a fejünk felett, meg tudjunk állni az örvénylésben. Mert ha az alapkő gyenge és meginog, vele együtt egy egész nemzet tűnhet el a feledés homályába.
      Márpedig egy olyan nemzet, aminő mi vagyunk, amely ezeresztendős állami életre tekinthet vissza, nem tűnhet el nyomtalanul a feledés homályába. Ezer esztendőn keresztül dacoltunk a vészekkel és a viharokkal, amelyek állami életünket veszélyeztették, s harcolunk most is egy jobb jövőbe vetett rendíthetetlen hittel. Kitartani s becsületesen dolgozni, s küzdeni a létért, ahova a sors állított bennünket. Ez a felhívás mindenkinek szól, tehát nekünk is, de rajtunk keresztül szól minden, hazáját szerető magyarnak.
      Mi, akik a magyar föld szerelmeseinek valljuk magunkat, sokszor mégse becsüljük meg apáinktól ránk maradt drága örökséget: a földet.
      Őrállókra van szükség, tehát nekünk is azoknak kell lennünk. Mégis, szomorú szívvel mit láthatunk? Láthatjuk azt, hogy az emberek tömegei menekülnek az életet adó drága magyar földtől. S mint ahogyan az élő fát az őrlő szú rágja, épp úgy rágja és gyéríti a nemzet nagy fáját az egyke, amely Baranya megye Ormányság nevű vidékéről indult el nemzetpusztító útjára. Az emberek tömegei válnak hűtlenekké ahhoz az ősi röghöz, melynek minden rögéhez az ősök vére tapadt, amely az egész országnak adja az éltető magyar kenyeret.
      Eladják sokan az ősi birtokot azért, mert megunták a falusi magányt, az áldott csendességet és élénkebb környezetbe vágynak, ahol nem kell nekik olyan korán felkelniük s urak lesznek az ő szemükbe. A földhöz hűtlenek is sorainkat bontók a mi szemünkben, mert ahogyan sorainkat bontják, kettős kár származik a közösségre nézve.
      1. Az ilyen emberek nem akarják észrevenni, hogy így csúszik ki a lábuk alól a talaj.
      2. Mondhatnánk, hogy nagyon sok értelmes ember vált már így ki sorainkból, akikre pedig nagy szüksége volna a fejlődő magyar kisgazda társadalomnak.
      Ébredjünk, amíg nem késő! Mert az örvény elnyeléssel fenyeget bennünket, s jaj lesz nekünk, hogy ha nem tudunk megállni az örvénylésben. Erős és öntudatos magyar kisgazdákra van szüksége az országnak, mert Hazánknak a határait a szovjet szennyes csermelyének a mételyező ereje mosta, s jaj lett volna nekünk, hogy ha tétlenül s ölbe tett kezekkel néztük volna a sorsnak eme szörnyű játékát.
      „Az egykés Ormányság”, amelyről oly sokszor esik szó mostanában Baranya megyében, Siklós, Harkány és Gyűd környékén terül el, színtiszta magyar lakossága k kipusztulófélben, kiveszőben van. Elnémultak itt a falvak a gyermekkacagástól, rányomta a halál a bélyegét erre a vidékre. A mi vidékünk, ahol én lakom, Somogynak a déli részén terül el, s mondhatnánk, hogy egy szigetet képez a magyarság. A mi falunk, sőt a mi vidékünk felett is az „Ormányság” fekete halálmadara lebegteti nagy fekete szárnyait. „Elfogyunk lassan, mint a gyertyaszál” – mondhatnám nagy költőnkkel, Petőfivel, ha ez még tovább így folytatódik.
      A jelszó csak az lehet: „Megállni a lejtőn”, mert igenis felelősség nyugszik rajtunk, s ezenkívül a jólétünk és a boldogulásunk függ tőle, úgy nékünk, mint az utánunk következő nemzedéknek.
      Mert csak egy erős, tettre kész nemzet tudja a helyét megállni a nemzetek között.
