München után Rosenheimet érintettük mint nagyobb várost. Rosenheim is még Bajorországban van. Ez volt Göring szülővárosa, szintén sokat szenvedett a bombázásoktól, itt a pályaudvar környékén a pályatesten is folytak a munkálatok, a síneket állították helyre. Rosenheim pályaudvarán is sok sínpár volt, ez is forgalmas hely lehetett valamikor, nem is olyan régen.

     Utazásunk ideje alatt nemcsak gőzös, hanem villanymozdony is húzta a nagy szerelvényt. Az amerikai, illetve a nyugati övezetben jöttünk az útnak a nagy részén. Igaz, hogy így hosszabb volt az útvonalunk, de mégis gyorsabban haladtunk, mert a mozdonycsere gyorsabban történt.

     A német birodalom területét elhagyva Ausztria földjén vezetett tovább az utunk hazafelé, itt robogott velünk a nagy kórházvonat. Ausztria földjén megváltozott a vidék képe. Európa legnagyobb hegyrendszerét, az Alpok hegyláncait láthattuk a vonat ablakán keresztül.

     Újból érintettük Salzburgot, ezt a várost akkor is érintettük, amikor vittek ki bennünket Németországba ezelőtt 9 hónappal.

     A vonatban a rendszeres étkeztetés, tisztálkodás is meg volt szervezve. Az útra tartogattam a sajtkonzervjeimet, egyet fel is bontottam, de nékem nemigen kellett, s így elosztogattam a bajtársak között.

     Patai barátommal együtt nézegettük a vonat ablakából a vidéket, amelyen keresztülvezetett az utunk. Hol síkság, hol hegyek, dombok között kanyargott velünk a vonat.

     Salzburgban 4 óra hosszat kellett várakoznunk, amíg továbbfolytathattuk utunkat. A vonat ablakából elgyönyörködtünk az Alpok hegyvidékének gyönyörű tájaiban. A hegyekből zúgva-búgva lerohanó kristálytiszta vizű patakokat és folyókat bámulva néztük, szinte meg lehetett olvasni a kavicsokat benne. Általában ezek a hegyi patakok nem mélyek, de sebes folyásúak.

     Az Alpok gyönyörű hegyvidékei, fenyves erdői, havasai még bennem, síkvidéki emberben is csodálatot és bámulatot keltettek, pedig csak a vonat ablakából láthattam mindezeket. Nagy költőnkkel, Petőfi Sándorral én is elmondhattam:

 „Lelkem édes mély mámorba szédült
A természet örök szépségétől.”

     Egy örök élmény marad a számomra, hogy láthattam ezt a színpompás látványt, hát aki itt járt-kelt mint turista, az még többet, még szebbet láthatott, annak még jobban megmutatta ez a vidék a szépségét, s magába szívhatta a fenyves erdők tiszta, ózondús levegőjét.

     Ausztria földjének egy nagy részét az Alpok hegyvidéke foglalja el. Mikor jöttünk ki, akkor is megemlékeztem erről, most se mulaszthatom el, hogy még egyszer meg ne emlékezzek róla. A háborúnak vége. Újból kezdetét veszi a békés építő munka, ezek a látogatott kirándulóhelyek újra megtelnek kirándulókkal, hazai és külföldi vendégekkel, ezek énekétől, kacagásától lesz megint hangos az Alpok gyönyörű hegyvidéke úgy, mint régen.

     Nemcsak itt Ausztriában, hanem nálunk Magyarországon is számos szép hely található, amely szívet, szemet, lelket gyönyörködtet, de nálunk nincs úgy kiépítve, nincs a lakosság úgy berendezkedve az idegenforgalomra, mint itt Ausztriában. Nem fejtünk ki ennek érdekében propagandát, mint ők. Igaz, hogy ennek az országnak az idegenforgalomból nagy bevétele volt a békeévekben, az idegenforgalom mellett fejlett gyáriparral is rendelkezik Ausztria.

     Hiába integettek hívogatólag felénk az Alpok hegység gyönyörű tájai, fenyvesei, havasai, völgyei, hegyi patakjai, mi megyünk haza.

