Tótszentgyörgy község hősi emlékművén ez olvasható:

     1914-1918 világháborúban hősi halált haltak:

     Burcsa János                               örv.

     Burcsa István                               kv.

     Kálmán István                              k. huszár

     Tóth József                                   kv.

     Szőnyi István                                kv.

     Gáll István                                    kv.

     Király István                                 kv.

     Gali István                                    kv.

Eltűntek

     Kóra Sándor                                 tiz.

     Darabos János                               kv.

     Emlékére állíttatta Tótszentgyörgy

     község hálás közönsége   1924.

     Hősök napján elemi iskolás és levente koromban mindig kegyeletes ünnepség keretében emlékeztünk meg a községünkből hősi halált haltakról. Az 1914/18-ig tartó véres világháborúban a községünkből  8-an haltak meg. Az eltűntek között van Kóra Sándor bátyám neve, az anyósomnak a testvére, aki orosz fogságba került, de onnét többet vissza nem térhetett. Idehaza tanítói oklevelet szerzett. Az orosz fogságban az orosz állam költségén továbbtanult, jelenleg az ufai egyetemnek az orosz tanára.

     A templomtól a felső falurész felé az út sokkal jobb volt, mint az alsó részen.

     Tímárék előtt egy nagy beszélgető csoport volt. Amikor odaérkeztünk, valaki megállított bennünket, s kérdezte, hogy hova megyünk. Kovács Pista bátyám felelt vissza: „Járási nemzeti bizottsági tag vagyok, Szabadiékhoz viszek egy vendéget.”

     Kovács Pista bátyám elszólta magát. Ezekre a szavakra a beszélgető csoport tagjai elkezdtek a járdán mifelénk szaladni, hogy ők érjenek előbb hozzánk, hogy meglássák, hogy Szabadiékhoz honnét hoznak vendéget ilyen későn. Talán azt is gondolhatták, hogy a kocsi engem hoz haza. Amint Kovács Pista bátyám észrevette, hogy a gyerekek meg akarnak bennünket előzni, gyorsabb mozgásra biztatta a lovakat, így mi előbb értünk be az udvarra, mint ők.

     A veranda előtt megállította a lovakat, a kocsiról lesegítettek, a lovakat lepokrócolták, s azt mondta a Pista bátyám, hogy maradjak kint, majd ő bemegy, előkészíti a szüleimet az örömteljes találkozásra. Úgy is történt, ő bement, mi pedig kint maradtunk.

     A messze idegenben oly sokat és sokszor megemlegetett otthonomnak közvetlen a küszöbén álltam. Az öreg szülői házat elbontották, s helyette 1933-ban építtették szüleim ezt a mostanit. Így kívülről minden úgy néz ki, mint amikor elmentem belőle. Az öreg házra nem nagyon emlékszem, még 10 éves voltam, amikor ez készült.

     Szeretettel köszöntelek téged is, otthonom, a hosszú ideig tartó, eléggé hányatott élet után végre hazakerülhettem. Úgy érzem, s gondolom, hogy a háború zivatara többé nem szakít el bennünket egymástól, együtt leszünk jóban, rosszban egyaránt.

     Ilyenféle gondolatok járhattak a fejemben, amikor ott álltam a verandán. A gyereksereg is ideérkezett, köszöntöttük egymást, s beszédbe elegyedtünk.

 Vissza a Tartalomjegyzékhez                     Előző oldal                    Következő oldal