      Tudom, hogy előadásomban több helyen fájó sebet érintettem, de ez a pár szó nem ostorozás akar lenni, hanem a rideg valóság, s ezzel együtt egy iránynak a megjelölése.
      Mindenkinek vannak hibái: egyénnek, társadalomnak, nemzetnek, a hibákat azonban folyton javítgatni kell, mert ha javítgatjuk, akkor már tettünk valamint nemzetünk érdekében. Mint a magyar falvak gyermekei tudjuk, illetve sokszor látjuk az otthon elmulasztottaknak káros következményeit.
      Mi, akik a téli gazdasági iskolába eljöttünk megtanulni a gazdálkodás szép, de eléggé nehéz mesterségét, nem azért jöttünk ide, hogy ezáltal különb emberek akarunk lenni, hanem azért, hogy az itt tanultakat elsősorban a saját gazdaságunkban használjuk fel, s ezután a köznek is szolgáljunk tudásunkkal.
      Az állam is igyekszik a gazdatársadalomnak segítségére sietni ebben a kérdésben. Gazdasági Iskolákat állít fel még ebben a nehéz időben is, hogy a kisgazdák gyermekei számára szakembereivel megmutassa a helyes gazdálkodási irányt. A gazdasági iskolákon kívül 3 hónapos tanfolyamokat is rendez a Minisztérium, továbbá a falvakban 2-3 napos előadássorozatokkal igyekszik a gazdatársadalomnak a segítségére sietni.
      Most kiröppenünk az iskola védőszárnyai alól, mint ahogyan a fészekből a fecskék, de magunkkal visszük az iskola tanításait, hogy azt odahaza minél előbb és minél eredményesebben felhasználjuk. Előttünk a sok-sok aranykalászos gazda elért eredményei vannak, mi is eredményt akarunk elérni.
      Tudjuk azt, hogy nagyon sokszor érnek majd keserű támadások embertársaink részéről, de ez a támadás ne vegye el a kedvünket a további kitartó munkától, hanem acélozza meg akaratunkat. Az egész falu rajtunk, illetve munkánk eredményén fog függni, azt a tudást, amit itt, ebben a két téli évszakban az iskola szeretett tanári karától kaptunk, nem szabad magunkba zárni, hanem otthon, mit áldott magvakat szét kell gazdatársaink körébe hinteni. S hiszem azt, hogy munkánk nem lesz hiábavaló, illetve a fáradozásainknak meg lesz az eredménye.
      Önzetlen munkásokra van szükség, s nekünk azoknak kell lennünk.
      Tudjuk, hogy nem könnyű feladat előtt állunk, mert az olya sokat becsapott és mellőzött gazdatársadalom mindenkitől félő és idegenkedő sötéten látását kell megszüntetni.
      Hisszük, hogy Isten áldása rajt lesz a munkánkon, legyen is rajt minden igaz szívből jövő, önzetlen munkán.
      A gazdatársadalom széles rétegeinek meg kell mozdulni, meg kell egymást érteni, mert csak így lehet nagy dolgokat véghezvinni. „Egyesülésben az erő” – Csak azok a népek erősek és hatalmasak, ahol az emberek meg tudják egymást érteni, s egymás érdekéért síkra szállnak.
      Márpedig nékünk erőseknek kell lennünk, ezt kívánja tőlünk a magyar sorsunk és a boldogabb magyar jövendő.
      Mi leszünk a sötét, küzdelemteljes magyar éjszakában a lámpások, a fáklyavivők, mindig több és több aranykalászos gazda indul el az úton, amely a boldog Magyarország biztos révébe vezet.
      Kevesen vagyunk, de mindig többen és többen leszünk olyanok, akik a gazdatársadalom segítségére sietünk. Nem szavakkal, hanem személyes példával. „Szövetkezés, több termelés” – ennek az eszmének kell mindenkit áthatni.
      A munkánkra az Isten áldását és a gazdatársadalom megértő támogatását kérem.