     Érdekesek az Alpok hegység lábánál lévő osztrák falvak. A házak tetői meredekebbek, mint nálunk, majdnem minden háznak van padlásszobája is. Minden házhoz be van a villany vezetve, ezen a téren sokkal előrébb vannak, mint mi.

     November 8-án délután ½ 4 órakor értünk Semmeringre. Itt végződött a nyugati zóna, s egyszersmind itt kezdődött a keleti a Semmering hegység lábánál, itt volt a sorompó. Bruckból a hosszú szerelvényünket két mozdony húzta, mert egy nem bírta volna felhúzni.

     A sorompó előtt megállt a vonat, s mi az ablakon át nézegettünk ki, s itt láttunk először oroszokat. Önkéntelenül talán mindenki a frontra gondolhatott. A sínpár mellett eldobált üres konzerves dobozok hevertek, azt bizonyították, hogy sok szerelvény haladt át már ezen az útszakaszon, és sokat várakozhattak, amíg megnyílt előttük a sorompó.

     A bennünket kísérő amerikai katonai rendőrök parancsnoka bemutatta az oroszoknak a papírokat, s ½ órai várakozás után kinyílt előttünk a sorompó, amely azt mutatta, hogy szabad az út előttünk.

     Előzőleg az amerikaiak figyelmeztettek bennünket, hogy a kocsikat belülről zárjuk le, nehogy az oroszok bejöjjenek a kocsikba, mert már többször is előfordult, hogy a kocsikba bejöttek, a hazatérők csomagjait kidobálták, s ők meg leugrottak a kocsikból.

     Most már orosz zónában ment lassan pöfékelve a két mozdony, még mindig felfelé mentünk a hegynek. A semmeringi utazásunk alatt 13 alagúton mentünk keresztül.

     Megkezdődött a hazautazásunk legszebb szakasza, a semmeringi út. A hegyoldalban szerpentinúton kígyózott, kanyargott az út.

     Kitárult előttünk Semmering minden szépsége, vadregényes tájai, fenyves erdői, mély völgyei, a völgyben műút kígyózott tova, nagy távolban a hegyek tetején hókoszorú csillogott az alkonyati napfényben.

     Világhíres üdülő- és kirándulóhely ez a Semmering. Az Alpok hegységének a gyöngye, nem csoda, hogy olyan sok idegent hívogatott ide. Nagy kár, hogy nem láthattuk végig ezt a világhíres gyönyörű tájékot, mert közben beesteledett.

     Még mindig élénken él emlékezetemben ennek a semmeringi utunknak minden elbűvölő szépsége.

     Semmering. Mindig csodálattal ejtem ki nevedet. Engem is megbűvölt világhíres tájad fennkölt szépsége. Nagyon örülök annak, hogy szépségedbe egy kis bepillantást engedtél nékem is, egyszerű embernek. Szépségedet nemigen szoktad egyszerű embereknek mutogatni, s így csak véletlenül történt meg, hogy megláttalak, s gyönyörködtem benned.

     Nagy kár, hogy Salzburgban 4 óra hosszat kellett várakoznunk; ha várakozás nélkül jöttünk volna tovább, akkor végignézhettük volna egész Semmeringet, ezt a világhírű üdülőhelyet.

     Éjjel értünk Bécsújhelyre. Ez a város a történelemből ismerős előttünk. Itt végezték ki Zrínyi Péter horvát bánt és Nádasdy Ferencet, a Wesselényi-féle összeesküvés két vezetőjét. II. Rákóczi Ferencre, Zrínyi Péter unokájára is ugyanaz a sors várt volna, ha felesége, Sarolta Amália Lehmann kapitány segítségével, óriási pénzáldozattal meg nem szökteti a börtönéből. A szabadságharc leverése után börtönében sok magyar hazafi sínylődött.

     Világhíres piacára sok magyar hízó sertést szállítottak Magyarországról.

     Bécsújhelyt elhagyva, 9-én 6 óra 15 perckor értünk a magyar határra. Boldogan olvastuk a határszéli magyar állomás nevét: Ágfalva.

Vissza a Tartalomjegyzékhez                    Előző oldal                    Következő oldal