  *****

 

Vissza a Tartalomjegyzékhez                              Előző oldal                              Következő oldal

 

 
Telik-múlik az idő

 

 

 
Naptár
2021. November
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Tótszentgyörgyöt megemlítő könyvek

A Magyar Szent Korona országainak helységnévtára (Kiadó: Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatal, Bp., 1913.)

Bártfai Szabó László: A Sárvár-felsővidéki gróf Széchényi család története. I. 1252-1732. (Budapest, 1911.), Tótszentgyörgy - 440. oldal

Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai / dr. Csánki Dezső: Somogy vármegye, 1910. / dr. Reiszig Ede: Somogy vármegye községei

Bősze Sándor: "Az egyesületi élet a polgári szabadság..." Somogy megye egyesületei a dualizmus korában - Somogyi Almanach 53. (Kaposvár, 1997.), 130. és 244. oldal

Dóka Klára: A Somogy megyei vízimalmok történetéből (1885-1944) Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 20. (Kaposvár, 1989), 198. és 202. oldal

Dr. Borsos Kinga: Szigetvár és vidéke

Dr. Királyi Ernő: Szülőföldem - Szigetvidék. Szigetvár és vidéke néprajzi emlékei (Magánkiadás, Budapest, 2004.)

Gönczi Ferenc: A somogyi betyárvilág (Kaposvár, 1944.) - Tótszentgyörgy - 213., 220., 221., 268. oldal

Kolics Pál: Elfelejtett iskolák

Kránitz Zsolt (szerk.): "A késő idők emlékezetében éljenek..." A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai. 1943., 319-320., 664., 817. 855-859. 921. oldal

Krauter György: Baranyai utak (Pécs, 1977) - Tótszentgyörgy 128-129.oldal

Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adatbázis - Tótszentgyörgy, Berek-alja

Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adatbázis - Tótszentgyörgy, Hosszú-dűlő

Magyarország kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági címtára (Budapest, 1924), Tótszentgyörgy - 1452.oldal

Mándoki László: Újonnan felfedezett festett református templomok Baranyában, Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 20-21 (1975-76) (Pécs, 1977), 157-164. oldal

Pesti János (szerk.): Baranya megye földrajzi nevei I. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1982)/IX. Adattár 13-108: Szigetvári járás / Tótszentgyörgy 453-455. oldal

Pesty Frigyes: Somogy vármegye helynévtára - Fontes Comitatus Simighiensis 1. (Kaposvár, 2001), - Tótszentgyörgy - 340-341. oldal

Somogy megye a II. világháborúban (Kaposvár, 1993.) - Somogy megye II. világháborús áldozatainak községsoros névjegyzéke és főbb adatai - Tótszentgyörgy 492. és 493. oldal

Zentai Tünde: A Dél-Dunántúl hímes templomai

Zentai Tünde: Szigetvidék

 
RENDEZVÉNYEK

FARSANG 2013.02.23.

NŐNAP 2010

FALUNAP 2009.07.19.

FALUNAP 2008

TÖNKŐ LÁSZLÓ igazgató-tanító emléktáblájának avatása 2002.05.26-án

II. VILÁGHÁBORÚS EMLÉKMŰ avatása 1991-ben

Szentgyörgy nevű települések találkozói - 2004, 2006, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014, 2016, 2017, 2019

 
TÓTSZENTGYÖRGYI AMATŐR FESTŐ

 

Fülöp István festményei, grafikái

 

 
ÉLETKÉPEK ÉS ARCOK A MÁBÓL

A falu legidősebb lakói 2010-ben

A falu legfiatalabb lakója 2010-ben

Az örök Fradista

A község szolgálatában

A könyvtárban

Eboltás háznál

Régi barátok, volt iskolatársak találkozása - 2010.08.14.

Portré képek

Családi találkozó (Vas és Jenei család) - 2012. április

Látogatóban Szabadi Sándornál - 2012.05.01.

Szabadi Sándor bácsi 90. születésnapja - 2013.01.05.

Ignácz Zsolt és Horváth Éva esküvője - 2013.08.24.

 

 
ÉLETKÉPEK ÉS ARCOK A MÚLTBÓL

Legények az 1920-as évek végén

Leventék - csoportkép 1934-ből

Tótszentgyörgyi fiatalok az 1940-es években

Hölgyek az '50-es években

Lányok az 1950-es évek végén

Dombai József egy gyerekcsapat karéjában

Visnyei Gyuláné (Juli néni) és a Vegyesbolt

Önkéntes tűzoltók

Utcai terefere a tejcsarnokból jövet - az 1960-as években

János bátyánk és mindenki Jancsija

Vadászok

Lányok virággal

Barkaszi Pálné (Irénke) a postás táskával

Kézimunka szakkör záró ünnepség

Nőnapi ünnepség az 1970-es években

Szüreti báli felvonulás

Az utolsó konfirmálás Tótszentgyörgyön - 1992

Úrvacsora - 1992.08.01.

Régi barátok, volt iskolatársak találkozása

Baráti csevej

Portré képek

Kirándulás a tótszentgyörgyi legelőerdőn

Fürdőzés a patakban

Hazafelé a bekötőúton

Névadó szertartáson

Tótszentgyörgyi Mikulás - 1962-ben

Disznóölés utáni vacsora

Lányok 1966-ban

Tótszentgyörgyi fotók 1966-ból

Táncest - 1980

Tótszentgyörgyi rokonok és barátok Budapesten - 1976.08.04.

 
HAJRÁ TÓTSZENTGYÖRGY!
 
TÓTSZENTGYÖRGY KULTURÁLIS ÉLETE
 
ISKOLAI KÉPEK
 
ESKÜVŐI ÉS ELJEGYZÉSI KÉPEK
 
CSALÁDI KÖRBEN
 
MOSOLYALBUM - GYEREKFOTÓK
 
AGRÁRIUM
 
VILÁGHÁBORÚK VIHARÁBAN